időjárás 4°C Vilma 2022. december 5.
logo
Őrzők lázadása – Európa legnagyobb szégyene, hogy az őshonos kisebbségek ügye rendezetlen

Őrtüzek szerte a Kárpát-haza mentén

Gajdics Ottó
2022.11.01. 06:40 2022.11.01. 09:39
Őrtüzek szerte a Kárpát-haza mentén

Október utolsó vasárnapján ismét csodálatos élményben volt része mindazon honfitársaimnak, akiknek még jelent valamit a haza, a nemzet, a szülőföld és az anyanyelv fogalma. Székelyföld autonómiájának a napján magyarok ezrei gyűltek össze szerte a világban, a Kárpát-hazában, hogy ismételten kinyilvánítsák igényünket a Székelyföld autonómiája iránt, és kifejezzék mély együttérzésüket székely nemzettársaik sorsa iránt. Nekem az a megtiszteltetés adatott, hogy a csopaki igaz magyarokkal gyújthattam meg a megvilágosodás lobogó máglyáját.

Nem először gyúltak az őrtüzek október utolsó vasárnapján, hogy tájékozódási pontként szolgáljanak a mindennapjainkat beborító, már-már áthatolhatatlannak tűnő sötétségben. Európa szégyene, hogy a sokszínűségre, a másság elfogadására, a más földrészek szerencsétlenebb sorsú embereinek nehézségeinek megértésére máskor oly büszke Európai Unió egyáltalán nem foglalkozik az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek problémáival.

Nem volt elég a tizenegy tagállamban összegyűjtött több mint egymillió aláírás a Minority SafePack elnevezésű polgári kezdeményezés mellett, a bizottság lesöpörte asztaláról az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak szabályozását, mondván, nem érzi magát kompetensnek abban, hogy ezzel a problémával foglalkozzon. Bezzeg abban nagyon is illetékesnek gondolják magukat, miért nem akarjuk beengedni gyerekeink közé az óvodákba, iskolákba a gender- és LMBTQ-lobbi elmeháborodott aktivistáit.

Sajnos egyelőre nem áll jobban a szénája a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezésnek sem. Pedig amellett, hogy ez megalkotta a nemzeti régiók fogalmát, távlatot nyitott a régiók népeinek a közös célok megfogalmazására, segítségével a nemzeti régiók ügye s ezzel a székelység ügye visszavonhatatlanul európai üggyé vált.

A Székelyföld, a Felvidék, Katalónia vagy Baszkföld nem a fejlődés kerékkötői, hanem Európa rejtett erőforrásai, ahogy ezt magyar testvéreink a székelyföldön megfogalmazták. Nagyon kíváncsiak vagyunk rá, kompetensnek érzi-e majd magát a tekintetes bizottság, hogy a globalizmus erőinek kiszolgálása helyett a székelység és Európa többi történetileg kialakult, ám önálló állammal nem rendelkező, vagy idegen állam területén élő nemzeti közösségének égető problémáival foglalkozzék.

Mert ezeket a közösségeket és a hozzájuk tartozó személyeket naponta érik jelenleg is identitásukkal kapcsolatos jogsérelmek. Ám ezeket az atrocitásokat nem vizsgálja mindenféle tényfeltáró bizottság, nem készülnek róluk szakmányban különféle jelentések, nem rikácsol a sok szalajtott Brüsszelben, Strasbourgban a jogállamiságról, meg a demokrácia hiányáról, holott e közösségek létszáma megközelíti az uniós állampolgárok tíz százalékát, ötvenmillió főt.

Megdöbbentő és felháborító például, hogy míg a magát szabadnak és rettenetesen demokratikusnak mondó világ egyes országaiban egy józan eszét elveszített képzelgő összeházasodhat akár egy kulcslyukkal vagy csillárral is, addig a székelyeknek azért kell küzdeniük, hogy egyáltalán napirendre vegyék az őket érintő kérdéseket, vagy kitűzhessék büntetés nélkül a székely zászlót, esetleg ne takarják le a román zászlóval a kürtőskalács árus pultján a magyar feliratot. Elképesztő, hogy az Európai Parlament arról hozott döntést, hogy a férfiak is szülhetnek, de az senkit nem izgat arrafelé, hogy a magyaroknak és székelyeknek a hősei még a temetőben sem nyugodhatnak békében.

