Az erős nyitást gyengülés követte
A kora reggeli jegyzésekről gyengülésnek indult a forint kedden délelőtt, ám a hétfő délutáni értékekhez képest erősebben állt mind az euróhoz, mind a svájci frankhoz viszonyítva.
A kora reggeli jegyzésekről gyengülésnek indult a forint kedden délelőtt, ám a hétfő délutáni értékekhez képest erősebben állt mind az euróhoz, mind a svájci frankhoz viszonyítva.
Legalább tucatnyi óvoda zárt be Vietnamban a vírusos kéz-, láb- és szájbetegség miatt, amelyben eddig 111 gyermek meghalt és 57 ezer megbetegedett az év eleje óta – közölte a kormány.
Öt kérdésben közösen kezdeményez népszavazást Esztergomban a Jobbik, az LMP, az MSZP helyi szervezete és két civil egyesület – közölte a népszavazást kezdeményező Jobbik helyi elnöke kedden.

Kevesebb pénz jut bormarketing-pályázatokra, miután a termelés és a fogyasztás visszaesése miatt kevesebb kerül a kasszába – írja keddi számában a Világgazdaság.
A családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Arról is tájékoztattak, hogy a mu
Délkelet-európai vezetéket tervez építeni a brit BP: az 1300 kilométeresre tervezett vezeték az azerbajdzsáni Sah Deniz mezőről szállítana földgázt Törökországon, Bulgárián, Románián keresztül a magyar határig, illetve onnan Ausztriába – jelentette keddi
A Frankfurter Allgemeine Zeitung arról számol be, hogy a Standard & Poor’s Németország leminősítését fontolgatja, amennyiben a Bundestag támogatja az eurós mentőcsomag kibővítését. A Die Presse arról tudósít, hogy egy hackercsoport nyilvánosságra hozt
Nagyon bizonytalanok a világgazdasági kilátások a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) szerint, mégsem számítanak recesszióra.
Csalás és magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt az ügyészség Kiss Ferenc, az MSZP zalaegerszegi önkormányzati, korábbi parlamenti képviselője ellen – erősítette meg a Zalai Hírlap információját kedden az MTI-nek a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
Már több száz tagja van a vietnami nevetőjógaklubnak.
Harcok, vér, terror – ezekről tanúskodnak a haditudósítók nemegyszer sokkoló fotói, amelyeket a világ forrongó területein készítenek nap mint nap. Düsseldorfban kiállítás dolgozza fel a háborús fotózás fejlődését a második világháborútól napjainkig.
Újabb két embert hallgattak ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntett megalapozott gyanúja miatt – közölte a rendőrség kedden.
Nagyobb a kórházon kívüli szívhalál esélye azoknál, akik szomszédságában szegény a környezet, mint azoknál, akiknek a szomszédai jómódúak – állítja egy amerikai kutatás, amelynek eredményeit az Annals of Epidemiology közölte.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401,20 pontos emelkedéssel, 15 330,96 ponton nyitott kedden.
Egy lakás bejárati ajtaja meggyulladt hétfőn késő este Budapest XIII. kerületében, s gázszivárgás miatt a fővárosi tűzoltók kitelepítettek 25 lakót – tájékoztatott Murai László szóvivő.
Súlyos buszbaleset történt hétfő este Pakisztánban, a rendőrség szerint legkevesebb 26 diák és két tanár vesztette életét, 78-an megsérültek.
Újrakezdődik a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása kedden Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, miután a Debreceni Ítélőtábla március 24-én hatályon kívül helyezte az ügyben hozott elsőfokú ítéletet, amelyben az áldozat fiát, S. Sándort 12 év fegyházb
A venezuelai ellenzék megállapodott hétfőn abban, hogy közös jelöltet indít Hugo Chávez államfő ellenében a jövő évi elnökválasztáson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Komárom-Esztergom vármegyében 14 ezer ember maradt víz nélkül.
A Győrnek és a DAC-nak ugyanaz a tulajdonosa: Világi Oszkár.
A cél az utasok biztonságának és kényelmének megteremtése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.