Töretlenül hódít a diabétesz
Több mint kétszeresére emelkedett 1980 óta a diabéteszes felnőttek száma világszerte – állapították meg brit és amerikai kutatók a The Lancet című orvosi folyóiratban szombaton közzétett tanulmányukban.
Több mint kétszeresére emelkedett 1980 óta a diabéteszes felnőttek száma világszerte – állapították meg brit és amerikai kutatók a The Lancet című orvosi folyóiratban szombaton közzétett tanulmányukban.
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter szerint a korabeli szovjet és nyugati vezetők nagy érdeme, hogy a vasfüggöny 1989-es lehullása után felelősen viselkedtek, és a világban nem tört ki az erőszak.
Csúcsra szökött hétfő délelőtt a 10 éves lejáratú olasz államkötvények a hasonló, euróövezeti referenciaként szolgáló német papírokhoz mért hozamfelára, miután a befektetők az euróövezet perifériájához tartozó államok adósságválságának tovagyűrűző hatásai
Több mint kétszeresére emelkedett 1980 óta a diabéteszes felnőttek száma világszerte – állapították meg brit és amerikai kutatók a The Lancet című orvosi folyóiratban szombaton közzétett tanulmányukban.
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter szerint a korabeli szovjet és nyugati vezetők nagy érdeme, hogy a vasfüggöny 1989-es lehullása után felelősen viselkedtek, és a világban nem tört ki az erőszak.
Csúcsra szökött hétfő délelőtt a 10 éves lejáratú olasz államkötvények a hasonló, euróövezeti referenciaként szolgáló német papírokhoz mért hozamfelára, miután a befektetők az euróövezet perifériájához tartozó államok adósságválságának tovagyűrűző hatásai
A körbetartozásokat is megoldaná a kormány a közbeszerzési törvény módosításával. A parlament előtt lévő javaslat csak az elvégzendő munka 25 százalékáig engedélyezné alvállalkozók szerződtetését. A Magyar Iparszövetség üdvözli a kormány szándékait, Vadás
Általános vitára alkalmasnak találta a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítását célzó javaslatot hétfőn az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága.• Szükséges
Éves szinten százmilliós nagyságrendű többletbevételt vár a Malév új, online utazástervező szolgáltatásától, amellyel kiválasztható és lefoglalható az utas által megadott összeg vagy más paraméterek alapján elérhető út, akár egy évre előre is – ismertette
Sikeresnek értékelte a katasztrófavédelmi kormánybiztos a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. állami felügyeletét, amely június 30-án véget ér; Bakondi György ezt a vörösiszap-katasztrófával összefüggő munkájáról beszámoló sajtótájékoztatón
A görög adósságválság az ország csekély gazdasági súlya miatt nem sodorja veszélybe a teljes eurózónát Pascal Lamy, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vezérigazgatója szerint.
Egy nyolcéves fiú ellopott egy négyméteres kerítést Rétságon, a történteket kamera is rögzítette. A gyerekkel szemben megszüntették az eljárást, mivel kora miatt nem büntethető – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn.
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága a kormánypárti képviselők szavazataival általános vitára alkalmasnak tartotta az idei költségvetés módosítását hétfői ülésén.
A lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt még a soros lengyel EU-elnökség július 1-jei kezdete előtt közzéteszi a tavalyi szmolenszki légikatasztrófával kapcsolatos saját vizsgálatának eredményeit – jelentette a Rzeczpospolita hétfőn.
Megkezdi nyári ellenőrzés-sorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága hétfőn, augusztus 28-ig idegenforgalmi és turisztikai célpontok, strandok, vendéglátóegységek, kempingek, fesztiválok, vásárok számíth
Feltehetően korábban házi kedvencként tartott és utcára tett fehér patkány harapott meg egy kisgyermeket az egyik szegedi óvoda udvarán – tájékoztatta az Orpheus Állatvédő Egyesület hétfőn az MTI-t.
Egyes egészségtelen élelmiszereket kitilthatóvá tennének a magyar piacról, illetve eladásukat közgazdasági eszközökkel szorítanák vissza – közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára hétfőn az MTI megkeresésére.
Aláírt a Bayern Münchenhez a japán labdarúgás legnagyobb ígéreteként számon tartott, 19 éves Uszami Takasi.
Felavatták az E.ON új erőművét a Győrhöz közeli Gönyűn; az 59 százalékos nettó hatásfokú erőmű a legmodernebb és a leghatékonyabb ma Magyarországon.
Az RMDSZ-es Vass Leventét, Cseke Attila egészségügyi miniszter tanácsosát indítaná közös jelöltként a marosvásárhelyi polgármesteri tisztségért az EMNT és az MPP, azonban a helyi RMDSZ még nem egyezett bele a javaslatba.
A június 29-ére előkészített sztrájkot felfüggesztik, mivel a döntéshozó testületek bíznak abban, hogy a kormány által kezdeményezett, július 4-én kezdődő tárgyalássorozat megállapodáshoz vezethet – közölte Gál Rezső, a villamosenergia-ipari ágazati sztrá
Megnyerte a mexikói profi tornát Erik Compton, az amerikaiak kétszeres szívátültetett golfozója.
A márciusi szökőárban megrongálódott japán Fukusima-1 atomerőmű üzemeltetője, a Tokyo Electric Power (Tepco) hétfőn megkezdte a szennyeződéstől megtisztított víz visszaszivattyúzását a reaktorok hűtőrendszerébe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.