November 5-én volt éppen három esztendeje, hogy megalakult a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Közgyűlés. Fekete nap ez Magyarország politikatörténetében. Azóta sem érti több millió választópolgár, a magyar emberek többsége, hogyan alakulhatott ki Budapesten egy olyan szubkultúra, amelynek az a politikai teljesítmény, amit Karácsony 2019-ig felmutatott különféle pozíciókban, és ez elég volt ahhoz, hogy rábízza a nemzet fővárosának vezetését. Ráadásul a helyzet három év alatt sokat romlott, a főpolgármester nem szándékosan, mégis módszeresen amortizálta maradék népszerűségét is. Gyurcsány Ferenccel versenyez a legelutasítottabb politikus címéért. Már az őt támogató balliberális pártok sem benne látják feltétlenül a folytatást 2024-ben. Az már a kis magyar politikai pornográfia abszurd megnyilvánulása, hogy ez nem zárja ki függetlenként történő elindulását. És higgye el mindenki – kormány és ellenzéki oldalon egyaránt –, nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy a nagyvárosi dekadencia magányos tömegei még véletlenül se válasszák meg újra ezt a szerencsétlen flótást.
Adós a politológia és a szociológia tudománya is annak az átfogó kutatásnak a következtetéseivel, hogy egy ennyire tehetségtelen, képességek nélküli, bármilyen politikai szerepvállalásra teljességgel alkalmatlan figurát milyen társadalmi folyamatok dobnak föl olyan magasra, ahonnan a választópolgárok százezrei várják a reményt életük jobbá tételére, de vágyaik beteljesülésének totális kilátástalanságát szavazás közben már nem veszik észre. Ne feledjük, Karácsony neve kétszer is szóba került miniszterelnök-jelöltként, volt már Zugló polgármestere, de a legszélesebb körű legitimitását főpolgármesterként szerezte, amikor több mint háromszázötvenezer ember rá adta a voksát. Sovány vigasz, hogy közülük sokan megbánták már feltehetően meggondolatlan cselekedetüket. Ha nem is tudományos alapon, de megélt tapasztalatok alapján el tudjuk azért képzelni, mi röpíti az üres lufit a szemünk előtt cikázva.
Már a rendszerváltozás idején bevett gyakorlat volt a posztkommunisták körében, hogy kihasználva beágyazottságukat a felsőoktatás befolyásos berkeibe, egyengették az általuk kiválasztott, ideológiai szempontból megfelelőnek ítélt feltörekvő ifjoncok tudományos karrierjét. Ha belépsz az MSZP-be, szép öcsém, akkor segítünk ledoktorálni, s ha eljön az idő, kapsz valami fontos beosztást. Feltehetően így indult Karácsony politikai karrierje is, legfeljebb tőle már nem kértek párttagkönyvet, csak szolgálatot.
Ez magyarázatot ad arra, miért nem kellett megfelelnie a doktori iskola felvételi követelményeinek, hogyan haladhatott előre a tudományos életben, mint kés a vajban nyelvtudás nélkül, hogyan taníthatott az egyetemen megfelelő végzettség nélkül. De ami a legfontosabb, rávilágít, milyen kapcsolatok útján kerülhetett 2002-ben, a balliberális hatalomátvétel idején a miniszterelnöki hivatal koordinációs államtitkárságára politikai tanácsadóként. Ne zavarjon senkit az LMP-s, párbeszédes kacskaringó botcsinálta politikusunk életében. Végül mindig a Gyurcsány vezette globalista álbaloldal keblén találta magát, onnan kapta új és újabb megbízásait. A Városháza döntési mechanizmusait ismerők körében nyílt titok, hogy most is Gyurcsány Ferenc a tényleges főpolgármester, beépített emberei hozzájárulása nélkül Karácsony egy lépést sem tud tenni semmilyen ügyben.
A hazai balliberálisok pedig két eszközt vetnek be harminc éve a választópolgárok félrevezetésére. Az egyik ezek közül annak a típusú irigységnek a felszítása, amely még a Kádár-korban hatolt a zsigereinkig kitörölhetetlenül, és a mai napig ott rombol a politikailag legaktívabb generációk tudatában.
Ez a sosem volt társadalmi egyenlőségre hivatkozva belénk égette a végtelenül ostoba kérdést: miért megy a másiknak mégis jobban, ha egyenlőek vagyunk? És erre nem az a válasz, hogy azért, mert többet tanult, szorgalmasabb, netán tehetségesebb, hanem az, biztosan lop. (Innen ered az az ellenzéki narratíva, hogy a Fidesz szétlopta az országot.) Erre épül az irigységnek az irigyeltben kialakuló formája, amely állandó panaszkodásra, az elért sikerek letagadására és önmagunk örök vesztesként történő felmutatására serkent bennünket.
Az irigyelt ugyanis fél az irigyek agressziójától. Ez a tudományos mindenszarizmus (copyright Néző László) alapja. Nem véletlen, hogy a leghangosabban panaszkodók az egyenlők között a még egyenlőbb balliberálisok, akik luxusterepjárókból acsarkodnak a mélyszegénységről.
A másik libernyák módszer a megtévesztésre mindenféle tekintély lerombolása, a talmi, az értéktelen felmagasztalása, a politikai teljesítmény elitizmusnak történő beállítása, a törtető senkik, a percemberkék kiemelése és vezetővé tétele. Ezért gondolja magát Gelencsér Ferenc államférfinak, ezért futhatott be nagy ívű pályát az ellenzéki kommunikációban az O1G, és így győzhette le a politikai értelemben magatehetetlen, soha semmiért felelősséget nem vállaló Karácsony Gergely az ízig-vérig városvezető Tarlós Istvánt. Mert a nagyvárosi ember nem szereti, ha valaki különb nála.
Ha tényszerűen próbáljuk vizsgálni az elmúlt három év főpolgármesteri teljesítményét, akkor úgy fogunk járni, mint az egyszeri felvételiző, akinek filozófiadolgozatára azt mondta Heller Ágnes, ez inkább posztmodern novella, de annak is rossz. Ami eredményként felmutatható ugyanis, azt Tarlós István jobban, gyorsabban és olcsóbban befejezte volna. Az is jót tesz a fővárosiak és az idelátogatók közérzetének, hogy a kormány vállalta a konfliktusokat, és a fővárost vezető globalista dollárbaloldal ellenében is folytatta a Liget-projektet vagy a Várnegyed felújítását. Ezenkívül nincs mesélhető reális történet.
Csak abszurd és szürreális törmelék, kezdve a méhlegelőnek elnevezett gaztengertől a leszerelt kukákon át a fővárosi közlekedést ellehetetlenítő kerékpárutak felfestéséig. Ennyit tud felmutatni ez az ember, ám ami a legszomorúbb, hogy nem is akar többet.
Ő ugyanis abból meríti kornyadozó erejét, hogy megpróbálja elhitetni a budapestiekkel, ő is egy közülük. Csetlő-botló, esetlen, a rászakadó gondok között megfáradó, az egészet a háta közepére sem kívánó középosztálybéli, aki nem akar mást, csak szeretetben és békességben élni ebben a gyönyörű városban. Üdvözültnek tűnő mosolya mögött az a sanda szándék fittyenti le alsó ajkát, hogy abban bízik, ezt el is hiszi még sokáig a kormány ellen felhergelt sokaság.
