Mohamed Szalah 2017 óta a Liverpool játékosa, és az elmúlt években főszerepet vállalt a Vörösök sikereiben. A jelenlegi idényben azonban nem úgy megy az egyiptomi támadónak, mint korábban: 12 tétmérkőzésen 3 gól és 3 gólpassz a szélső mérlege. Szalah szerdán a kispadon kezdte az Eintracht Frankfurt elleni BL-mérkőzést, és azután – a 74. percben – lépett pályára, hogy már kialakult az 1-5-ös végeredmény. A hátralévő időben helyzeteket hagyott ki, az önzősége ráadásul Florian Wirtzet is megfosztotta egy valószínű góltól, így a liverpooli szurkolók között nem Frankfurtban lett népszerűbb a 33 éves futballista.

Mohamed Szalah meglepő tette a Liverpool BL-beli győzelme után
Az évadban Szalah már másodszor volt csere, és már Jürgen Klopp irányítása alatt is nehezen viselte, amikor olykor látszólag kikerült az alapemberek közül. Angliában úgy vélik, hogy ezúttal is egy sértődés állhat a háttérben, ugyanis
a közösségi oldalán csütörtökön kitörölte a bemutatkozásából azt a mondatot, hogy „a Liverpool labdarúgója”.
Az X- mellett az Instagram-oldalán is hasonlóan tett a hullámvölgyben lévő egyiptomi játékos, aki több egyéb, Liverpoollal kapcsolatos tartalmat is törölt – mindenféle indoklás nélkül.
Többen a becserélésekor és a Bajnokok Ligája-mérkőzés végén látott arckifejezéséből arra következtetnek, hogy Szalah már nem boldog a négy vereség után ismét nyerő Liverpoolnál, és ennek egyik jele lehet a csütörtöki tette is.
A Vörösök legközelebb szombaton lépnek pályára, akkor – magyar idő szerint 21 órától – a Premier League-ben a Brentford otthonába látogatnak.


















