Megszökött a börtönből, erre a börtönőrhöz kopogtatott be
Véletlenül éppen egyik börtönőrének otthonába kopogtatott be egy börtönből szökött rab az Egyesült Államokban, hogy telefonálhasson.
Véletlenül éppen egyik börtönőrének otthonába kopogtatott be egy börtönből szökött rab az Egyesült Államokban, hogy telefonálhasson.
Bemutatták szombaton az Új nemzedék jövőjéért programot, a kormány fiatalok bevonásával készített ifjúságpolitikai vitairatát.
Éhségsztrájkba kezdtek a szülők szombaton Kaposvárott, ezzel tiltakozva a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium két másik oktatási intézménybe való integrálása, megfogalmazásuk szerint „megszüntetése” ellen – késő délelőtt már harmincan csatlakoz
Véletlenül éppen egyik börtönőrének otthonába kopogtatott be egy börtönből szökött rab az Egyesült Államokban, hogy telefonálhasson.
Bemutatták szombaton az Új nemzedék jövőjéért programot, a kormány fiatalok bevonásával készített ifjúságpolitikai vitairatát.
Éhségsztrájkba kezdtek a szülők szombaton Kaposvárott, ezzel tiltakozva a Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium két másik oktatási intézménybe való integrálása, megfogalmazásuk szerint „megszüntetése” ellen – késő délelőtt már harmincan csatlakoz
Szombat hajnalban lopásról érkezett egy bejelentés a rendőrségre Pécsett.
A magyar versenyzők nagyszerű teljesítményt nyújtva három arany- és egy bronzérmet szereztek a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati 1000 m-es döntőiben. A győzelem Kovács Katalin (K-1), a Szabó Gabriella, Csipes Tamara (K-2) és a férfi kenus négy
Rosszul lett és eszméletét vesztette egy férfi egy balatoni vitorlásversenyen Csopak közelében, a helyszínre riasztott vízi mentők megkezdték a férfi újraélesztését – közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője az MTI-vel.
Sikertelenül végződött a második kísérlet az amerikai légierő X–51 jelű hiperszonikus repülőgépével a hét elején, a gép a tengerbe zuhant Kalifornia partjainál – jelentette a Los Angeles Times a légierőre hivatkozva.
A szíriai hadsereg egy egysége lerohant szombaton egy falut a török határ közelében, a katonák géppuskákból lövéseket adtak le, felgyújtottak több házat, és őrizetbe vettek mintegy hetven embert – közölték szemtanúk és egy ellenzéki szervezet.
A háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok azt várja, hogy Szerbia átvállalja törvényszéki védelmének a költségeit, és fedezni fogja családtagjai hágai utazásainak a kiadásait is.
Elégedetlen a távközléssel és tömegtájékoztatással foglalkozó kormányhivatal a médiával, de nem azért, amit jelent, hanem azért, amit nem – közölte a Mainstreet.com amerikai online újság.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol arról, hogy milyen viták zajlanak a CSU-n belül a párt EU irányvonaláról. A Der Spiegel tudósít a tegnapi berlini német–francia csúcs legfontosabb döntéséről.
Gázömlés volt szombat délelőtt Pilisvörösváron, mert egy munkagép átvágott egy gázvezetéket; személyi sérülés nem történt, a munkálatok idejére két házat kellett a lakóknak ideiglenesen elhagyniuk – közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
Mesterházy Attila és Kiss Péter után Gyurcsány Ferenc ragadta magához a szót az MSZP szombati kongresszusán. A bukott miniszterelnök beszédében nekiment párttársainak: Baja Ferenc könyörgéséről és Lamperth Mónika sirámairól is szót ejtett. Gyurcsány azt a
A Fukusima–1 atomerőműben valószínűleg el kell halasztani a természeti katasztrófában károsodott reaktorok hosszú távon fenntartható hűtésének kezdetét, mert az új víztisztító berendezést üzembe helyezése után alig öt órával, gyors telítődése miatt le kel
Kiss Péter, Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc is egységes baloldali pártot szeretne – mondta az MSZP kongresszusáról sajtótájékoztatóján Török Zsolt, a párt szóvivője. Szavai szerint szóba került Pannónia és Hunnia, valamint az is, hogy a baloldaliság
A közhiedelemmel ellentétben nemcsak kiszáradás, hanem déli partszakaszán a vízszint túlzott emelkedése is fenyegeti a Holt-tengert.
Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Széphalmon, a magyar nyelvi szervezetek összefogásával megrendezett első anyanyelvi jun
Kigyulladt egy lakás egy tízemeletes ház második szintjén szombat délelőtt a főváros VIII. kerületében, a Szigony utcában; a kiérkező tűzoltók a tüzet eloltották – közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Verrasztó Dávid második helyet érő idővel kezdett az olasz főváros hagyományos nemzetközi úszóversenyének nyitónapján: a viadal honlapja szerint a magyar versenyző 400 m gyorson végzett ezüstérmesként a péntek esti döntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.