Wéber Gábor titkos pókerpartira vitte a Formula–1 sztárjait

– A legtöbben az F1-es közvetítésekből ismerik a nevét, és azt csak kevesen tudják, hogy sznúkerjátékos volt. Mit szólt Ronnie O’Sullivan hetedik világbajnoki címéhez?
– Úgy tekintek rá, mint a nagy formátumú F1-versenyzőkre, akik emberileg valamiért nem szimpatikusak: próbálom kizárólag a teljesítménye alapján megítélni. Ronnie esetében mondjuk nehéz elvonatkoztatni a személyiségétől, mert elég nehéz természet, és most próbáltam finoman fogalmazni. Ugyanakkor egy zseni, a hét világbajnoki cím is ezt bizonyítja, ezért érdemes olyannak elfogadni, amilyen, a vadhajtásaival együtt.

– Ön hogyan kezdett sznúkerezni?
– Tizenévesen szórakozásból poolbiliárdoztam, így akadtam rá egy sznúkerasztalra. Ez az 1990-es évek elején történt, még Eurosport sem volt, akkoriban a Screensport volt a sportcsatorna. Ott adtak sznúkerversenyeket, néztem a nagy ászokat, és közben gyakoroltam. Olyannyira beszippantott a játék, hogy tíz évig komolyan versenyeztem, általában a magyar ranglista negyedik-ötödik helyén álltam. Sosem voltam a legjobb, de ott voltam az élmezőnyben, magyar válogatott is voltam, megesett, hogy a nyolcadik helyen végeztünk a csapat Eb-n Grenoble-ben. Manapság a Magyar Snooker Gálát szervezem harmadmagammal. 2017 óta minden évben telt házas volt a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, ahová a legnagyobb sztárokat csábítottuk el. 

Itt volt már a mostani vb-döntős Judd Trump mellett többek közt Neil Robertson, Mark Williams, Shaun Murphy, de a korábbi legenda Steve Davis és Jimmy White is.

– O’Sullivant mikor hozzák Budapestre?
– Épp most tárgyalunk erről. Extrém magas tiszteletdíjért lép fel, és nagyon ritkán vannak szabad dátumai.

– Mégis mennyibe kerülne?
– Több tízezer font az átlagos fellépti díja, komoly pénzért járja a világot bemutatókat tartani. A többiek sem olcsók, de O’Sullivan más kategória. Dolgozunk rajta… Az ősszel lesz a következő gála, amit a Covid miatti kényszerszünet után már nagyon várunk – O’Sullivannel vagy nélküle.

– A sznúkerezés mellett szimulátor-világbajnok volt 2001-ben. Manapság elfogadott része az autóversenyzők felkészülésének a számítógépes gyakorlás, a Formula–1 címvédője, Max Verstappen élharcosa a szimulátoros forradalomnak. Húsz éve milyen volt ennek a világnak a fogadtatása?
– Az F1-ben akkor még csak mosolyogtak a szimulátoros kezdeményezéseken, mégis sok pilóta megfordult ezeken a versenyeken. Amerikában például az IndyCar-, illetve CART-versenyzők teljesen rápörögtek, Juan Pablo Montoya is rengeteget játszott. 

1998-ban jelent meg a Grand Prix Legends, a vérbeli szimulátorok őse. Tíz-tizenöt évvel megelőzte a korát ezerféle beállítási variációval, amelyek hasonló hatást eredményeztek, mint a valóságban.

Ugyanúgy felrobbanhatott a motor, leéghetett a kuplung vagy túlmelegedhetett a gumi. Azért sem terjedt el széles körben, mert aki nem volt elég ügyes, az hamar nagy pofont kapott, és elment a kedve a játéktól. A Grand Prix Legends volt a platformja a SimRacingMag-világbajnokságnak, amelyet sikerült megnyernem.

