Orbán Viktor: Méltán lehetünk büszkék az aláírt hároméves bérmegállapodásra
A miniszterelnök jelezte azt is, hogy a munka itt nem áll meg.
A miniszterelnök jelezte azt is, hogy a munka itt nem áll meg.
Így segítené a fiatalokat megfizethető lakhatáshoz a kormány.
Előbb kapják meg a támogatásokat a családok.
A miniszterelnök jelezte azt is, hogy a munka itt nem áll meg.
Így segítené a fiatalokat megfizethető lakhatáshoz a kormány.
Előbb kapják meg a támogatásokat a családok.
Karácsonykor fogy a hazai lehalászású édesvízi halak mintegy negyven százaléka.
A magyar családok védelme érdekében fokozott ellenőrzések várhatók az ünnepi időszakban is.
Érezhetően nőnek a legkisebb keresetek.
A vasúttársaság napokban kiírt pályázatáról Fekete Zoltán nyilatkozott a Világgazdaságnak.
Erős volt a társaság első kilenc hónapja az idei évben.
Az unió tovább erőleteti a zöldítést, akár a tagállami hatáskörök csorbításával is.
A főváros próbálja felhívni a figyelmet működésképtelen lakásügynökségére.
Ezentúl szinkronizálják a videókat.
Balczó Barnabás, a társaság elnök-vezérigazgatója ismertette az eredményeket.
Az Agrárminisztérium államtitkára hosszú évek óta meghatározó szereplője a magyar agrárközigazgatásnak.
Menczer Tamás a Demján Sándor-program előnyeit ismertette.
A kormány jövőre összesen 1410 milliárd forint megmozgatásával segíti a hazai vállalkozások fejlesztéseit.
Oldódni látszik az óvatossági motívum.
Új adók bevezetését is javasolják, amelyek összesen 820 milliárd forintos többletkiadást rónának a magyar emberekre.
Több mint harmincféle családtámogatási intézkedés érhető el.
Varga Mihály: A digitális átalakítással Európa legnagyobb gazdaságfehérítését hajtottuk végre.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő ismertette a kabinet döntéseit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elpusztult állat teteme a vadásztársaságot illeti, elvitele lopásnak minősül.
Szeptember 15-től már nem elég a figyelmeztetés.
Nem csak a lakásvásárlók tesznek meg mindent a sikeres igénylés érdekében, a bankok között is kiélezett a verseny.
A folyamatosan nyomon követhető adatok tudatosabb fogyasztást tesznek lehetővé, ez is a rezsikiadások csökkenéséhez vezethet.
Ha betelepülési hozzájárulást kérnek, többletforrás jut az infrastruktúrára
Kétmilliárd köbméter gáz vásárlásáról állapodtak meg a felek.
Magyarország a 12. helyen áll a tagállamok között forráslehívás terén.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Kinga Gal, Fidesz MEP, called for the representation of the real interests of European citizens.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.