Jakob Ingebrigtsen taktikája bejött
Az utolsó körben a spanyol Mohamed Katir ellépett mellettük, s csak egyvalaki bírta követni: Ingebrigtsen. A norvég 200-zal a vége előtt jött fel a második helyre, majd az utolsó métereken lehajrázta Katirt, így megvédte címét. Hiába az 1500-at tartja a kedvenc távjának, ott még nem világbajnok, igaz, a tokiói olimpián abban a számban szerzett aranyérmet. Harmadikként a kenyai Jacob Krop ért célba, az etiópokat még a guatemalai Luis Grijalva is lehajrázta.
– Nagyon fáradt voltam, próbáltam a végére tartalékolni az erőmet, mert csak így nyerhettem. Tudtam, hogy ha a taktikám jobb, mint a riválisoké, akkor nyerhetek, és így is történt. Nagyon kemény futás, jó verseny volt, és ez a vb-cím sokat jelent nekem az 1500-as verseny elvesztése után – mondta győzelme után Ingebrigtsen.
Női 800 méteren a címvédő, de idén a vb előtt „rejtőzködő” Athing Mu azonnal az élre állt, és 700 méterig vezetett is. A célegyenesben azonban ketten is megelőzték az amerikait: a kenyai Mary Moraa egyéni csúccsal és egy óriási szökkenéssel nyerte az aranyat, a brit Keely Hodgkinson lett a második.
Női 3000 akadályon a kenyai siker lett volna a papírforma, s bár tényleg ottani születésű futó lett a győztes, Winfred Yavi Bahreinnek nyert aranyérmet, a világcsúcstartó Beatrice Chepkoech csak második lett.
Női magasugrásban az ukrán Jaroszlava Mahucsih volt az egyetlen, aki két méter fölé jutott, így két ezüst után először lett szabadtéri világbajnok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!