Trump elmondta, mit gondol Putyinról
Az amerikai elnök első száz napjának értékelése során az orosz elnökről is beszélt.

Az amerikai elnök első száz napjának értékelése során az orosz elnökről is beszélt.

Így reagált a miniszterelnök arra, hogy az Európai Néppárt kongresszusán úgy döntöttek, folytatni kell az ukrajnai háborút.

Az országgyűlés elnöke Asszuánba látogatott, ahol találkozott Muhammad Kamal Ismaillal, a tartomány kormányzójával.

Az elnök a gépjárműalkatrész-importra kivetett vámok részleges visszatérítéséről határozott, kétéves átmeneti időre.

A harmadik országbeli állampolgárok jelentős része illegálisan dolgozik több szektorban.

Szájról olvasó elemezte az amerikai elnök rövid figyelmeztetését.

Halálos áldozata is van a viharnak.

Több olyan épületet azonosítottak, amelyekben a húszik drónokat állítottak elő.

Az amerikai elnök eredményeit dicsérte és politikai ellenfeleit kritizálta Michiganben tartott rendezvényén, amelyen második elnöksége első száz napját ünnepelte.

Folyamatosan zajlanak az események Ukrajna körül, miközben a háború és az EU-csatlakozás kérdése is új szakaszba lép.

A cég több mint 120 ezer hibás aknavető gránátot szállított.

Lavrov szerint Washington is belátta, hogy harmadik világháborút kell elkerülni.

A szardíniai származású bíboros a Vatikán egyik legbefolyásosabb személye volt.

A Red Eléctrica már februárban figyelmeztetett.

A bajor politikus egyedüli jelöltként indult a tisztségért.

Keményebb fellépést ígérnek az erőszakos migránsokkal szemben.

Az áramszünet miatt hatalmas gazdasági kár keletkezett.

Uppsala városában egy fodrászszalonban történt a lövöldözés, az elkövetőt még üldözik.

Ismertették az Axiom–4 expedíció kutatási programját.

Párizs szerint a támadások a közvélemény destabilizálását célozták.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

A több mint 250 milliárd forintos beruházás új fejezetet nyitott a Városliget történetében.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.

A készletek decemberben kezdődő apadása a közzétett adatok alapján a szokásos tendenciát követi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.