Kristóf Attila: (csal-e a szemünk )
Kapuvár város önkormányzata nem fogadta el a kalkuláltnál csaknem negyvenmillió forinttal drágább ajánlatot az inkubátorház felépítésére, mivel nem volt erre pénze, így érvénytelen lett az inkubátorház felépítésére kiírt, hirdetménnyel indult tárgyalás né
Miskolcon tart demonstrációt jövő héten az MSZP, amely népszavazást kezdeményez a visszamenőleges hatályú törvények ellen. Ezt jelentette be Mesterházy Attila MSZP-elnök szombaton a párt kongresszusa előtt a SYMA-csarnokban. Magáról a rendezvényről csak a
Akár három nyugat-balkáni ország esetében is a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolhatja az idén az Európai Bizottság – vélekedett Stefan Füle egy szombati osztrák napilapban megjelent interjúban.
A spanyol szocialista kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero Asztanában, Kazahsztán székhelyén járt az elnök, Nurszultán Nazarbajev meghívására. Azonnal feltűnt a legtöbb spanyolországi médiumnak, hogy a tolmács a valóságostól igencsak eltérő címnek ford
Száz éve nem látott léptékű sztrájkra készülnek a brit szakszervezetek – írja a The Guardian. A legnagyobb érdekérvényesítő szervezet vezetője figyelmeztette a kormányt, az állami dolgozók általános sztrájkra is hajlandóak, ha nem születik megállapodás
A hitelezési feltételek kényszerű jogszabályi és banki előírásokon alapuló szigorításával felerősödtek a hitelezésen kívüli, „szürkezónás” tevékenységek – derül ki a Magyar Bankszövetség online hírleveléből.
Már a tízes éveik elején járó fiúk is a bulimiához fordulnak, ha fogyni akarnak – állítják a legújabb tanulmányok, amelyek szerint az étkezési zavar mára jóval elterjedtebbé vált a kamaszkor küszöbén álló fiúk, mint a lányok körében.
Országszerte 185 vidéki múzeum és kiállítóhely csatlakozott rendhagyó, izgalmas programokkal a Múzeumok éjszakájához, amelyet vidéken szombaton rendeznek meg.
Klórgázömlés volt szombat reggel egy budapesti XXII. kerületi uszoda területén; személyi sérülés nem történt – közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel.
Hat órát kényszerülnek várakozni az Ukrajnába tartó kamionok a záhony-csapi határállomásnál szombat délelőtt – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Dél-koreai katonák tévedésből tüzet nyitottak az Asiana dél-koreai légitársaság egyik utasszállító gépére, mert észak-koreainak vélték.
Baleset miatt teljes útzár van a 4-es főút abonyi elkerülő szakaszán.
Zárt ülést tart ma az MSZP kongresszusa. A tanácskozáson az elnökség javaslata alapján a szocialista párt kívánatos szövetségi politikájáról és szervezetéről mondhatják el véleményüket a küldöttek.
Annyira elege lett egy kezén éktelenkedő szemölcsből egy brit férfinak, hogy „lelőtte”.
Húsz évvel ezelőtt, 1991. június 19-én délután három órakor Viktor Silov altábornagy, a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnoka Záhonynál átlépte a határt, és ezzel közel ötven év után az utolsó megszálló katona is távozott Magyarországról. A ma 71 éves
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az olasz EP képviselő asszony egy terrorista banda tagjaként vert össze Budapesten ártatlan járókelőket.
A fiatal kapus sikere túlmutat önmagán, derült ki a Puskás Akadémia tehetséges védőjének történetéből.
Gulyás Piroska gyermekvédelmi szaknyomozóval beszélgettünk.
Az FC Noah-t mindössze néhány éve alapították, de így is figyelni kell rá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.