Túl erős volt a Szegednek a párizsi világválogatott
A Karabatic fivérek fémjelezte PSG háromgólos előnybe került a BL-negyeddöntő magyarországi meccsén.
A Karabatic fivérek fémjelezte PSG háromgólos előnybe került a BL-negyeddöntő magyarországi meccsén.
A színész a kínai filmfesztiválra érkezett, furcsa magyar politikusokkal találkozott.
Három pontot hajítottak oda a Vörösök a vendég Crystal Palace-nak, pedig vezettek.
A Karabatic fivérek fémjelezte PSG háromgólos előnybe került a BL-negyeddöntő magyarországi meccsén.

A színész a kínai filmfesztiválra érkezett, furcsa magyar politikusokkal találkozott.

Három pontot hajítottak oda a Vörösök a vendég Crystal Palace-nak, pedig vezettek.

Kilencvenéves Pillangókisasszony, a nemzet sportolója, a magyar úszósport egyik legnagyobb alakja.

É. Kiss Katalin Széchenyi-díjas nyelvész, akadémikus az idei kitüntetett.

A munkáspárti brit exminiszterelnök elmagyarázta, szerinte mi a tétje az előre hozott választásnak.

A Fidesz szavazóinak bizalma azért még töretlen – legalábbis a közvélemény- kutató szerint.

Szélsőjobboldaliság helyett egyértelműen neoliberális irányba nyitott az Alternatíva Németországnak.

Erről Erdély Csanád mesélt, szerinte jobban ismerik az osztrákokat, mint ők a magyar csapatot.

A kormány ellen tiltakozott a Civil Ellenzéki Kerekasztal (CEKA) „rendszerváltó batyubál” keretében.

Az összes érintett intézmény külföldi, a legtöbb brit.

Liberálisok és konzervatív populisták harca áll az elmúlt napok külpolitikai show-ja mögött.

Évtizedek óta nem látott támogatottságot mért a legújabb felmérés a kormányzó brit Konzervatív Pártnál.

Egy orvos EBESZ-megfigyelő meghalt, ketten megsérültek kelet-ukrajnai szakadár területen.

Tuzson Bence vasárnap azt mondta, meg kell állítani Brüsszelt, mert már nem csak a migrációs politikába szól bele.

Gyanúsan parkoló autó miatt állt le a voksolás egy párizsi szavazókörnél. Sokan taktikáznak, nincs rajongásig imádott jelölt. Párizsból jelentjük.

Doneck térségében a legsúlyosabb a helyzet.

Halász János szóvivő nemzetbiztonsági kérdéseket is emleget.

Időközi önkormányzati választást tartanak egyebek között Zuglóban és Józsefvárosban.

Kiszámolták, mennyi az ember tápértéke, és kiderült, hogy nem sokan tudnak jóllakni embertársuk kárára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Az Egyesült Államok elnöke és az ukrán elnök várhatóan vasárnap találkozik Floridában.

Egy férfi három különböző metróállomáson támadt áldozataira.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.

A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.