Ökológiai balsors és ami mögötte van
Szenzációs leletre bukkantak Nagytétényben a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei. Egy ásatási területen három különböző korból talált maradványok alapján következtethetnek a régészek a Duna menti népek életmódjára.
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Bakonyi Zoltánt, a kolontári vörösiszap-katasztrófát okozó Mal Zrt. cégvezetőjét, és kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását. A nyomozó hatóság szerint a gyanúsított esetében fennáll az összebeszélés és a
Miközben a polgármester-választást a független, ellenzéki pártok által támogatott Tétényi Éva nyerte meg Esztergomban, a helyi képviselő-testületben a Fidesznek van kétharmados többsége. A frissen megválasztott településvezető már a közös munkát tervezi,
Egy fénytelen pincében mindennap ketten dolgoznak azon, hogy rideg üvegszilánkokból valami csoda szülessen: Görömbei Luca és a véletlen. Műhelytitkok a Szív utcából.
Folyamatban van a Leader-szervezetek átvilágítása, s ahol szükséges volt, a büntetőfeljelentések is megszülettek – közölte lapunkkal V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Elmondása szerint a program átalakítási tervét e hét vég
Hárman haltak meg tisztázatlan körülmények között az ukrajnai fogdákban, ahol emberhez méltatlan módon tartják az őrizeteseket és az előzetes letartóztatásban lévőket. A miniszterelnök-helyettes szerint a bűncselekmények nagy részét a milicisták követik e
Várhatóan jó hatással lesz a piacokra, hogy megismerhetik a jövő évi költségvetés tervezetét – állítják a lapunknak nyilatkozó elemzők. A befektetői bizalom erősödéséhez arra van szükség, hogy meggyőzők legyenek a büdzsé számsorai a háromszázalékos hiány
Az afgán elnök újfent megerősítette, hogy nem hivatalos szinten kapcsolatban állnak az ellenállók legfőbb csoportját alkotó tálibokkal – ez is része a nemzeti megbékélést célzó törekvéseknek. Közvetve a nyilatkozat is jelzi, hogy változóban van a nemzetkö
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.