Nem tudtak átlépni egy határt, de bravúrral jutottak el a határig

A magyar kosárlabda híveinek 2024. február 11-e gyászos dátum: a női válogatott a második félidő elején még 22 ponttal vezetett a spanyolok ellen, mégis kikapott, és így nem jutott ki a párizsi olimpiára. Székely Norbert a legeredményesebb aktív edző volt itthon a hölgyeknél az öt-öt bajnoki címével és Magyar Kupa-elsőséggel, Euroliga négyes döntővel, szövetségi kapitányként pedig 2023-ban a negyedik helyig vezette a válogatottat az Európa-bajnokságon. A spanyolok elleni soproni kudarc után lemondott, és azóta a háttérben dolgozik, és most nyilatkozik először többek között a történtekről is.

Székely Norbert a legeredményesebb aktív magyar edző a női kosárlabdában, az olimpiai selejtező drámai elbukása után mégis időre volt szüksége feldolgozni a történteket (Fotó: Mirkó István)

– Kicsit meglepett, hogy készségesen azonnal igent mondott erre a beszélgetésre, hiszen a lemondása óta eltelt másfél évben teljesen a háttérbe vonult.
– Nem érzem úgy, hogy ekkora idő távlatából ne beszélgethetnénk bármiről is – felelte Székely Norbert. – Nyilván kellett némi idő feldolgozni a történteket, hiszen nem sokan kerülnek olyan helyzetbe, mint én kerültem 2024 februárjában. Húsz-huszonöt éven át reflektorfényben dolgoztam, most más szakasza zajlik az életemnek, de nem akartam kivonulni a világból és remeteként tölteni az időmet.

Székely Norbert ma már megemésztette a női kosárlabda olimpiai selejtező elbukását (Fotó: Mirkó István)

– Vágjunk is a közepébe: amikor a spanyolok elleni mindent eldöntő olimpiai selejtezőn a csapat huszonkét ponttal vezetett a második félidő elején, megfordult a fejében, hogy ezt a meccset még el lehet veszíteni?
– Egy edző nem meccselhet úgy ilyen esetben, hogy a mérkőzés már zsebben van. Jó, ha egy perc van hátra és húsz pont az előny, akkor igen, de itt nem erről volt szó. A kosárlabda annyira gyors, hogy a legmagasabb szinten sem biztosíték a nagyobb különbség a győzelemre, azt hamar le lehet dolgozni. Sajnos a mi esetünkben is ez történt.

Székely Norbert egy percig sem volt nyugodt

– Mikor észlelte, hogy baj van? Volt olyan játékos, aki az első félidőben ragyogott, tizenhat pontot dobott, majd a fordulás után szemlátomást az sem tudta, merre van a palánk.
– Az egész meccsen. Amikor jól játszottunk, akkor is ott motoszkált a fejemben, hogy ez a periódus meddig tart ki, meddig lehet ilyen szinten jól kosárlabdázni, mikor érkezik a törvényszerű visszaesés, és az milyen hosszú lesz. Az ön által említett játékos például valóban hihetetlen teljesítményt nyújtott a szünetig, de erre bárki is csak ritkán képes negyven percen keresztül. Ő és mások is hullámvölgybe kerültek, emiatt a csapat is szétesett. Ráadásul mindenki megérezte a tétet, azt, hogy olyan helyzetbe kerültek, amilyenben magyar kosárlabdázó nem volt negyven éve, azaz kézzelfogható közelségbe került az olimpia. És ez igaz mindannyiunkra, a játékosokra és a kispadra is.

– Sokat gondolkodott azon, hogy mit kellett volna másként csinálnia?
– Nyilván vannak tanulságai annak a mérkőzésnek. Mondhatnám, hogy én is lehettem volna agresszívabb, amitől a csapat is agresszívabbá válhatott volna, de ez egyrészt feltételes mód, másrészt aligha lett volna hiteles. Az nem az én habitusom, az nem én lettem volna, az azt megelőző hét évet sem erre a mentalitásra építettük fel.

Sopronban nehéz volt szembesülni a történtekkel (Fotó: fiba.com)

– Ezek szerint nem hibázott?
– Ilyet sohasem mondtam, most sem. Elsősorban mindig magamban keresem a hibát, és kétségtelen, nem voltunk jók a reagálásokban, nem oldottunk meg jól bizonyos helyzeteket, és ez rám is érvényes. A felelősséget pedig cseppet sem hárítottam el magamról, ezért is mondtam le.

– Pedig ha a csapat nincs jól felkészítve, akkor nem verik meg a japánokat, és nincs a huszonkét pontos vezetés sem a spanyolok ellen.
– Egyik csapat sem volt jól felkészítve, és ennek is köszönhető a nagy kilengés. Manapság egyetlen válogatott sem lehet jól felkészítve, ezek a tornák orosz rulettek úgy, hogy három közös edzést tudsz tartani előttük. 

