A berlini kormányalakítási tárgyalások során határozottan látni, hogy Németország leendő vezetése az európai együttműködés megerősítését tekinti egyik fő céljának. (Még kalifátussá alakulása előtt.) Johann Wadephul, a CDU frakcióvezető-helyettese például azt magyarázta: meg kell határozni, kik vehetnek részt és kik maradhatnak ki ezekből a kezdeményezésekből. A leendő külügyminiszterként emlegetett Wadephul megjegyezte: az új kormány még egy kísérletet tesz arra, hogy Magyarországot – Orbán Viktor politikája dacára – ismét bevonja az európai együttműködésbe. Jó lenne, ha a magyar kormány felismerné, részvétele közös érdek, nem egyoldalú engedmény.
Elvárja az együttműködési szándékot, de ha ez újra elmarad, aligha lesz újabb próbálkozás.
Szerinte jó esély van arra, hogy Európa önmagára találjon, és a nemzeti önzéseket háttérbe szorítsa. (Gondolom, a „nemzeti önzés” csak elírás – nemzeti önállóságot akart mondani Herr Wadephul.)
Megjegyzem, volt már ilyen német kezdeményezésű Európa-projekt (Don-kanyar-túra) – ismerjük a végét.
Máig előttem egy átélt pillanat.
A nyolcvanas évek végén egy frankfurti nemzetközi vívóverseny záró bankettjén a harsányan nevetgélő, kissé már kapatos legények egyike arra kérte német sporttársait, énekeljék el a legendás Erika című katonadalt. Azt, amivel annak idején hadba indult a Wehrmacht…
Pillanat alatt megfagyott a levegő. A német srácok elnémultak, letették a poharukat, s a fejüket rázták. Ők az Erikát…? Nem, soha többé! (Az ifjú Johann Wadephult nem láttam közöttük.)
