A háborúpárti Brüsszel bosszút állna a békemisszióért
Deutsch Tamás: A békéért cselekedni kell.
Deutsch Tamás: A békéért cselekedni kell.
A dél-európai országot elérte az idei nyár második hőhulláma, ami miatt több régióban erdőtüzek gyulladtak.
Új stratégia kell nekik.
Deutsch Tamás: A békéért cselekedni kell.
A dél-európai országot elérte az idei nyár második hőhulláma, ami miatt több régióban erdőtüzek gyulladtak.
Új stratégia kell nekik.
Magyarország növeli csádi szerepvállalását, mezőgazdasági szakemberek érkeztek Magyarországra Csádból – erről beszélt a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.
Amerikai sajtóinformációk szerint a volt elnök többször is tárgyalt Kamala Harris alelnökkel ezen a héten.
A közösségi médiában vállalta magára a merényletet egy szélsőséges szervezet.
Szijjártó Péter: Kilenc magyar konzul teljesít szolgálatot az olimpia ideje alatt Franciaországban.
A repülőtér szóvivője később bejelentette, hogy már ismét indítanak és fogadnak légi járatokat.
Az egyeztetés tervezett témái között szerepel a regionális biztonság és a nemzetközi helyzet kérdése is.
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret.
Lezuhant egy Mi–28-as helikopter rutinrepülés közben a kalugai régióban, a személyzet életét vesztette – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
A magyar miniszterelnök tusványosi előadása előtt a szomszédos ország kormányfőjével egyeztet.
Németország és Nagy-Britannia szorosabbra fűzi a védelmi együttműködését.
Ukrajna a Krím visszafoglalását tervezi azzal a céllal, hogy felszabadítsa a megszállt területeken élő állampolgárait.
A Hamász szerint Benjamin Netanjahu kongresszusi beszéde mutatja, hogy nem akar tűzszüneti megállapodást.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden.
Nem tette zsebre az Európai Bizottság elnöke, amit az európai parlamenti ülésen kapott.
Az egyik alicantei város szállodáiba több mint kétszáz illegális bevándorlót helyeztek át a Kanári-szigetekről, akik pokollá teszik a helyiek és a turisták életét.
Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója tett jelentést a kongresszusban.
A hatóságoknak egyre nagyobb kihívást jelent a közrend biztosítása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már Washington türelmét is próbára tette.
Fontos üzenetet kapott az ukrán elnöktől a nagykövet.
Nem tudja a Tisza EP-képviselője, hogy miről szokott szavazni – ezt ő maga vallotta be.
Egy hiba miatt tévesen vádoltak meg sikkasztással embereket.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta azt a rendeletet, amely megvonja az ukrán állampolgárságot Onufrij metropolitától, az Ukrán Ortodox Egyház (UOC) vezetőjétől.
Három férfit találtak bűnösnek.
Szerte Európában nagy károkat okoznak a viharok.
Ha a bíróság elítéli a vádlottakat, akár húsz évet is kaphatnak.
A magyar csapatok közül a Paks lesz az első, amely bemutatkozik a nemzetközi kupák selejtezőiben.
Nico Hülkenberg a 239. futamán soha nem látott helyen, a dobogón találta magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.