Aki azt mondja, hogy ennyi lehetőséggel tökéletesen fel tud készíteni egy csapatot nagy kihívásra, az kókler.

 Tudomásul kell vennünk, hogy a kosárlabdában válogatott szinten a csapatok teljesítményét tekintve nagy a hullámzás, mert nincs idő konstans módon felépíteni a csapatot és a játékot.

– Ha a pályán éppen nincsen olyan vezéregyéniség, aki át tudná lendíteni a holtponton a társakat, akkor az edző kívülről képes erre, vagy kiszolgáltatott helyzetben van?
– Az edző általában kiszolgáltatott, azért dolgozik, hogy minél kevésbé legyen az, amit úgy tud elérni, hogy alaposan megismeri a csapatát a képességek és az emberi tulajdonságok oldaláról is, és ad neki egy stílust.

A női kosárlabdának nagy az adóssága

– A kiváló válogatott játékos, Lelik Réka is beszélt az elbukott olimpiai selejtezőről egy hónapja a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Olyanokat mondott, hogy jött a magyar betegségnek nevezhető rövidzárlat, nem tudtak mit kezdeni a nagy különbségű vezetéssel, túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen, majd hozzátette, a magyar játékosok nem tudják kezelni a nyomást, és amikor elérkezik a fontos meccs, összecsinálják magukat. Egyetért vele?
– Olyan játékosról van szó, akit nagyon nagyra tartok, nagyszerű a személyisége, és ezért a véleményére figyelni kell. Ami a tartalmát illeti, most elkezdhetnénk komoly társadalmi jellegű kérdésekről is beszélgetni, de az nagyon messzire vinne. Bizonyos helyzetekben mi, magyarok rosszul reagálunk, és reagálhatnánk jobban. A szocializációs közeg, a társadalmi háttér meghatározó, miként az is, hogy mit hozunk otthonról, hogyan éljük meg a mindennapjainkat. 

Nekünk saját magunkkal kell gazdálkodnunk, és egy edzőnek ezt tudomásul kell vennie. A válogatásnál a jó kosárlabdázók kerülnek előtérbe, de ha azokból több lenne, ha az egyes posztokra hárman-négyen is eséllyel pályáznának, akkor nyílna csak lehetőségem arra, hogy a személyiségek erősségét is figyelembe véve építhessem fel a csapatot,

azaz olyan karakterekre is számíthassak, akik képesek akár a saját hajuknál fogva kirángatni magukat az olyan gödörből, mint amilyenbe mi a spanyolok ellen zuhantunk.

– Magyarországon a női kosárlabdának nagy adóssága saját maga felé, hogy népszerűbbé tegye magát. Az olimpia erre szinte páratlan lehetőség lett volna, ezért volt nagy kár az elszalasztása.
– Ez így van, de az elszalasztani szót erősnek tartom. Nem tudtunk átlépni egy határt, de mi teremtettük meg a lehetőségét annak, hogy a határ közelébe kerüljünk. Kemény munkával elértünk valahova, ahonnan a következő lépés Párizs volt, az olimpia, ahol a magyar válogatott Moszkva, azaz 1980 óta nem járt. 

Ezt nem ajándékba kaptuk, ezért megdolgoztunk a stábbal és a klubokkal együtt.

 A magyar női válogatottnak Európa-bajnoki ciklusokban kell gondolkodnia, és nagy szó, hogy ha eljut egy olimpiai selejtezőre vagy például jövő márciusban világbajnoki selejtezőket játszhat. De látni kell, ez nem is a következő, hanem az az utáni lépcső, amire fellépni nem lehetetlen, de kivételes bravúr lenne. A mai csapatban benne van ez a képesség, de az is, hogy kikapjon nálánál gyengébbektől.

Székely Norbert elhivatott a női kosárlabdában, de nem a felnőttek között akar dolgozni (Fotó: Mirkó István)

– Gondolom nézte az olimpia mérkőzéseit. Lelik Réka szerint a látottak alapján nem feltétlenül volt annak realitása, hogy Magyarország női kosárlabda-válogatottja ott legyen Párizsban.
– Ahogyan az előbb mondtam, a mi reális célunk az Európa-bajnokság, mert az európai élcsapatok ellen van mit keresnünk. Ott minket számon tartanak, meggyőződésem szerint a legjobb tízbe tartozunk. Ez a mi kategóriánk. Ha azt mondtam, hogy az olimpiai selejtező innen még két lépcső, akkor maga az olimpia további kettő, tehát igaz, mi ott statiszták lehettünk volna, de ez megint csak feltételes mód, nem próbáltuk ki.

