Már él a pályázat a magyarországi falumegújítási díjra
A Belügyminisztérium pályázati kiírása a kormányzati portálon elérhető.
A Belügyminisztérium pályázati kiírása a kormányzati portálon elérhető.
Mindent beismertek, megbántak és az okozott károkat is kifizetik a kőkereszteket letörő garázdák.
Csökkenés sehol sem tapasztalható.
A Belügyminisztérium pályázati kiírása a kormányzati portálon elérhető.
Mindent beismertek, megbántak és az okozott károkat is kifizetik a kőkereszteket letörő garázdák.
Csökkenés sehol sem tapasztalható.
Az inflációt és az áremelkedéseket a háború, a brüsszeli szankciók és a multik nyerészkedése okozza a nagyobbik kormánypárt szerint.
„Minket csak kész tények elé állítottak, senki nem kérdezett meg minket” – idézték egy miskolci lakos szavait.
Annak okait is taglalja a szerző, Shea Bradley-Farrell, hogy miért hazudik a globális fősodratú média Magyarországról.
Több fontos módosítás is történt.
Ő fűrészelte el a Regnum Marianum-templom helyén álló keresztet, apja befolyásos kommunista újságíró volt, közeli hozzátartozói pedig szintén régóta befolyásos liberális intézményekben dolgoznak.
Döbbenetes dolgoknak voltak szemtanúi a járókelők.
Minden jel arra utal, hogy a férfi nem természetes halált halt.
Az termékek bármelyik ALDI üzletbe visszavihetők, az árat blokk nélkül is visszatérítik.
A portálnak a cikkében nem sikerült eltalálnia a főpolgármester keresztnevét.
A TASZ a saját weboldalán részletesen kifejti, mit kell tenni hasonló esetekben, az RTL műsorában elhangzottakra azonban érdemben nem kívántak reagálni.
A politikus talán elfelejtette, hogy a miniszterelnöksége idején ők voltak azok, akik eladták a Budapest Airportot?
Mutatjuk az újságíró-szervezet véleményét, amit lapunk beadványa nyomán tettek közzé.
Egy hónap alatt 636 gyorshajtót kaptak el, tizenöten ittasan, öten bódult állapotban vezettek.
Az ellenzéki portál álhírét a rendőrség tette helyre.
A 28 éves férfi egy takaró alatt próbált meg elbújni az egyenruhások elől, végül a cipője buktatta le.
A buszok segíthetnek megismerni a munkalehetőségektől távol élő fiataloknak a településükön túli világot.
A Fidesz szerint az önkormányzati fenntartású intézményben történtekért Márki-Zaynak vállalnia kell a felelősséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója keményen kiosztotta a Tisza Párt elnökét.
Továbbra is harmadfokú a készültség.
Egyre több lakos panaszkodik az otthonaikban megjelenő csótárnyokra, megszólalt a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont.
Két sérült a sürgősségin.
Bajánál is hamarosan tetőzik a Duna.
Tizenhat órán át dolgoztak.
A Duna ma tetőzik a déli városban, még oda kell figyelni.
A kereslet drámai csökkenése több tényezőre vezethető vissza.
A pornóproducer maga is tiltja a nézését szülőként.
A kellemes hőmérséklet továbbra is kedvez a vérszívó rovarok szaporodásának. Az elmúlt időszakban azonban mintha eltűntek volna a szúnyogok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.