Wéber Gábor valódi versenyautóban is megállta a helyét

– A rá következő évben, 2002-ben már valódi versenyautót vezetett az Opel Astra-kupában. Mennyit jelentett a szimulátoros tapasztalat?
– Az autóversenyzés rengeteg olyan szituáció elé állítja az embert, amelyet elképzelni sem tud az, aki nem csinálja, még akkor sem, ha ügyesen szlalomozik a parkolóban vagy mer a sötétben kettőötvennel menni az autópályán Németországban. Ezektől nem leszel autóversenyző, a szimulátor viszont tud használható támpontokat adni, kialakulnak hasonló helyzetek, mint a valóságban, de két nagyon fontos tényező nincs meg benne: a félelem és az anyagi faktor. A kockázati tényezővel nem kell számolni a gép előtt, mert ha nekimész a falnak, megnyomsz egy gombot, és kezded elölről. Az életben azonban súlyos következményei lehetnek egy hibának. Ezért van szükség egyfajta egészséges félelemérzetre a versenyautóban, mert az segít, hogy felismerd a határokat, amiket csak akkor lehet állandóan megközelíteni, ha tudod, hol van a végük. 

Enélkül előbb-utóbb a korláton, a falban, az erdőben vagy a hullaházban kötsz ki.

– Harmincévesen kezdte az autóversenyzői pályafutását. Mi sarkallta erre ilyen későn?
– Gyerekkori álmom volt, hogy autóversenyző leszek, és amikor lehetőségem adódott rá, nem mondhattam nemet. Ha csak egy év lett volna az egész, és az Astra-kupa magyar mezőnyében az első tizenöt közé kerülök, már elégedett lettem volna. Így vágtam bele, végül ennél jobban alakultak a dolgok.

– A Renault Clio-kupában kétszer volt magyar bajnok, aztán megérkezett a mezőnybe két ugyancsak szimulátoron felnőtt trónkövetelő, Kiss Norbert és Michelisz Norbert. Hárman kiélezett csatákat vívtak egymás ellen. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
– Nagyképűnek tűnhet, de már akkor volt egy olyan érzésem, hogy a két Norbival együtt mi hárman különleges korszakát hoztuk el a magyar márkakupás versenyzésnek, főleg később a SEAT-kupában, amelyből Európa-kupa és egyúttal a világbajnokság előszobája lett. Sokszor századokért gyilkoltuk egymást a pályán, a saját karrierünket egymással is megküzdve írtuk, jobb versenyzőkké tettük a másikat. Nagyon örülök a sikereiknek, annak, hogy Kiss Norbi kamionos Európa-bajnok lett, Michelisz Norbi pedig megnyerte a túraautó-világkupát. 

A versenysportban mindenki egoista és saját magát tartja a legjobbnak, velem sem volt ez másként, de idővel megtanultam mások eredményeit is értékelni.

Az első nemzetközi futamgyőzelem Pau-ban, 2008-ban

– Pályafutása legnagyobb sikere volt, amikor a SEAT Európa-kupa bajnoka lett 2010-ben. A kezdeti magyar Astra-kupás terveitől elég messzire jutott.
– Addigra megértek bennem a tapasztalatok, a sikerek és a kudarcok egyaránt. A kétezres évek első évtizede a magyar gyorsasági autósport új aranykorszakának kezdete volt, amelyben kiléptünk Európába, majd világszintre is. Előtte régóta nem voltak eredmények, pedig az 1970-es, 80-as években nemzetközi szinten is sikeres volt a magyar autósport Cserkuti Öcsi bácsiékkal, Kiss Dezsőékkel és még sok jól csengő névvel. 

Aztán sokáig semmi, és egyszer csak jött a nagy bumm. Büszke vagyok rá, hogy ennek a részese és talán kicsit a katalizátora is lehettem.

– A világbajnokságon mégis csak egy félszezon jutott önnek, két pontszerző helyezéssel. Csalódott emiatt?
– Túl sok kompromisszumot kellett megkötnünk azért, hogy egyáltalán el tudjak indulni 2012-ben. Nem voltak tesztek, nem voltak alkatrészek. Nem számított a hogyan, csak az, hogy ott legyek a rajtrácson, így pedig egy világbajnoki mezőnyben nem lehet sikeresnek lenni. A mai eszemmel nem ugranék bele még egyszer, inkább megőrizném a pénzem, és várnék egy jobb lehetőségre.