– Néhány éve a női utánpótlás-válogatottak remekül szerepeltek a nagy tornákon, több nagy tehetség is feltűnt, Dombai Rékát például beválasztották a világ tíz legígéretesebb játékosa közé. Nem kellett volna ez alapján komoly áttörésnek történnie?
– Több generáció is jött négy-öt kiváló játékossal, hosszan sorolhatnám a neveket, és ők most remek korban vannak, övék a jelen és szerintem a következő öt-hat év is. Most több jó kosaras közül válogatva lehet kialakítani azt a válogatottat, amely előbbre léphet, de mögöttük már szűkül a lehetőség. 

Ami pedig az áttörést illeti, az utánpótlás-válogatottaknak akadtak jó periódusai, de felnőtt szinten akkor tudsz igazán jó lenni, ha nyolc-tíz év minőségi felhozatalából meríthetsz. 

És ne felejtsük el, hogy nem nyertünk az utánpótlásban világ- vagy Európa-bajnokságot, nem folyamatosan voltunk mindig dobogósok, az egyes kiugró eredmények pedig nem alapjai a hosszú távú sikerességnek.

Juhász Dorka a saját útját járja

– Akkor hol tart ma a magyar női kosárlabda? A válogatott nem jutott ki az Eb-re, ugyanakkor világbajnoki selejtezőt játszhat, az Euroligát a Sopron három éve megnyerte, most két csapatunk van a sorozatban, és a mérlegük tíz meccsen kilenc vereség és egy győzelem.
– Erre a válasz hosszú elemzést igényelne, nagyon sok összetevőt kellene kibontani, és rengeteg számot felvonultatni. Röviden annyit lehet mondani, hogy jelenünk van, a jövőnk viszont kérdéses, most úgy látom, inkább lefelé tartunk. Belemehetünk, hogy milyen struktúrában dolgozunk, mennyi gyerek születik, közülük hányan kosárlabdáznak, a magyar társadalomban milyen mértékű a sportolási igény, de akkor órákat kell beszélnünk róla. Tudni kell azt is, hogy a férfi kosárlabdázók száma nálunk jóval magasabb, mint a nőké.

– Ha például Juhász Dorka nem megy el tizennyolc évesen az Egyesült Államokba, itthon maradva elérhetett volna oda, ahol most tart?
– Nagyon sok út van. A finn bajnokság nem erős, ott keresik az ügynököket, akik kiviszik a fiatalokat Amerikába, és belőlük építenek egyre ütőképesebb válogatottat. A magyar bajnokság erős, Juhász Dorka a saját útját járta és járja, de nem tudom megmondani, mi történik vele, ha itthon marad.

 A női kosárlabda egészére viszont igaz, hogy meg kell találnunk a saját utunkat, annak megfelelő rendszert szükséges kialakítani, mert csak így lehet eredményessé, illetve eredményesebbé válni.

 A nemzetközi porondon mindenre van példa és az ellenkezőjére is, nem a másolás az üdvözítő megoldás, hanem a saját út és legfőképp a rendszer.

– Visszatérve másfél évvel korábbra: nagyon sokan bántották?
– Éltem meg csalódásokat, ma már másként tekintek néhány olyan emberre is, akik számítottak a kosárlabda berkeiben. De a helyén kell kezelni ezt, és nem keverem össze a szakmát képviselő embereket és az internet névtelenség homályába burkolózó kommentelőket. Én lennék a legboldogabb, ha a következő nyolc-tíz évben több magyar edző is eljutna abba a helyzetbe, mint mi voltunk azon az olimpiai selejtező előtt.

Székely Norbert a női utánpótlásért felel a szövetségben (Fotó: Mirkó István)

– Mivel töltötte az azóta eltelt időt?
– Munkával. A női utánpótlásért továbbra is én felelek a szövetségben. Arra irányul a figyelmem, ami igazi értéket teremt, és a gyerekekkel való foglakozásra ez teljesen igaz. És ami szintén rendkívül fontos: van egy tíz- és egy tizenöt éves gyerekem, akikkel a korábbiaknál többet tudok foglalkozni.

– Mindössze ötvenkét éves – ennyi eredmény után milyen ambíciói vannak a kosárlabdában?
– Sok van. Vagyunk páran elhivatottak a női kosárlabdában, akik összefogással szeretnénk még többet kihozni a lehetőségekből. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy tudjunk nevelni, elsősorban nem is kosárlabdázókat, hanem embereket. 

Beszéltünk a személyiség jelentőségéről, és újra kimondhatjuk, hogy a meccseket a sportban és az életben nem mindig a képességek, hanem az emberi habitus és minőség döntik el, azokon múlik, hogy át tudunk-e lépni határokat.

Ezen a téren komoly ambícióim vannak. Ha arra gondol, hogy szeretnék-e egy NB I-es csapat edzője lenni, akkor a válaszom határozott nem, nincsenek terveim a felnőtt kosárlabdában.