Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Lékai Máté

Lékai Máté (1988. június 16.) magyar válogatott kézilabdázó, a Ferencváros játékosa.

 

Lékai Máté

 

Lékai Máté karrierje 

Lékai Máté a III. kerületi Kerék utcai iskolában ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd megfordult Szentendrén is. Az első profi klubja a PLER KC volt, innen igazolt 2010-ben a Pick Szegedhez, majd 2012-ben a szlovéniai Celje csapatában folytatta, ahol szintén két esztendőt töltött el. 2014-ben hazatért, a Telekom Veszprém játékosa lett, és egészen 2022-ig itt kézilabdázott. 

Az iránytó játékos a Celjével kétszer nyert Szlovén Kupát, a bakonyiakkal négy bajnoki címet és hat Magyar Kupa-elsőséget szerzett. Emellett ötszörös SEHA Liga-győztes, illetve hat alkalommal szerepelt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, összesen háromszor játszott – mindegyik alkalommal vesztes – finálét (2015, 2016, 2019). 2017-ben ő lett az Év kézilabdázója Magyarországon. 2022 nyara óta a Ferencvárost erősíti.

 

Lékai Máté a válogatottban 

A magyar válogatottban 2009-ben mutatkozott be, az első nagy tornája a 2011-es világbajnokság volt. Ott volt a 2012-es nyári olimpia tornáján negyedik helyet elérő csapatban, és kivette a részét a 2021-es világbajnoki, illetve a 2024-es Európa-bajnoki ötödik helyezésből is. Sokáig úgy tűnt, hogy a párizsi olimpia lesz az utolsó fellépése a válogatottban, ám akkor végül – Mikler Rolanddal egyetemben – a folytatás mellett döntött.

2025 szeptemberében jelentette be, hogy nem lép többet pályára a magyar férfi kézilabda válogatott tagjaként. A válogatottban 198 alkalommal lépett pályára, 592 gólt szerzett, és 13 világversenyen vett részt.
 

Lékai Máté magánélete 

Felesége Lékai-Kiss Ramóna színésznő, akivel 2019-ben házasodott össze. Gyermekük Noé, 2019 januárjában született. Édesanyja Juha Olga magasugró.

 

Lékai Máté sikerei

Klub

Magyar bajnok: 2015, 2016, 2017, 2019

ezüstérmes: 2011, 2021

Magyar Kupa-győztes: 2015, 2016, 2017, 2018, 2021, 2022

Magyar Kupa-döntős 2012, 2019

Szlovén bajnoki ezüstérmes: 2013

Szlovén kupagyőztes: 2013, 2014

EHF Bajnokok Ligája-ezüstérmes: 2015, 2016, 2020, 2021

ezüstérmes: 2017

Válogatott

Világbajnoki 5., Egyiptom, 2021

Olimpiai 4., London, 2012

Egyéni elismerések 

Magyar Ezüst Érdemkereszt (2012)

Junior Prima díj (2012)

Az év magyar kézilabdázója (2017)


Adatlap

  • Születési idő: 1988. június 16.
  • Születési hely: Budapest
  • Sportág: kézilabda
  • Posztja: irányító
  • Csillagjegy: ikrek 
  • Családi állapot: nős
  • Gyermeke: egy gyermeke van
  • Magasság: 190 cm 
  • Testsúly: 85 kg

 

 


Lékai Máté


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.