Az első kilenc világbajnokságon még egy teljesen más kupát vehetett át a győztes, mint amelyet az azt követő tornák végén kap meg az aktuális világbajnok. 1970-ig a Jules Rimet-kupát vehette át a legjobb csapat kapitánya, ezekről a pillanatokról rendre emlékezetes fotók is készültek, amint Fritz Walter, vagy éppen Bobby Moore emelte azt boldogan a magasba.
Peléék végleg megnyerték és végleg el is veszítették a világbajnoki trófeát + videó!
A Magyar Nemzet az idei katari vb nyitányának napjától egészen a döntőig, minden nap felidéz egyet a labdarúgó-világbajnokságok immár 90 éve íródó történelmének néha kacagtató, néha meghökkentő, és néha bizony tragikus pillanatai közül. Ezúttal az 1938-as franciaországi világbajnokságon történelmi ezüstérmet szerzett magyar válogatott titokzatos történetét elevenítjük fel.

Ám miután úgy szólt a megegyezés, hogy az az ország, amelyik harmadszorra is megnyeri a trófeát, végleg megtarthatja azt, 1970-től a brazilok tulajdonába kerül örökre a Jules Rimet-kupa. Egy ideig az is kétséges volt, hogy az első mexikói vb-n ott lesz-e egyáltalán a kupa, merthogy a ’66-os győztes Angliában lába kélt – végül a legendás eb, Pickles, a csodakutya kiszagolta és megtalálta azt egy londoni bozótosban. (Aztán egy nemrégiben napvilágot látott visszaemlékezés szerint a kutyus csalhatatlan szimata mellett történt egy megegyezés is a tolvaj felbujtóival…)
További Sport híreink
Így a kupa végül ott lehetett minden idők egyik leglátványosabb világbajnokságán, Mexikóban, ahol még láthattuk Pelét, Gérsont és Uwe Seelert, és már ott volt Jairzinho, Beckenbauer, Gerd Müller vagy Teófilo Cubillas, s ahol talán az egyik elődöntő, a fantasztikus gólpárbajt hozó olasz–német lett a legemblematikusabb találkozó. Na, azért a döntő sem volt akármilyen…
A brazilok álomfocit mutattak be a fináléban, 4-1-re győztek a szintén szenzációs játékosokat felvonultató olaszok ellen, s az utolsó gólt szerző Carlos Alberto a magasba emelhette a kupát, ami Pelének már a harmadik volt.

Hiába nyerték el azonban végleg a brazilok, alig tíz évig őrizhették azt, mert 1983-ban, a 17 évvel ezelőtti esethez hasonlóan ellopták azt. Hiába könyörgött a televízió kamerája előtt maga Pelé is, ezúttal nem sikerült a nyomára bukkanni, s ma csak a mását őrzik Manchesterben, a Nemzeti Futballmúzeumban.
Borítókép: Pelé a világbajnoki trófeával az 1970-es Brazília–Olaszország döntő után (Forrás: EPU/AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kitalálná, hogy a Premier League melyik sztárja vette fel a Mikulás jelmezét?
Karácsonykor a futballvilág csillagai idén is aktívak a közösségi médiában.

Az Arsenal az élen karácsonyozik, de valóban örülhetnek ennek a londoniak?
Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.

Videón a jelenet: megharapta a magyar hokis a játékvezetőt, és meglepő, mivel védekezik
A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kitalálná, hogy a Premier League melyik sztárja vette fel a Mikulás jelmezét?
Karácsonykor a futballvilág csillagai idén is aktívak a közösségi médiában.

Az Arsenal az élen karácsonyozik, de valóban örülhetnek ennek a londoniak?
Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.

Videón a jelenet: megharapta a magyar hokis a játékvezetőt, és meglepő, mivel védekezik
A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!