A hét meccsén a listavezető Paks látogat a címvédő Ferencváros otthonába a labdarúgó NB I 9. fordulójában. A Fradi ugyan fáradtan, de annál feldobódottan várja az elmúlt években a legnagyobb rivlisává vált tolnaiakat, ugyanis csütörtök este 1-0-ra nyert a Genk otthonában az Európa-liga alapszakaszának második körében. Ez a siker egyben azt is jelentette a fővárosi zöld-fehéreknek, hogy veretlenek maradtak és az eddig megszerzett négy pontjukkal a továbbjutást érő 11. helyen várják az október 23-i, Salzburg elleni folytatást. A paksiak viszont a bajnokságban veretlenek, négy pont az előnyük az egy meccsel kevesebbet játszó Ferencváros előtt, azaz abban az esetben is a tabella élén maradnának, ha ezúttal vesztesen hagynák el a Groupama Aréna gyepét.

A Fradi dominálni és győzni akar a rangadón
Nem vár egyszerű mérkőzés a nemzetközi kupában is vitézkedő FTC-re, hiszen nem elég, hogy az elmúlt szezonokban mumusukká ált Pakssal játszanak vasárnap 16.30-tól bajnoki rangadót, a csapat játékosai a lábukban érezhetik a csütörtök esti genki diadal fáradtságát. Persze, nem kell a Fradit félteni, hiszen nemcsak bő, de minőségi is a zöld-fehérek kerete, így bármilyen összeállításban lépnek pályára, a magyar bajnokság legerősebb csapatának számítanak. Ráadásul van is miért törleszteniük a Paks ellen, amelynek igencsak pozitív a mérlege az utolsó öt találkozón a 36-szoros bajnok ellen.
A Fradi és a Paks egymás elleni utolsó 5 meccs statisztikája
- 2024. 05. 15. Magyar Kupa döntő Paks–Ferencváros 2-0
- 2024. 10. 06. NB I bajnoki meccs Paks–Ferencváros 3-1
- 2025. 02. 16. NB I bajnoki meccs Ferencváros–Paks 0-2
- 2025. 05. 10. NB I bajnoki meccs Paks–Ferencváros 2-3
- 2025. 05. 14. Magyar Kupa döntő Paks–Ferencváros 2-1 (büntetőkkel)
- összesen: 4 paksi győzelem 1 Fradi-siker
Az összmérleg ugyanakkor hatalmas Fradi-fölényt mutat a bajnoki összecsapásokat tekintve:
42 meccsből 23 alkalommal az FTC bizonyult jobbnak, tízszer nem bírt egymással a két csapat, a paksiak kilenc alkalommal győztek, ebből háromszor az Üllői úton.
A Ferencváros ír vezetőedzője szerint megvan a kellő önbizalom a játékosokban ahhoz, hogy legyőzzék a listavezetőt. Ennek érdekében a csapat a saját játékát szeretné játszani, de nem lesz rest harcolni sem, de a szakember úgy véli, a sikerhez tökéletes védekezést kell csapatának nyújtani.