A gyorsvonat alá esett a férfi
Áll a vasúti forgalom Kecskemét és Nagykőrös között, miután egy férfi szerda délután a Budapest–Cegléd–Szeged között közlekedő gyorsvonat alá esett; a férfi belehalt sérüléseibe – közölte a rendőrség.

A berlini Olimpiai Stadionban nyolcvanezer néző előtt vasárnap búcsúzik a profi labdarúgástól és egyben a Hertha BSC első csapatától Dárdai Pál, akit a Bild című napilap szerdán a Hertha élő legendájának nevezett.
Ember okozta katasztrófákra, például terrorcselekményekre is ki kell terjedniük az európai atomerőművek idén elvégzendő kockázati és biztonsági felmérésének, azaz stressztesztjének – vélte José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brü

Kormánypárti képviselők újjáalakították a parlamenti hungarikum munkacsoportot, amelynek elnökévé Lezsák Sándort választották – közölte a Nemzeti Fórum Egyesület szerdán.

Gyengült a forint szerdán, az eurót délután négy órakor 264,36 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a délelőtti 263,42 forintos és az előző nap délutáni 263,97 forintos árfolyam után.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya közigazgatási hatósági eljárást folytat 2011. március 18. óta Fk. Bánóczi József (1994–) eltűnése miatt, aki a Fővárosi Önkormányzat Béke Gyermekotthon Bócsai Lakásotthon lakója 2010. június óta.

Románia vezető olaj- és gázipari cége, az osztrák OMV ellenőrzése alatt álló Petrom 4,6 százalékkal növelte első negyedévi profitját az egy évvel korábbihoz képest.

A jobbikos Samu Tamás Gergő szerdán lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. A politikus azt követően hozta meg elhatározását, hogy a Fővárosi Bíróság kedden hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte

Két, a Győrhöz közeli Tétről származó tolvajcsapat is rendőrkézre került a közelmúltban – tájékoztatta a megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-t.

A munkát terhelő adók és társadalombiztosítási járulékok átlagosan nőttek az OECD-térségben, Magyarországon azonban csökkentek 2010-ben elsősorban jövedelemadó-kulcsot érintő reformok miatt – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (O

Gyengüléssel nyitottak szerdán az irányadó amerikai tőzsdeindexek.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011. évi költségvetési fejezeti előirányzatából 20,61 milliárd forint kerül a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékba – derül ki abból az írásbeli válaszból, amit Fellegi Tamás miniszter adott Scheiring Gábor LMP-s

Mikóczy Zoltán, Overdose résztulajdonosa szerint az ascotival azonos erősségű mezőny jött össze a jövő szombati Temple Stakesre, melyen a magyar ló is indul.

Az új párt megalapítása és annak gyurcsányi indoklása sokkal élesebb, nyíltabb üzenet az MSZP irányába, mint az eddigiek – fejtette ki az MNO kérdésére Szánthó Miklós politikai elemző. Kiszelly Zoltán szerint egyelőre nem várható szakadás a bukott kormány

Összesen mintegy 144 millió forint büntetést rótt ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsa az RTL Klub Való Világ című műsora 4. szériája novemberi és decemberi adásainak szabálysértései miatt – jelentette be a médiatanács szóvivője szerdán

Vádat emelt kettős emberölés miatt az órásgyilkosság vádja alól felmentett férfi ellen az ügyészség szerdán.

Több, a XV. és XVI. századból származó, de a hetvenes évek elején elkobzott levéltári dokumentumot sikerült visszaszereznie az Erdélyi Református Egyházkerületnek – jelentette be kolozsvári sajtótájékoztatóján Sipos Gábor, az egyházkerület levéltárának ve

Egy engedély nélkül működő protestáns felekezet oktatási központjában tartottak házkutatást a közép-kínai Honan (Henan) tartományban, s 49 személyt őrizetbe vettek, majd szabadon engedtek – közölte szerdán az amerikai székhelyű China Aid Association nevű

Négy beidézett tanú nem jelent meg a Pest Megyei Bíróságon a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat tanúkihallgatással folytatódó büntetőperén szerdán, így Miszori László tanácsvezető bíró csak Pető Zsoltnak azt a két ismerősét tudta

Arn Gréta – sok hibával tarkított mérkőzésen – 6-4, 6-4-re legyőzte az olasz Alberta Briantit a római salakpályás tenisztorna női versenyének szerdai játéknapján, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A kafetériarendszer hozzájárulhat a pénzügyi biztonsághoz.

A Gyermek születése azt üzeni, hogy Isten a legnagyobb erőt a legkisebben mutatja meg.

A magyar életet a tőkefelhalmozás individuális szükségletei uralják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.