NATO-gépek érkeznek Romániába
Ezt Traian Basescu államfő jelentette be a Legfelső Védelmi Tanács szerdai ülése után.
Ezt Traian Basescu államfő jelentette be a Legfelső Védelmi Tanács szerdai ülése után.
A világbajnok legszívesebben négy évvel később egyedül rendezne kontinensviadalt.
Viszont egyre kevesebb olyan irodaház van, amely ki tudná szolgálni ezt a növekvő igényt.
Ezt Traian Basescu államfő jelentette be a Legfelső Védelmi Tanács szerdai ülése után.

A világbajnok legszívesebben négy évvel később egyedül rendezne kontinensviadalt.

Viszont egyre kevesebb olyan irodaház van, amely ki tudná szolgálni ezt a növekvő igényt.

Motorvonat ütközött egy mezőgazdasági vontató pótkocsijával Karcagon.

Ez év végéig több mint 30 kilométernyi, egykori rizstelephez tartozó árkot és töltést számolnak fel.

Az épületeket magyar, míg a technológiát kínai szakemberek tervezik.

Ideje szembenézni a károsanyag-kibocsátás súlyos következményeivel.

A Borussia Dortmund labdarúgócsapata két hónapig nem számíthat török légiósára, Nuri Sahinra, aki szerdán térdműtéten esett át.

Átadták az ország tizenharmadik neuropathia centrumát szerdán a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórházban.

A rendszerváltás kulcsfigurái – Kövér László, Szűrös Mátyás és Tölgyessy Péter – találkoztak Nagy Imre egykori dolgozószobájában.

A kormány kulcsszerepet szán a vasútnak – jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök „porhintésnek” nevezte a tervet.

Egy dinoszauruszfészket, valamint kikelt papagájgyíkra vigyázó „bébiszitter” fosszilizálódott maradványait fedezték fel.

A Fidesz szerint megpróbálja azt sugallni politikai ellenfeleiről, hogy akár zsarolásra is képesek lehetnek.

Két évvel ezelőtt a Bentley büszkén tárta nagyközönség elé a Mulsanne kabrió változatát bemutató terveit.

Új szervezeti felépítésben dolgozhat majd az Európai Bizottság.

A Fradi régi-új karmestere szerint nem szabad, hogy bárkit is nyomjon a válogatott vasárnapi Eb-selejtezőjének tétje.

„Tiszteletre méltó, ha egy újságíró történelmi-politikai témákkal is foglalkozik, de az irodalmi eszközök akár a legjobb szándék ellenére is elferdíthetik a valóságot.”

Az Európai Unió összesen 138 millió euróra bírságolta az Infineont, a Samsungot és a Philipset.

Prága szerint az újabb büntetőintézkedések érzékenyen érintenék a cseh ipart.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

A miniszterelnök politikai igazgatója lerántotta a leplet a háborúpártiak terveiről.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.

Rekordot döntött az orosz LNG-export Kínába: Moszkva Katar mögé, Ausztrália elé ugrott.

Érdemi könnyítések is érkeznek jövőre.

Toniszlav Jordanov a saját térfeléről vette be a debreceniek kapuját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.