Magyarország elnöke a szimbolikus feladatkörökön túl viszonylag szűk, de nem elhanyagolható közjogi mozgástérrel is rendelkezik. A mindennapi politikára leginkább a törvényalkotással kapcsolatos jogköreinek van hatása. Annak, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvényt aláírja-e vagy azt megtagadja. Áder János tíz év alatt összesen 1775 törvényt írt alá, 37 törvényt küldött vissza az Országgyűlésnek és nyolc esetben fordult Alkotmánybírósághoz. Ahogy beiktatásakor az államfő fogalmazott: „ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni.”

Összehasonlításképpen, a baloldal által etalonnak tartott néhai Göncz Árpád, abban az időszakban, amikor az őt köztársasági elnöknek jelölő SZDSZ is kormányon volt, mindösszesen két alkalommal nem írt alá törvényt és küldte azt vissza az Országgyűlésnek. A mindennapi közbeszédet meghatározó politikai témákban tehát kevés jogköre van az államfőnek, így kevésbé is látszik, hogy milyen óriási jelentőségű munkát végez a köztársasági elnök. Igaz, ez a körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy az elnök a politikai csatározások felett maradjon.

Ha Áder János elnökségének belpolitikai és még inkább nemzetközi kontextusát nézzük, akkor bátran állíthatjuk, ő volt az, akinek a legturbulensebb időkben kellett államfőként helytállnia. Nemzetközi szinten a gazdasági válság és utóhatásai, a migrációs krízis és annak politikai következményei, egy évszázada nem látott mértékű, az egész világot sújtó pandémia szabta meg az elnöki mozgásteret is. Ráadásul megbízatása végén egy tragikus háború indult Magyarország szomszédságában, amely magyar nemzetrészeket is érint. Magyarország több mint két évtizede élt meg hasonlót, amikor a NATO-hadműveletek megindultak Szerbia ellen. De a mostani helyzet még összetettebb, hisz az már egyértelműen látszik, hogy az a világrend és az a koordinátarendszer, amellyel az államok, Magyarország is évtizedek óta számolnak, és amelyben saját jövőjüket tervezték, most drasztikus átalakuláson mennek keresztül. Egy ilyen feszült helyzetben, nem utolsósorban a hadsereg főparancsnokaként, hatványozottan felértékelődik az a megfontolt magatartás, amely Áder Jánost egész politikai pályafutása idején jellemezte.

2021-ben a Fiumei úti sírkertben Áder János elődjére emlékezve a következőket mondta: „Mádl Ferenc tudta, hogy a látszatnál fontosabb az igazság. Hogy az embert csak tettei igazolják. Mindenekelőtt a morális tartás. És egyáltalán nem kell megfelelni a gyorsan változó közízlésnek.” A néhai Mádl elnök úrnak tulajdonított magatartás a most leköszönő államfőt is jellemezte. Annak ellenére tartotta magát ehhez Áder János, hogy a legtöbb baloldalról érkező kritikát éppen emiatt kapta. Áder talán egyik legnagyobb érdeme éppen az, hogy Mádlt tekintette követendő példának és nem a néhai Göncz Árpádot, akinek államfői munkásságát végigkísérte a görcsös megfelelési kényszer a posztkommunista hatalmi elit és az őt jelölő SZDSZ irányába.

Áder elnöki mércéje a beiktatása pillanatától világos volt: „A haza minden előtt”. Ennek egyenes folyománya volt, hogy ha kellett, a kormánnyal szemben lépett fel (37 politikai vétó, nyolc alkotmánybírósági indítvány), s amikor indokolatlan volt, akkor nem dőlt be a baloldal öncélú, nem egy esetben a nemzeti érdekkel is szembemenő hisztériakeltéseinek.

De ugyanez volt a mérce, amikor érvényt kívánt szerezni annak az alaptörvényi rendelkezésnek is, mely szerint a köztársasági elnök őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Legutóbb épp a parlament alakuló ülésén a mesterségesen és rosszindulattal kreált hisztéria helyett a tényekre alapozva jelentette ki, hogy az Orszá­ggyűlés és a kormány legitimitása a törvényes és demokratikus választásokat követően vitán felül áll. Áder János az elnöki munkássága mércéjéül választott jelmondatához – „A haza minden előtt” – való meggyőződéses ragaszkodásával tudta a mindennapi politikai ad hoc mozgások felett tartani az államfői intézményt és tudja úgy átadni azt utódjának, hogy a munkája első pillanatától tud majd annak tekintélyére építeni.

