Szétcincálta a Napoli a tavasz német sztárcsapatát
Szédületes formában Benítez csapata.
Szédületes formában Benítez csapata.
Minden választókerület kap egy-egy önkormányzati rendészt.
A rendőrség szerint az ügyészség döntése helytelen.
Szédületes formában Benítez csapata.
Minden választókerület kap egy-egy önkormányzati rendészt.
A rendőrség szerint az ügyészség döntése helytelen.
Az Országgyűlés elnöke Székelykevén kiemelte: látogatásával azt akarta kifejezni, hogy senkiről sem feledkeznek el.
Gyanújuk szerint a csoport olyan transzparenseket gyárt, melyeken szélsőséges tevékenységre buzdító tartalmak szerepelnek.
Mert a helyi választási bizottság (hvb) megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését.
Szakmai működése és épületeinek felújítása érdekében 200 milliós plusztámogatást kap a Pesti Magyar Színház.
Az elnök tagadta, hogy orosz katonai alakulatok lennének Ukrajnában.
A Dropbox megjutalmazza azokat, akik hibát találnak a rendszerben és jelzik a cég felé.
A kormány csak a legindokoltabb fejlesztéseket támogatja.
A terrorszervezet egy repülőteret, egy tengeri kikötőt és egy olajterminált vont uralma alá.
A Margit hídig járnak a szerelvények a BKK közlése szerint.
A magyarországi megemlékezések során a politikai élet megannyi szereplője szót emelt.
A szakemberek szerint törésponthoz érkezett a görög adósságválság.
A FIFA elrendelte, hogy az olasz szövetség azonnali hatállyal hatpontos levonással büntesse meg a Regginát.
A magyar–kínai kapcsolatok kérdése nem pártpolitikához kötött.
Menekülthajóról dobáltak a tengerbe keresztényeket egy muzulmán csoport tagjai. Már elkapták őket.
A cég károsultjait képviselő ügyvéd közölte: Kemecsi László önszántából jön és együttműködik a hatóságokkal.
A gyorsétteremlánc új, Deák téri „fiókjában” látványkonyha és hús-vér szakácsok fogadtak bennünket.
A felügyeleti biztos ezzel együtt a meghirdetett április 20-i határidőt is eltörölte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Széchenyi-díjas történészprofesszor 82 évet élt.
Négy ember meghalt, hármat életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Százon kívülről érkezett teniszező parádézott a centerpályán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.