Hétfőn lejárt a rendszerváltoztatást követő ötödik magyar köztársasági elnök, Áder János második mandátuma. A legendás, szintén határozott egykori francia államfő, Charles de Gaulle egy sajtótájékoztatón a következőt mondta: „a politika, ha művészetként és szolgálatként tekintünk rá, nem pedig kizsákmányolásként, akkor nem más, mint egy ideál megvalósításáért végzett munka a valóságon keresztül”. Márpedig azt senki nem vitathatja el a leköszönő államfőtől, hogy szolgálatként tekintett a megbízatására, és azt sem, hogy világos ideálért dolgozott: „a haza minden előtt”.
Egy politikus, tisztségviselő esetében alapvetően három tényező jelöli ki azt a mezsgyét, amelynek keretei között cselekedni tud: a tisztséggel járó feladatok és jogosítványok; a kor nemzetközi és belpolitikai körülményei; valamint a tisztséget betöltő személyisége, értékvilága. Ezeket szemügyre véve lehet igazán értékelni egy közjogi méltóság munkásságát, s ha ennek tükrében tekintünk Áder János Sándor-palotában eltöltött tíz évére, akkor még világosabbá válnak előttünk elnökségének erényei.
Bármely országra tekintünk, az államfő, rendelkezzék végrehajtó hatalommal (USA) vagy domináljon nála a protokolláris szerep (monarchiák, Németország), minden esetben személyében reprezentálja az államot. Személyes kifejeződése annak a történelemnek, örökségnek, amelyet az előző generációk hagytak örökül, és amelyet a jelenkor nemzedékei építenek tovább a jövő számára. Amikor az államfő megnyilvánul, azt minden esetben az egész nemzetet képviselve teszi, az államiság megszemélyesítőjeként. Magyarország köztársasági elnöke esetében nagyobb hangsúly van a protokolláris szerepen, amely feladatok eredője az alaptörvény azon rendelkezése, hogy az államfő kifejezi a nemzet egységét. Áder János minden esetben ezzel a meggyőződéssel lépett fel: igen, rendelkezett – sikeres – politikai múlttal, és igen, elnökként mindig képes volt a napi politikai adok-kapokon felülemelkedni. A nemzet egészét képviselve tudta átadni elnöksége több mint kilencezer állami kitüntetését, honosította meg a tiszteletvacsorákat, állt Jókai Anna és Mádl Dalma ravatalánál, vett részt a pápai szentmiséken Csíksomlyón és Budapesten, szólalt fel az úzvölgyi temetőben történt kegyeletsértések miatt, köszöntötte Wittner Máriát nyolcvanadik születésnapján, emlékezett meg Berlinben a fal leomlásának évfordulójáról, így vett részt Csurgó millenniumán vagy épp a japán császár trónra lépésének ünnepén.
Magyarország elnöke a szimbolikus feladatkörökön túl viszonylag szűk, de nem elhanyagolható közjogi mozgástérrel is rendelkezik. A mindennapi politikára leginkább a törvényalkotással kapcsolatos jogköreinek van hatása. Annak, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvényt aláírja-e vagy azt megtagadja. Áder János tíz év alatt összesen 1775 törvényt írt alá, 37 törvényt küldött vissza az Országgyűlésnek és nyolc esetben fordult Alkotmánybírósághoz. Ahogy beiktatásakor az államfő fogalmazott: „ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni.”
Összehasonlításképpen, a baloldal által etalonnak tartott néhai Göncz Árpád, abban az időszakban, amikor az őt köztársasági elnöknek jelölő SZDSZ is kormányon volt, mindösszesen két alkalommal nem írt alá törvényt és küldte azt vissza az Országgyűlésnek. A mindennapi közbeszédet meghatározó politikai témákban tehát kevés jogköre van az államfőnek, így kevésbé is látszik, hogy milyen óriási jelentőségű munkát végez a köztársasági elnök. Igaz, ez a körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy az elnök a politikai csatározások felett maradjon.
Ha Áder János elnökségének belpolitikai és még inkább nemzetközi kontextusát nézzük, akkor bátran állíthatjuk, ő volt az, akinek a legturbulensebb időkben kellett államfőként helytállnia. Nemzetközi szinten a gazdasági válság és utóhatásai, a migrációs krízis és annak politikai következményei, egy évszázada nem látott mértékű, az egész világot sújtó pandémia szabta meg az elnöki mozgásteret is. Ráadásul megbízatása végén egy tragikus háború indult Magyarország szomszédságában, amely magyar nemzetrészeket is érint. Magyarország több mint két évtizede élt meg hasonlót, amikor a NATO-hadműveletek megindultak Szerbia ellen. De a mostani helyzet még összetettebb, hisz az már egyértelműen látszik, hogy az a világrend és az a koordinátarendszer, amellyel az államok, Magyarország is évtizedek óta számolnak, és amelyben saját jövőjüket tervezték, most drasztikus átalakuláson mennek keresztül. Egy ilyen feszült helyzetben, nem utolsósorban a hadsereg főparancsnokaként, hatványozottan felértékelődik az a megfontolt magatartás, amely Áder Jánost egész politikai pályafutása idején jellemezte.
2021-ben a Fiumei úti sírkertben Áder János elődjére emlékezve a következőket mondta: „Mádl Ferenc tudta, hogy a látszatnál fontosabb az igazság. Hogy az embert csak tettei igazolják. Mindenekelőtt a morális tartás. És egyáltalán nem kell megfelelni a gyorsan változó közízlésnek.” A néhai Mádl elnök úrnak tulajdonított magatartás a most leköszönő államfőt is jellemezte. Annak ellenére tartotta magát ehhez Áder János, hogy a legtöbb baloldalról érkező kritikát éppen emiatt kapta. Áder talán egyik legnagyobb érdeme éppen az, hogy Mádlt tekintette követendő példának és nem a néhai Göncz Árpádot, akinek államfői munkásságát végigkísérte a görcsös megfelelési kényszer a posztkommunista hatalmi elit és az őt jelölő SZDSZ irányába.
Áder elnöki mércéje a beiktatása pillanatától világos volt: „A haza minden előtt”. Ennek egyenes folyománya volt, hogy ha kellett, a kormánnyal szemben lépett fel (37 politikai vétó, nyolc alkotmánybírósági indítvány), s amikor indokolatlan volt, akkor nem dőlt be a baloldal öncélú, nem egy esetben a nemzeti érdekkel is szembemenő hisztériakeltéseinek.
