A parlament előtt a szükséges törvényi változtatások
Három Kovászna megyei településen a polgármesterek engedtek a prefektus felszólításának, és levették a székely zászlót a polgármesteri hivatal épületéről.
Mintegy 250 ezren rendelkeznek Ukrajnában valamelyik szomszédos ország állampolgárságával is. Az ukrán mellett magyar, orosz vagy román állampolgárok.
Három Kovászna megyei településen a polgármesterek engedtek a prefektus felszólításának, és levették a székely zászlót a polgármesteri hivatal épületéről.
Mintegy 250 ezren rendelkeznek Ukrajnában valamelyik szomszédos ország állampolgárságával is. Az ukrán mellett magyar, orosz vagy román állampolgárok.
Egy meghibásodott kamion műszaki mentése miatt félpályás útlezárást rendeltek el a 21-es főúton a csécsei elágazásnál.
Gyalogost gázolt el egy személyautó Veszprémben pénteken – tudatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányág szóvivője.
Sajnálkozását fejezte ki a római főrabbi amiatt, hogy a nagypénteki imádságok rituáléjára ma is a „zsidók és katolikusok közötti meg nem értés súlya” nehezedik, s egyben üdvözölte húsvét alkalmából Ferenc pápát.
A KSH múlt évre vonatkozó államháztartási adatai optimizmusra adnak okot a hiány idei alakulását illetően.
Elutasította az ügyészség a 12 ember meggyilkolásával és további 58 megsebesítésével vádolt James Holmes ügyvédjeinek vádalkuajánlatát.
Harmadszor sikerült a tudósoknak „tetten érniük”, miként változik át a „szellemrészecskének” is nevezett neutrínó egyik fajtája a másikba.
A címvédő Videoton hazai pályán gól nélküli első félidő után hatgólos győzelmet aratott a sereghajtó Siófok ellen.
Több mint 36 ezer bankjegyet – 500 ezres névértéket meghaladó hamis eurót – foglaltak le Belgiumban egy pénzhamisító műhelyben.
A BKV Zrt. igazgatósága támogatja a bérmegállapodás megkötését az érdekvédelmi szervezetekkel.
2010 és 2013 az az időszak, amikor bizonyítanunk kell Brüsszelnek, ez áldozattal is jár, mert nem tudtuk minden erőforrásunkat beruházásokra fordítani – mondta Varga Mihály a Hír TV-ben.
Ferenc pápa vezette a Szent Péter-bazilikában tartott nagypénteki szertartást, amely megelőzte a Colosseumnál rendezett via crucis keresztútját.
Nagykanizsa is csatlakozna a kormánydöntéssel decemberben kiemeltté nyilvánított Nyugat-pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz.
A már csoportelső magyar férfi vízilabda-válogatott hatodik mérkőzését is megnyerte a Világliga-selejtezős négyesében.
Sajnálattal vette tudomásul Magyarország, hogy nem sikerült elfogadni a hagyományos fegyverek kereskedelmét korlátozó nemzetközi megállapodást.
A bolgár energiafelügyelet szolgáltatói engedélyének bevonásával fenyegette meg a céget.
Egyre kevesebben hisznek a fegyvertartás szigorításában, az amerikai közvélemény három hónap alatt mintha elfelejtette volna a newtowni borzalmakat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Tisza Párt vezére a valóság meggörbítésével próbálkozott, de a tények a padlóra küldték.
A német rendőrök nem nézik jó szemmel a lengyelek határvédelmi önszerveződését.
Azt kérik, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy inkább szálljon buszra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.