Új miniszterelnöke lesz Dél-Koreának?
Li Van Ku kinevezését azonban még a törvényhozásnak is jóvá kell hagynia.
Li Van Ku kinevezését azonban még a törvényhozásnak is jóvá kell hagynia.
Elsősorban az erős szél miatt kell majd óvatosnak lennünk, de helyenként tapadó hóréteg is kialakulhat.
Súlyos morális dilemmát jelentett Tompa Andreának, hogy ettől a kormánytól elfogadjon-e bármit. Aztán hosszas mérlegelés után mégis elfogadta a Márai-díjat.
Li Van Ku kinevezését azonban még a törvényhozásnak is jóvá kell hagynia.
Elsősorban az erős szél miatt kell majd óvatosnak lennünk, de helyenként tapadó hóréteg is kialakulhat.
Súlyos morális dilemmát jelentett Tompa Andreának, hogy ettől a kormánytól elfogadjon-e bármit. Aztán hosszas mérlegelés után mégis elfogadta a Márai-díjat.
A 17-szeres Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer a 3. fordulóban kiesett az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Abdallah az ország történetének egyik legkedveltebb uralkodója volt.
Akár tizenötször veszélyesebbé teszi a rák kialakulása szempontjából, mint a hagyományos cigaretta.
Európai uniós vezetőkkel és az Európai Néppárt (EPP) elnökével tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben.
Az új budapesti amerikai nagykövet érkezésével új fejezet nyílhat a két ország közötti politikai együttműködésben – a külügyminiszter szerint.
Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 325-326 forintra nőtt, a gázolajé 344-345 forint maradt.
A Jaguar/Land Rover teljes erejével ráállt a különböző vezetést segítő rendszerek fejlesztésére.
A vételáron vitázhat a kormány és a Budapest Bank tulajdonosa, ezért késik a január 16-ra tervezett szerződéskötés.
Országjárásba kezdett a közelmúltban Mesterházy Attila – értesült a Magyar Nemzet.
Ahogy kell, ráparkolt a Dózsa György úti kerékpárútra egy szép BMW-jű diplomata. Volna megoldás az ilyen esetekre.
Úgy tűnik, végleg hátat fordít a politikának Bajnai Gordon – értesült a Magyar Nemzet.
143 milliárd forint. Ennyivel csökkentette a 2013-as üzleti évben adóalapját a magyarországi Tesco áruházlánc.
Nem szónokol a tüntetéseken, de évértékelőt tart Gyurcsány.
Szerény, józan és bődületes tehetség.
A válások, családi konfliktusok és a növekvő iskolai elvárás miatt nagy nyomás nehezedik a gyerekekre.
Németh András szerint a magyar játékosokkal a magyar edzők feltétlenül eredményesebbek lehetnek.
Evo Morales az inka napistent ábrázoló, vikunyagyapjúból készült aranyozott tunikát viselt a szerdai indián rituálén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Ha sikerülne megvonni Magyarország szavazati jogát, akkor megszűnne minden akadály Ukrajna uniós felvétele előtt.
Donald Trump amerikai elnöknek üzent az orosz Biztonsági Tanács alelnöke.
Elek Gábor együttese, az újoncként bajnoki bronzérmes Mol Esztergom a nemzetközi porondon is nagy dobásra készül.
Az alma nem esett messze a fájától, az új generáció megérkezett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.