Ábrándok bűvölete Pécsett
Filozófusok számára rendeznek konferenciát a klímaváltozásról pénteken Pécsett.
Filozófusok számára rendeznek konferenciát a klímaváltozásról pénteken Pécsett.
A produkció a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Kertész Imre Intézet együttműködésében jött lére.
A látnoki képességgel bíró nő jóslatai vádak az emberiség ellen, de hiába mondja, senki nem figyel rá.

A japán Suzuki Company of Toga (SCOT) ezúttal intim, kamaraszínházi környezetben vívta ki a közönség vastapsát.
Ujvárossy László, festő- és grafikusművész Napkezek című, Műcsarnokban nyílt kiállításán negyven esztendő munkáiból válogattak.
Nem minden az, mint aminek látszik, avagy egyre nehezebben szűrhető ki a mesterséges intelligencia használata.
Egy lengyel falu rejtélyes haláleseteinek történetét vitte színre Simon McBurney.
A fesztivál elsődleges célkitűzése, hogy az amatőr bábjátszás gazdag hagyományait átörökítsék.
Barátságuk huszonnégy éve kezdődött, amikor még Leslie a Disney zenei igazgatójaként Ákost kérte fel a Tarzan-filmben való közreműködésre.
Andalúz művészek, Mercedes Ruiz és Santiago Lara vették birtokba a Fonó Budai Zeneházat április 30-án. Benyomásaimat a flamencoest szervezője, Bucsás Györgyi egészítette ki.
A 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé a nagyközönség számára május 20-tól november 26-ig lesz látogatható.
Ókovács Szilveszter, az intézmény jelenlegi vezetője reagált a pályázattal kapcsolatos konfliktusokra és az őt ért kritikákra.
Shakespeare művét a torinói előadás metafizikus dimenziókig emelte a Mitemen a Nemzeti Színházban.
Tátrai Tiborral és Szebényi Dániellel beszélgettünk.
Mi lett volna, ha másként alakítja az eseményeket egy titkos társaság, mint ahogyan azok a valóságban történtek.
A godfater. szerelemgyerek, s beleszeretett a MAHASZ is, tudniillik Fonogram-díjjal jutalmazták a zenekart.
Ebben az évben csatlakoztak az önkormányzat által meghirdetett Visegrád 700 programhoz.
Ősbemutatók és telt házas produkciók jellemezték az idei fesztivált.
Királyi hétköznapok címmel nyílt herendiporcelán-kiállítás.
Berta Zsolt melankolikus, de harapós blueszenéjét mutatja be szombat este.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A projekt célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz.
Erről az egyik színész számolt be.
Világszinten is egyedülálló dobásra készül új tárlatával a Magyar Zene Háza.
Pazar bandákat hoznak magukkal.
A zenészt hazaengedték a kórházból.
Hamarosan mozikban a One Battle After Another.
Mintegy kétszáz új alkotással bővül a Met gyűjteménye.
Az új kínai vállalatok stratégiájának fókuszában a szoftver és MI áll.
Szemrevaló Filmfesztivál október 9-19. között.
Megható jelenetet is hozott az atlétikai vb első versenynapja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.