– Az első futamgyőzelmét az Európa-kupában a paui utcai pályán aratta, amelyen ezen a hétvégén rajtolt el a WTCR Micheliszékkel. Milyen emlékei vannak?
– Az nemcsak az én első nemzetközi győzelmem volt, hanem hosszú idő után az első magyar siker zárt pályán, nemzetközi bajnokságban. Emlékszem, hogy Norbival előtte nézegettük a rajtlistát, hogy milyen kemény ellenfelek várnak ránk, és jó lenne a 15-20. helynél nem szorulni hátrébb. Aztán azon a 2008 júniusi napon végre elhittük, hogy nem a 15. helyre lövünk, hanem a győzelmekre. Hátborzongató felismerés volt, hogy ami bennünk van, az nemcsak a magyar mezőnyben, hanem a nemzetköziben is értékes. Egyébként életem legdurvább előzését is azon a futamon hajtottam végre. Pauban szinte lehetetlen előzni, annyira szűk a hely. Van egy hosszú emelkedős egyenes, amely a vasúti viadukt alatt kanyarodik el. A második helyen haladtam, az első nem figyelt rám, így betettem mellé az autót egy akkora helyre, mint a tű foka, és sikerült kifékeznem. Az a kései féktáv ott tízből, ha egyszer működik, de nekem aznap minden összejött.

Az említett előzés Pauban:

– Az F1-es közvetítések alatt mennyit merít a saját autóversenyzői élményeiből?
– Rengeteget számít a helyzetértékelésben, egyáltalán abban, hogy sejtem, egy-egy szituációban mi játszódhat le egy pilóta fejében. Nem akarom túlmisztifikálni, de egy autóversenyző teljesen másként lát és gondolkodik, mint egy átlagautós.

– Lehetnek kedvencei kommentátorként?
– Hazudnék, ha azt mondanám, mindenkivel egyformán szívesen ülnék le vacsorázni a mezőnyből, mert vannak, akiket egyivásúnak érzek magammal, másokat meg totál más típusnak. Ettől azonban függetlenítem magam. Nyakatekert hasonlat, de 

ha a világ legkeresettebb bűnözője, egy brutális sorozatgyilkos lenne a legjobb F1-pilóta, őt is kizárólag a versenyzői kvalitásai alapján ítélném meg. Ugyanígy vagyok mind a húsz versenyzővel.

– Vannak köztük olyanok, akikkel kialakult valamilyen személyes kapcsolata?
– Évente általában csak három futamot közvetítünk a helyszínről, mert egyszerűen nem éri meg a járulékos költségeket. Csekély esély van rá, hogy igazán őszinte kapcsolatba kerülj egy versenyzővel, annyira be van táblázva minden percük. Az egyik Magyar Nagydíj szombati napján az egyik pilóta és a menedzsere segítségével sikerült zárt körű pókerpartit szerveznünk a belvárosban, amelyen jó néhány versenyző részt vett. 

Neveket nem mondhatok, de este nyolctól éjjel egyig járt a zsuga.

Az egész spontán, egy vicces félmondatból indulva két óra alatt szerveződött, másként nem is működne, mert akkor már félhivatalos esemény lett volna. Így viszont fű alatt ment az egész, a pilóták ráharaptak, szerintem még a csapataik sem tudtak róla.

– Mitől függ, hogy valaki megtalálja-e a közös hangot az F1 sztárjaival?
– Leginkább a hangulatuktól. A 2003-as Magyar Nagydíj idején részt vettem egy Renault-sajtótájékoztatón mint a magyar Clio-kupa éllovasa, és ott volt az F1-es csapat két pilótája, Fernando Alonso és Jarno Trulli is. Az utóbbit nekem kellett átfuvaroznom a budai várból a Lánchídon keresztül a pesti oldalra a következő eseményre. Hiába ültünk egymás mellett a dugóban hosszasan, két mondatot nem lehetett vele váltani, annyira pipa volt, mert Alonso egy másodpercet adott neki az aznapi időmérőn. Később, amikor Trulli már a Toyotával versenyzett, újra találkoztunk, és akkor az egész estét végigdumáltuk, mesélt a gyerekeiről, a borászatáról, egészen szürreális dolgokról is. Ilyen sokat számít az aktuális lelkiállapot.

Borítókép: Wéber Gábor a magyar F1-közvetítések főszereplője (Fotó: M4 Sport)