Nem szeretnék senkit sem megijeszteni, ám egyáltalán nem lehet kizárni, hogy maga a 2006-os nemzetverető, Gyurcsány Ferenc dédelget miniszterelnöki álmokat, s nem éri be azzal, hogy famulusait, közeli hozzátartozóit tolja maga előtt. Igen beszédes volt e tekintetben Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök óvatlan, csacsi elszólása ─ amit Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője vett észre –, amikor legutóbb arról fuvolázott, hogy a „Gyur…új kormány” egészen máshogy viszonyulna a fideszesekhez, mint ahogy azok velük, szocialistákkal tették.
A baloldali védsajtó természetesen rögtön bagatellizálta volna az ügyet, mintegy kisszerű kekeckedésnek beállítva azt, hogy bárki fennakadjon ezen az árulkodó elszóláson. Nehéz azonban ezt másként magyarázni, mint hogy a politikus az önkéntelenül őszinte első szótag után észbe kapott és korrigálni próbálta elkottyantását. Hacsak nincs egy eddig a gardróbszekrényükben rejtegetett csodafegyver-jelöltjük, akit „Gyurújnak” hívnak. De ugye mindannyian tudjuk, hogy ez csak vicc, nincs ilyen ember – egy Gyurcsány nevű egyén viszont nagyon is létezik.
Mi az, hogy, nagyon is él, virul és ismét hatalomra akar kerülni. Sokan persze most azt vethetik meglátásunk ellen, hogy a bukott miniszterelnök is elfogadta, hogy Márki-Zay Péter lett az összbaloldali miniszterelnök-jelölt. Csakhogy a DK elnöke egyetlen szóval sem mondta, írta, nyilatkozta soha, hogy az MMM nevű kamumozgalom elnökét akarja a kormányfői székben látni, már amennyiben a baloldali kalandor- vagy vegyesvágott koalíció nyerné meg a jövő évi országgyűlési választásokat. Olyannyira nem, hogy az előválasztásnak nevezett önszórakoztató társasjátékuk második fordulója után több mint hat percig locsogott, ám egyetlen egyszer sem ejtette ki a száján a hódmezővásárhelyi polgármester nevét. Sőt, utána azt írta a közösségi oldalára: „Először parlament, először többség, aztán majd kormányfő. Ez a sorrend.”
Ezzel azt nyilvánította ki, hogy továbbra is nyitott, ki lesz a baloldal végleges, valódi miniszterelnök-jelöltje. Hiába mondta azt személyes találkozásuk után, hogy „Péter a miniszterelnök-jelölt, mi pedig az egyik leendő kormánypárt képviselői. Ennyi történt.” Szembeötlő, hogy a jelölti státusz kényszerű elismerésén túl semmilyen értékelhető ígéretet, még utalást sem tett arra, hogy ha esik, ha fúj, kőbe van vésve Márki-Zay majdani kormányfősége a – nagyképűen, elbizakodottan és persze alaptalanul – holtbiztosra vett választási győzelmük után. Igaz, ha esküdözött volna, hogy Márki-Zay mellett teszi le véglegesen a garast, ugyan milyen hitele lenne egy olyan embernek, aki még büszke is az orbitális hazugságaira?