Ha bárki Áder János elnökségét értékeli, elsők között emeli ki a teremtett világ védelmével kapcsolatos elkötelezettségét. Ezen a területen végzett munkáját, erőfeszítéseit talán még a kritikusai is elismerik – sőt, a teremtésvédelem hangsúlyozásával az államfő igyekezett visszacsatornázni a „környezet ügyét” abba a kontextusba, ami annak igazi értelme: hiszen azért teremtette az Úr az embert a Földre, hogy „mívelje és őrizze azt” (1Móz 2,15).

Itt azonban egy másik aspektusát emelnénk még ki a két államfői ciklusnak. A rendszerváltoztatás szimbolikus pillanata volt, amikor Antall József lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének nevezte magát. Szimbolikus, egyben „botrányos” is volt ez a kijelentés – már persze azok számára, akik negyven éven keresztül szolgáltak ki egy idegen elnyomó hatalmat, önmagukban meg se fogalmazva azt az alapvető kérdést, hogy mi is a nemzet érdeke. Antall mondata három évtizeddel később vált közjogi valósággá az egyszerűsített honosítás feltételeinek megteremtésével, amely a szétszakított magyar nemzet közjogi egyesítését is jelentette. A több mint egymillió új magyar állampolgárból több mint nyolcszázezren Áder János aláírásával váltak, jogilag is, ismételten a magyar nemzet részévé. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a leköszönő államfő úgy vonulhat be a történelemkönyvekbe, mint a nemzetegyesítés szimbolikus köztársasági elnöke.

Tíz év a történelemben, különösen egy ezeréves nemzet számára, nem tűnik számottevőnek. Azonban nekünk, kortársaknak már annál inkább, az emberéletet tekintve pedig számvetésért kiállt, hogy elvégeztük-e azt a munkát, amit lehetőségeink szerint elvégezhettünk. Áder János itt, a Magyar Nemzet hasábjain megjelent nagyinterjújában pár napja úgy fogalmazott: „Minden szakmának, a politikusinak is megvannak a maga nehézségei. Ha ezt valaki nem szokja meg, akkor valószínűleg elmenekül a pályáról. Egy politikusnak csak arra kell figyelnie, hogy az a döntés, amit meghozott, emberileg, erkölcsileg és jogilag is helyes-e.” Ha látjuk és tudjuk, hogy egy döntés mindig a kívánatos és a reálisan lehetséges közötti különbség áthidalója, kiváltképp méltánylandó az a megközelítés, mely egyszerre törekszik figyelembe venni a morális és a formálpolitikai-formáljogi szempontokat is. Ezek párhuzamos, egyidejű érvényesítése a politikusi hivatás talán valóban legnagyobb nehéz­sége, de Áder János elmúlt tízéves tevékenysége a bizonyíték rá, hogy egyáltalán nem lehetetlen – nem lehetetlen a közösség és a jog által ránk rótt kötelességet felelősségteljesen ellátni. Sőt, ez az államfői idea lényege.

A két elnöki mandátum időszakát szemlélve tehát nincs kétség afelől, hogy a leköszönő köztársasági elnök nyugodt lelkiismerettel adhatja át a stafétát utódjának, Novák Katalinnak, Anjou Mária és Mária Terézia után Magyarország harmadik női államfőjének. Áder János a beiktatásakor olyan magyar emberként jellemezte magát, aki hálás szívvel áll nemzete előtt. A legmagasabb közjogi méltóság felelősségével eltöltött különösen embert próbáló tíz év végén, egy évtizednyi államfői szolgálat után most a nemzet gondolhat hálás szívvel az elnökre.

A szerzők jogászok, az Alapjogokért Központ munkatársai

Borítókép: Áder János köztársasági elnök sajtónyilatkozatot tesz a Sándor-palotában, miután Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választásokon győztes Fidesz–KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét kérte fel a következő kormány megalakítására 2022. április 29-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)