Nagyváradról érkezik a Tragédia
A tömeges kitelepítések dacára legalább huszonnyolc embert égetett halálra a Merapi vulkánból kilövellő forró hamu és levegő az indonéziai Jáva szigetén. Eközben Nyugat-Szumátrán már 272-re nőtt a 7,7-es földrengést követő szökőár halálos áldozatainak a s
Városüzemeltetési, közlekedési központok alakításával, a gyanús ügyekkel teli közszolgáltató cégek átalakításával megkezdődött tegnap Budapest átszervezése. Tarlós István (Fidesz– KDNP) főpolgármester közölte: a Fővárosi Közgyűlés első érdemi ülésén a leg
Házkutatást tartottak a vakcinagyártó Omninvest Kft.-nél. A gyanú szerint a cég nem megfelelően használta fel a vakcinafejlesztésre kapott kétmilliárd forintos állami támogatást, fiktív számlákat használt fel, s valótlan adatokat szerepeltetett az adób
Közösen fordul az MSZP és az LMP Schmitt Pál államfőhöz a fideszes Lázár János alkotmánymódosítási javaslata miatt, amelynek eredményeként szűkíthetik az Alkotmánybíróság (AB) hatáskörét, így a testület nem foglalkozhatna olyan témákkal, amikről nem le
Nagy idők focija címmel rendeznek gálamérkőzést a 100 éves Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére novemberben a partiumi nagyvárosban. Az esemény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, de felsorakozott az ügy mögé Buzánszky Jenő, az Aranycsapa
A közvélemény-kutatások szerint a kárpátaljai szavazókat a következő vasárnap tartandó polgármesteri és önkormányzati választás sem tudta igazán lázba hozni. A rendelkezésre álló adatok ugyanis arra utalnak, hogy a választásra jogosultak aktivitása tekint
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Irán legfelsőbb vezetőjének egyik főtanácsadója figyelmeztetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.