Hatvanhárom válogatottság, egy Európa-bajnoki részvétel és a feledhetetlen gól a 2016-os kontinenstornára vezető pótselejtező visszavágóján, amellyel a párharc egyik hőse lett. Priskin Tamás évekig volt a nemzeti csapat tagja, így természetes, hogy manapság is követi a csapat szereplését. A válogatott ezen a héten két fontos mérkőzést is vív: előbb csütörtökön, Örményország vendégeként, majd vasárnap, Írország ellen a Puskás Arénában. A tét a pótselejtezőt érő második hely megtartása a kvalifikációs csoportban.

– Mindig pozitívan állok a dolgokhoz, és úgy gondolom, hogy a magyar válogatottnak minden esélye megvan arra, hogy mindkét győzelmet begyűjtse – nyilatkozta a Borsnak a 39 éves Priskin, aki több témában is elmondta véleményét.
„Kapusposzton a magyar válogatott rendben van”
A szövetségi kapitány, Marco Rossi októberben érdekes helyzetben találta magát. Miután Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot, egyértelműnek tűnt, hogy az őt korábban többször is méltóképpen helyettesítő Dibusz Dénes veszi át az első számú kapus szerepét, csakhogy a múlt hónapban Dibusz megsérült, az őt helyettesítő Tóth Balázs pedig szintén jó teljesítményt nyújtott. Újra napirendre került a kapuskérdés, amely most mégsem aktuális, miután a keret kihirdetése után ezúttal Tóth sérült meg.
– Sajnos Tóth Balázs megsérült, rá most nem számíthat a kapitány, de ott van Dibusz Dénes, és én mindig azt mondom, hogy kapusposzton a magyar válogatott rendben van. Az elmúlt mérkőzéseken Tóth Balázs nagyon jó teljesítményt nyújtott, de biztos vagyok benne, hogy Dibusz Dénes is kiválóan fog védeni – vélekedett Priskin.

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos teljesítménye is fontos lesz
A nemzeti tizenegy kulcsemberének számító Szoboszlai Dominik az őszi idényben az angol bajnok Liverpool egyik legjobbja, csapata mégis több váratlan vereséget szenvedett már – legutóbb vasárnap, a Manchester City elleni bajnoki rangadón kapott ki 3-0-ra. Kérdés, ez mennyiben befolyásolja Szoboszlai teljesítményét.
Nagyszerű játékosról beszélünk, aki a Liverpoolban is meghatározó, profi futballista. Nem tudom elképzelni, hogy a hétvégi vereség bármilyen módon befolyásolná Dominikot. A válogatottnál teljesen más célok vannak, mint a klubcsapatánál, és biztos vagyok benne, hogy mindkét közelgő mérkőzésen nagy segítségére lesz a csapatnak
– jelentette ki Priskin Tamás, aki a Liverpool másik magyarjáról, Kerkez Milosról is beszélt.



















