Cseh Tamás Széna tér dalát dolgozta fel a KerecseN zenekar
– Érdekes lenne tudni, hogy az akkor egymás ellen harcolóknak milyen véleménye lenne a mai szép új világról – mondta Varga Zsolt, a KerecseN frontembere.
– Érdekes lenne tudni, hogy az akkor egymás ellen harcolóknak milyen véleménye lenne a mai szép új világról – mondta Varga Zsolt, a KerecseN frontembere.
A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja nyerte meg a Voila OffFest díjat a független színházi előadásokat jutalmazó 2021 Offies Awards gálán.
Jean-Luc Godard 1960-as Kifulladásig című filmje látszólag egy gengszterré váló fiatalemberről, Michelről szól.

Zenetörténeti pillanat: megjelent egy lemez, amin a legjobb magyar versmegzenésítő együttesek zenélnek a népzenétől a rockig, és magyar szerzetesrend adta ki!
Többen jelentkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mint tavaly – erről is kérdeztük Vidnyánszky Attilát, a kuratórium elnökét, a Nemzeti Színház igazgatóját.
Hazánk egyetlen dalversenyében már tizedik alkalommal keresik az ország slágerét.
A múzeum a budapesti Városligetben, Vajdahunyad várának hiteles másolatában kapott helyet.
Átadták az idei állami zenei ösztöndíjakat a Filharmónia Magyarország online hangversenyén a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében.
A vizuálisan kísért zenei nagyutazás Pármától a Margitszigetig, az 1800-as évektől máig tart az idén 120 éve elhunyt Giuseppe Verdire emlékezve.
A Szovjetunióba hurcolt magyarok története még mindig nincs teljesen feltárva. Az idő sürget, mert a szemtanúk közül már csak nagyon kevesen vannak életben.
„Hisszük, hogy a kultúra összeköt, és nem elszakít; nemzetmegtartó ereje van, ugyanakkor kölcsönösen gazdagít minden népet” – vallja Őry László, az egyesület elnöke.
Radics Béla (1982), Som Lajos (2017) és Balázs Fecó (2020) után 2021. február 18-án elment Brunner Győző, az eredeti, klasszikus felállású Taurus utolsó mohikánja is.
Sorozatunkban felelevenítjük a Magyar Állami Népi Együttes történetének legemlékezetesebb pillanatait, és bemutatjuk meghatározó egyéniségeit.
A film a magyar történelem nemzetközi bemutatásának is eszköze.
1966-ban a könnyűzenészek számára még nem jött el a Kánaán. Ha Aczél Györgyön múlik, soha nem is jön el.
A rendszerváltoztatás óta eltelt harminc év folyamatait vizsgálja meg Václav Klaus legújabb könyvében.
Elérhető a világhálón Ferdinandy György Könyv a világ végén című könyvének online bemutatója, amelyben további terveiről is beszélt.
Kárpátalján a magyar nyelvet már most is tilos a családi és egyházi szférán kívül használni. Az anyanyelv nemzetközi napját ünnepeljük február 21-én.
A márciusban megjelenő Őszelő album új borítója és a korábban közzétett Őszi ének című dal is hasonlóan magyarosan melankolikus hangulatot ígér.
A magyar dudás örökséget kevesen viszik tovább, az utolsók nyomába beavatottak léptek, az élen Csoóri Sándor népzenésszel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Könnyek és tapsvihar kísérte Ozzy Osbourne végső útját Birminghamben.
Hatvankilenc éves korában meghalt az Iron Maiden eredeti frontembere, Paul Mario Day – jelentette be zenekara, a More.
Szeptember elsején távozik posztjáról Mátyássy Szabolcs, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója.
A muzeológusi munka legizgalmasabb részéről, a „vadászatról” beszélgettünk Gödölle Mátyással, a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának vezetőjével.
A rocktörténelem egy kivételes szelete elevenedik meg a Nemzeti Múzeum új kamarakiállításán.
A nagy sikerű franchise új felvonása 2026-ben érkezik a mozikba.
Prózai és lírai művekkel egyaránt nevezhetnek az alkotók.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.