Nyomozás indult a becskei kislány ügyében, akire rázuhant a televízió
A kislányt kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
A kislányt kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
A két éve átadott ökumenikus kórházi kápolna mellett.
A járaton sokan voltak, és egy forgalmas úton történt az eset.
A kislányt kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
A két éve átadott ökumenikus kórházi kápolna mellett.
A járaton sokan voltak, és egy forgalmas úton történt az eset.
A fiatal egy családi vita után tűnt el.
A köztársasági elnököt Steve Daines szenátor látta vendégül.
Zajzoni Rab István-díjjal tüntették ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadót Brassóban. Kitüntetést vehetett át Kalmár Ferenc miniszteri különmegbízott is.
Magyarországnak Románia a harmadik legfőbb exportpiaca.
Felhőszakadás, zivatar és szél miatt is kiadták a riasztást.
Kivonultak a tűzoltók a Jane Haining rakpartra.
Életveszélyes állapotban van az összeégett gyermek.
Mindössze harminchat éves volt.
A biztonságpolitikai szakértő szerint kemény munkával a megfelelő politikai irányvonalak gyermekközpontúvá alakíthatják egy ország kultúráját.
A Magyar Közút közzétette a nem mindennapi felvételt.
Két autó szenvedett balesetet Kápolnásnyéknél.
A külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon emlékezett meg a jeles eseményről.
Magyarországon a szív-ér rendszeri megbetegedések a leggyakoribbak, ám ezek a betegségek megelőzhetők.
Csaknem két tucat szír állampolgár ellen intézkedtek a rendőrök.
Az egyik munkást nyakon, a másikat hastájékon érte sérülés.
Nagy a valószínűsége a nyugdíjemelésnek az infláció miatt.
Egyre nagyobb a nyomás a magyar határvédelmen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Fél kilométernyi védművet építettek ki Kisapostagon a vízügyi szakemberek az önkéntesek segítségével.
Szentkirályi Alexandra üzenet a katasztrófaturistáknak: Nemcsak a saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik!
Az egyetemisták és a szakképzésben tanulók is kivették a részüket a dunai árhullám elleni harcból.
A baloldali aktivista egykori pécsi alma materét perli, mivel annak vezetése nem hunyt szemet nagy nyilvánosság előtt elmondott trágár „verse” felett.
Nem kell már sokat várni, és a 2-es metró Batthyány téri megállóját is újra megnyitja a BKV.
Karácsony Gergely és a baloldali kerületi vezetés cserben hagyta a helyieket.
A honvédség és a hatóságok összehangoltan dolgoznak azon, hogy a magyar emberek biztonságban legyenek.
A nemzetközi liberális elit továbbra is számít rájuk.
Egyre több helyen jelennek meg a másodlagos árvízi jelenségek.
Ma 18 órával zárul a szavazás, azután lesznek előzetes eredmények.
A honvédelmi miniszter videóban jelentkezett be a víz által körbevett faluból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.