Szorító érzés a gyomorban, enyhe émelygés az urnazárást követő eredményhirdetéskor. Vannak emlékek, amelyek mélyen beépülnek az ember tudatába, bármikor részletesen felidézhetők. A Magyar Nemzet külpolitikai rovatában vártam meg a hivatalos közlést a népszavazás végkifejletéről. Tizennyolc évvel ezelőtt, december 5-én a baljós híresztelések ellenére egészen estig próbáltam naivan bizakodó maradni. Aztán jött a hivatalos, érzelemmentes hírközlés: érvénytelen lett a referendum, melyen szűk többségbe kerültek a határon túliak mellett leadott szavazatok.

Gyorsan távoztam a szerkesztőségből, gyalog indultam hazafelé. Akkor már közel tizennégy éve éltem az anyaországban. Figyeltem az embereket az utcán. Próbáltam kitalálni, ő szavazott-e. S ha igen, hogyan? Ha megtudná, hogy Erdélyből származom, miként reagálna? Hatott-e rá a baloldal gyűlöletkampánya? Szocialista szavazó-e, aki készpénznek vette Kovács László MSZP-elnöknek a 2002-es választási kampány bevezetőjében elmondott beszédét, miszerint „a kormány [az Orbán-kabinet] oda jutott, hogy egyelőre huszonhárommillió román állampolgár, de potenciálisan a Kárpát-medence valamennyi lakosa, sőt összességében mintegy nyolcvanmillió ember számára nyitotta meg a magyar munkaerőpiacot [az Orbán–Nastase-megállapodással]”.

– Nem tudom, van-e önök között egyetlenegy is, aki megvizsgálta, miként hat a népszavazásra feltett kezdeményezés a jövőben, és miként hathat a magyar oktatás egész rendszerére, az egészségügy egész rendszerére, a szociális feladatok ellátására, hat-e, hathat-e azokra az adókra, amelyekből mindezt finanszírozni kell, azokra a társadalombiztosítási befizetésekre, amelyekből mindezt finanszírozni kell – ezt már az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc mondta november 2-i parlamenti felszólalásában, egyfajta hangolásként. Az ezt követő kampány aljasságát talán a szocialisták által Rákoskeresztúron terjesztett röplap foglalja össze a legtömörebben: „Ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra! Ne fizessünk havi húszezer forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt! Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet! A kettős állampolgárság a határon túliak számára nem megoldás, viszont az országnak és nekünk jelentős teher. December 5-én szavazzunk nemmel!”

Ami ezután következett, ismerjük. A hazug, megtévesztő kampány és a külhoniak megalázása csak a kezdet volt Magyarország rendszerváltás utáni legsötétebb nyolc évében. Ennek vetett véget szimbolikusan is a jobboldal 2010-es választási győzelme után elfogadott törvény a kedvezményes honosításról. Elkezdődött az a tudatos, de pragmatikus nemzetegyesítő folyamat, amely a határon túliaknak a megmaradás reményén túl visszahozta a Magyarország iránti bizalmat is. Erre az irányra mondanak igent a külhoniak, amikor nyolcvan-kilencven százalékos arányban támogatják a jobboldalt a választásokon.