Itt cseng a fülemben az azóta is feldolgozhatatlan döbbenetet kiváltó mondat, amit első brüsszeli látogatásom során halottam magyar képviselőktől, akik igyekeztek felhívni nyugati társaik figyelmét a székelység gondjaira. Azt a választ kapták, ha annyira rossz ott nekik élni Romániában, minek mentek oda. Rakjuk hát még nagyobbra azokat az őrtüzeket, kedves magyar honfitársaim, mert a lelkünket elnehezítő sötétség iszonyata csak még nagyobb lett azóta.

Nemrégiben tiszteletbeli székellyé avattak az oklándi unitárius templomban. Amikor megszorítottam Szász Jenő kezét, aki a 2004. december 5-i kudarcos népszavazás másnapján életre hívta Kelemen Levente oklándi unitárius lelkésszel a tiszteletbeli székelyek mozgalmát, megértettem, ez nem csak kitüntető cím, hanem súlyos felelősség is. Mert beszélgetve székely testvéreimmel még mindig összeszorult a gyomrom, és könnybe lábadt a szemem szívós, kitartó, de nekünk, elkényelmesedett anyaországiak számára felfoghatatlanul küzdelmes életük történeteit hallgatván.

Mind közül a legbeszédesebb, és mind az autonómia, mind a kisebbségi jogok szempontjából a leginkább megfontolandó az a fölszakadó sóhaj, hogy papíron, ígéret formájában annyi támogatást, annyi pénzt kaptak már Bukaresttől, hogy márvánnyal tudnák lekövezni az összes székely település főterét, a templomtornyokat pedig arannyal vonhatnák be, hogy messzebbre viríthassanak, mint az ortodox kupolák.

Csak hát mire lecsorognak az ígéretekben megfogalmazott összegek az Olt mentén, vagy fölérnek a Hargitára, alig marad belőlük valami. Pedig ahogy Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja egy korábbi októberi vasárnapon, a fellobbanó máglya mellett elmondta: a székely autonómiatörekvések nem sértik Románia területi integritását, sem annak alkotmányos rendjét.

Sőt, az erdélyi magyarság és kiemelten a székely nép helyzetének rendezése Románia stabilitásának legfontosabb záloga. Mint mondta, ha Románia jogszabályba foglaltan elismeri a székelység önrendelkezési törekvéseit, akkor képessé válik arra, hogy felszabadítson egy rejtett erőforrást, amely társadalmi békét teremthetne az együtt élő nemzeti közösségek számára.

És szegény magyar testvéreim a mai napig aggódnak az asszimiláció szorító fogságában, nehezen viselik a vegyes házasságok nyomasztó nyűgét, nem tudják a gyógyír igazi receptjét arra a dilemmára, hátrány vagy az egyedüli megoldás az anyanyelvi oktatás a kisebbségi létben. És amíg ők nem tudják az egyértelmű, visszavonhatatlan választ erre a dilemmára, addig nagyon nagyon szomorú velük találkozni, velük beszélni.

Ezért én ott, az oklándi unitárius templomban fölnéztem a kazettás mennyezetre, és hitem minden erejét összeszedve megfogadtam, hátralévő életemben mindent megteszek annak érdekében, hogy székely testvéreink elérjék céljukat, hogy soha senki ne kérdőjelezhesse meg többé Székelyföld létezését, és az ott élők kulturális és gazdasági önrendelkezése végre valóra váljon. Erre a küldetésre várom sok sok nemzettestvéremet szerte a világban, hogy győzelemre vihessük közös ügyünket, a magyarság felemelkedését. És ezért mentem el Csopakra, ezért kértem a jelenlévőket a Balaton-felvidéki településen, az ottani őrtűz meggyújtásakor, hogy csatlakozzanak hozzám minél többen. Mert csak együtt, összefogva tudjuk oszlatni a sötétséget a meggyújtott máglyák tüzének fényénél.

Isten bennünket úgy segéljen!

Borítókép: rsztvevők az őrtűz mellett a Sepsiszentgyörgy melletti Pacé-dombon 2022. október 30-án. A Székely Nemzeti Tanács 2015-ben nyilvánította a Székelyföld autonómiájának napjává október utolsó vasárnapját, e napon Székelyföld-szerte őrtüzeket gyújtanak (Fotó: MTI/Kátai Edit)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.