Öngólokat és gólokat is szállított a múlt héten a magyar légió
Mozgalmas hetet tudhat a háta mögött a magyar légió, több külföldön futballozó honfitársunk is két meccsen is pályára lépett. Az eredményességgel sem volt baj, hiszen Kerkez Milos, Bolla Bendegúz, Sallai Roland, Ádám Martin, Callum Styles, Vancsa Zalán és Gazdag Dániel is a hálóba talált, szépséghiba, hogy az első kettő a saját kapusát szomorította el.

A német másodosztályban is találunk magyarokat, a Herthában Dárdai Pál vezetőedző mellett a három fiát is. Közülük Palkót megműtötték, így nem számíthatott rá az édesapja Kielben, Márton kezdett, a 68. percben jött le a pályáról, Bence tíz perccel később állt be, a csapat pedig bár 2-0-ra vezetett, nagy nehezen nyert 3-2-re. A Hamburg 2-1-re kikapott Osnabrückben, Német Andrást a 91. percben cserélte be az edzője.
A KIEL ÉS A HERTHA MECCSÉNEK AZ ÖSSZEFOGLALÓJA
Az Európa-ligában szurkolhattunk még egy magyarnak, ám Bolla Bendegúz csapata, a svájci Servette otthon kikapott 2-0-ra a Slavia Prahától, a magyar védő végig a pályán volt. Így volt ez a bajnokságban, ahol a Servette Luzernben játszott és kapott ki 2-0-ra, Bolla Bendegúz sajnos öngóllal járult hozzá a vereséghez. A francia élvonalban a Le Havre a sérült Loic Nego nélkül győzte le 2-1-re a Clermont együttesét. Az izraeli első osztályban a Maccabi Bnei Raina Koszta Márkkal a kezdőben nyert 2-1-re a Beitar ellen, a magyar csatárt a 68. percben cserélték le. A török bajnokságban Mocsi Attila ezúttal is végig tagja volt a Rizespornak, amely hazai pályán 1-1-et játszott a Sivassporrral, Cipruson pedig az Apollon Varga Kevin szolgálataira a 78. perctől igényt tartva győzte le 2-0-ra az AEL Limasszolt.
Vancsa Zalán már kulcsember a Lommelben
Az európai másodosztályú bajnokságok közül az olaszban Nagy Ádámot a múlt héten kiállították, ezért nem lehetett ott a Pisában, amely idegenben nyert 1-0-ra a FeralpiSalo ellen, Balogh Botond pedig a Parma kispadjáról nézte, ahogyan a társai hazai környezetben 1-1-re végeznek a Sampdoriával. A belga második vonalban Vancsa Zalán nagyszerűen teljesített a Lommelben, előbb lekészített egy labdát lövésre az első gólt szerző Karimnak a Francs Borains ellen 3-0-ra megnyert meccsen, majd a 72. percben maga fejezett be góllal egy akciót: a jobbról középre lőtt labdát továbbította hét méterről a kapuba. Vancsa Zalán csapata hat meccsen szerzett 15 ponttal, kétpontos előnnyel vezeti a belga másodosztály tabelláját a Waregem előtt, és a jó szereplésben az egyszeres magyar válogatott támadó is fontos szerepet játszik, két gólnál és három gólpassznál tart ebben az idényben.
VANCSA ZALÁN GÓLJA
Távolabbra tekintve Japánban Vécsei Bálintot nem cserélte be a Vissel Kobe edzője, a csapat 1-0-ra felülmúlta a Cerezo Oszakát. Dél-Koreában Ádám Martin a múlt héten kétszer is pályára lépett, és büszke lehet erre a két meccsre: csapata, az Ulszan Hyundai előbb 3-1-re legyőzte az ázsiai Bajnokok Ligájában a thaiföldi Pathum Unitedet, a magyar csatár három érvényes és egy érvénytelen gólt szerzett és végig a pályán volt, majd vasárnap a bajnokságban is kezdett a Szuvon vendégeként, az Ulszan nyert 3-2-re, Ádám Martin gólpasszt adott, majd a 71. percben lecserélték.
Az észak-amerikai profi ligában, az MLS-ben két fordulót rendeztek meg a múlt héten. A Philadelphia Union előbb 2-2-t játszott a Charlotte stadionjában, Gazdag Dániel végig ott volt a pályán, és szerzett egy gólt tizenegyesből. A Charlotte 2–0-ra vezetett, ám a Philadelphia képes volt talpra állni: a csereként beálló Quinn Sullivan a 70. percben szépített, majd Gazdag Dániel a 97. percben gólra váltott egy tizenegyest.
A pontszerzés – a többi eredmény ismeretében – azt jelentette, hogy a Keleti főcsoport negyedik helyén álló Union a hátralévő mérkőzésektől függetlenül biztossá tette szereplését az idei playoffban. Gazdag az idei huszadik gólját szerezte a Philadelphia összes tétmérkőzését figyelembe véve, és megerősítette kiváló büntető-végrehajtási mutatóját: 18-ból 18-at rúgott be (kupabeli szétlövések nélkül),
a bajnoki alapszakaszban 11-ből 11-et. Vasárnap a Philadelphia a Los Angeles FC-t fogadta, 0-0 lett a vége, és a magyar támadó fejesgólját nem adta meg a játékvezető.
GAZDAG DÁNIEL TIZENEGYESE
Az MLS másik magyarja, Sallói Dániel végig részese volt a Sporting Kansas City hazai 3-0-s vereségének a Nashville-től, majd a hét végén a 62. perctől játszott a csapatában, amely ugyancsak otthon 2-1-re legyőzte a Houston Dynamót.
Borítókép: Kerkez Milos éppen a saját kapujába csúsztatja a labdát (Fotó: Steve Bardens)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!