Kristóf Attila: (változott-e DJ jelleme )
Az indiánok heves tiltakozása miatt a bolíviai elnök felfüggesztette az útépítést az őslakosok lakta területen.
Spanyol lapértesülés szerint elképzelhető, hogy 2013-tól Sergio Pérez a Forma–1-es Ferrari pilótája lesz.
Miniszteri rendeletre bízza a döntést a legtöbb fontos kérdésben az új távhőtörvény, amelyről tegnap szavaztak a parlamentben. A megváltozott szabályozás elsődleges célja, hogy újfajta támogatási rendszert vezessen be a kapcsolt, vagyis az áram mellett tá
Harminckét százalék kontra ötvennyolc – ezt a végeredményt hozta két közvélemény-kutatás, amelyben egyebek mellett azt a kérdést tették fel a kutatásban részt vevőknek, egyetértenek-e a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításával. A két, egymásnak el
Elindult a múlt hét közepén a miskolci geotermikus rendszer második kútjának fúrása. Mint Bokorovics Balázs, a beruházást végző Pannergy igazgatósági elnöke elmondta, a tavalyi sikeres fúrás után ez a második kút ebben a térségben.
Megfelelő technológia mellett környezetbarát módon hasznosítható áramtermelésre a hazai szénvagyon. Ha a jelenlegi mennyiség dupláját használjuk fel, az ismert tartalékok még mindig háromszáz évre elegendők.
Kolontáron emlékhelyet avatnak a vörösiszap-katasztrófa első évfordulóján. A falu kilenc lakosa vesztette életét az ajkai timföldgyár tározójából kiömlő vörösiszap miatt.
Már 3 milliárd forintnyi parkolási díjjal és bírsággal tartoznak New Yorknak az ott dolgozó külföldi diplomaták.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán kezdi meg a konzultációkat a palesztinok ENSZ-tagfelvételi kérelméről – jelentette be hétfőn Navaf Szalám, a BT soros elnöki tisztségét betöltő Libanon ENSZ-nagykövete.
Lévai Katalin, az MSZP egykori európai parlamenti képviselője civil jelöltként, az MSZP támogatásával indul Budapest 2. számú egyéni választókörzetében az időközi országgyűlésiképviselő-választáson – írja keddi számában a Népszabadság.
Több milliárd forintos beruházással gyógyászati centrum épülhet Balatonfüreden, az egykori Huray piac területén, a jövő év elején kezdődne az építkezés első üteme – közölte a város a honlapján.
Hatalmas robbanás rongálta meg és borította lángba keddre virradóra az Izraelt és Jordániát tápláló egyiptomi gázvezetéket.
Kedden hallgatja meg a Fidesz–KDNP parlamenti képviselőcsoportja Orbán Viktor miniszterelnököt és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a jövő évi költségvetés tervezetéről.
Az Országgyűlés kedden megtárgyalja a kormány azon javaslatát, amely az eddiginél szigorúbban szankcionálná az üzletszerűen elkövetett uzsorázást, azonban lehetőséget adna a büntetés korlátlan enyhítésére azok esetében, akik azelőtt jelentik az uzsora-bűn
Keddtől péntekig viszik ki a népszámlálás kérdőíveit a számlálóbiztosok a lakosok címére; a borítékban háztartásonként egy lakás- és egy személyi kérdőív szerepel majd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
First and foremost, Israel is working to ensure the safety of its own country, but in doing so, it is also helping the European nations — Maya Kadosh, Ambassador of the State of Israel to Hungary, told Magyar Nemzet in an interview.
Komárom-Esztergom vármegyében 14 ezer ember maradt víz nélkül.
A Győrnek és a DAC-nak ugyanaz a tulajdonosa: Világi Oszkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.