Bevallom őszintén, halványlila elképzelésem sem volt idáig arról, hogy mi fán terem a Magyar Ateista Társaság. Ám most, hogy kampányt indítottak annak érdekében, hogy minél többen vallják magukat vallástalannak vagy ateistának az őszi népszámláláson, muszáj foglalkozni velük.
Eddig is az volt a tapasztalatom, hogy a hívő emberek között elvétve akad olyan bigott, fanatikus térítő szándék, mint amivel az ateisták többsége igyekszik a saját igazságát a többiekre erőltetni. Mintha valami különleges érdekük fűződne ahhoz, hogy lezárják az évezredes vitát, és bebizonyítsák a bizonyíthatatlant Isten létezéséről vagy nemlétezéséről. Pedig ha komolyan gondolnák saját érveiket, amelyekkel a közéletből igyekeznek kiszorítani a vallásos gondolatokat, rájönnének, hogy ezek a vallástalanságra is érvényesek. Vagyis ha a vallás magánügy, akkor az ateizmus is az kell hogy legyen. Ha a vallás szigorúan elválasztandó a politikától, akkor istentagadásra sem illő politikát építeni. Ha az állam és az egyház ügyei még véletlenül sem fonódhatnak össze, akkor a Magyar Ateista Társaságnak is nagy ívben kerülnie kell még a látszatát is annak, hogy befolyásolni akarja az állam működését.
Én nem gondolom így. Szerintem a vallásnak személyes jellege mellett nagyon is van közéleti és politikai szerepe is. Állam és egyház szétválasztása nem jelentheti a keresztény gondolatok kirekesztését a politikai diskurzusból. Ahol persze szabadon ütköztethetik a nézeteiket az ateisták is. De akkor megint csak érthetetlen, mire ez a nagy nekibuzdulás, miért akarnak az istentelenek többségbe kerülni a népszámláláson.
Hogy közelebb kerüljünk igazi szándékaikhoz, érdemes megvizsgálni, mit nem bírnak elviselni a jelenlegi viszonyokból. Szitokszó például számukra a keresztény Magyarország említése. Lábrázást kapnak attól, ha a kormány kiemelten támogatja az egyházi iskolákat, intézményeket. Megbetegíti őket a sárga irigység, amiért a nemzeti kormány templomokat újít fel, sőt újakat épít az egyházi szervezetekkel összefogva. Álszentségnek, alakoskodásnak tartják, ha egy politikus megvallja a hitét, és úgy gondolják, a társadalom önmagát vallásosnak mondó részének többsége is érdekből, politikai megfelelésvágyból „hányja buzgón a keresztet”, miközben hite soha nem is volt. Feltéve, de nem megengedve, hogy mindez igaz, nyilvánvalóvá válik, hogy azért akarnak kimutatható többséget az ateisták, hogy eredményesebben tudják az érdekeiket érvényesíteni a politikai harcban. Vagyis még hevesebben akarják támadni a kormányt, amiért nemcsak idehaza állította a kereszténységet a nemzeti megújulás és felemelkedés politikájának középpontjába, hanem az üldözött keresztények védelmét a legelsők közé sorolta a külpolitikai feladatok sorában is. Erre mondják az ateista demagógok, hogy osztották volna inkább szét az erre fordított összegeket a rászorulók között.
