Ez a szív, amelyik a hazáért dobban, ez a lényeg. Ez segít át az elviselhetetlennek tűnő nehézségeken is, ez véd meg a legyőzhetetlennek tűnő ellenségtől is. Évszázadok óta ez tart meg bennünket, magyarokat, pedig fenyegető veszedelmekből, pusztító szándékból nem volt hiány soha ezen a tájon. „Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán”, írta már Vörösmarty a Szózatban, és mára még súlyosabbá váltak ezek a szavak. Azok számára, akik értik őket, felfoghatatlan, mi történt azokkal, akiknek semmit nem mondanak. Pedig mindent elveszíthet az, aki hagyja magát kiszakítani ebből a kontextusból. A család, a nemzet, a haza, a szülőföld és az anyanyelv fogalmai nélkül nem lehet megérteni azt a káoszt, amely körülvesz bennünket, nem lehet jó stratégiát kidolgozni a megmaradásra a járványok, háborúk, katasztrófák és válságok fenyegetései között. Viszont ebben a szövegkörnyezetben világossá válik minden, korábban túl bonyolultnak, kibogozhatatlanul összetettnek tűnő probléma. Az egyrészt-másrészt mismásolása helyett egyenes mondatokat, eredeti jelentéssel bíró szavakat kell mondanunk, és akkor a valóság is megmutatja az igazi arcát.

És ebben nem az üzekedés legalizálása a fontos, nem menedékhely az énség önző korában elmagányosodott lelkeknek az önmegvalósításukra. Azért van, hogy utód legyen. A vágyott gyermekek megszületése viszont nem lehet az elszegényedéssel egyenlő. Nem élhetnek rosszabbul a gyermekes családok, mint azok, akik szándékosan lemondanak erről a csodáról. Sőt előbb-utóbb jobban kell élniük. Erről szól a nemzeti kormány családpolitikája, ezért biztosít minden családvédelmi intézkedéshez forrást a fenyegető veszélyek időszakában is, ezért fog minden gazdasági nehézség, válságjelenség ellenére is újabbakat bevezetni.

Az ily módon megerősödött családok alkotják a nemzetet. Az a család, ahol az édesanya magyarul tanítja meg az első szavakat csemetéjének, az a magyar nemzet része, függetlenül attól, hogy a jelenlegi Magyarország határain belül él vagy azon kívül. Erről szól a kormány nemzetpolitikája. Ezért történt több mint egymillió határon túli nemzettestvérünk honosítása, erről szólnak az anyaországi segítséggel épülő óvodák és iskolák, a felújított templomok, a közös vállalkozások szerte a Kárpát-medencében. A XXI. században nem jelenthet hátrányt Európa közepén az, ha valaki magyar, essék bárhová is szülőföldje a nagy határrajzolgatások közepette.

S ha már itt tartunk, nem ártana, ha a csekély értelmű jelenlegi szlovák külügyminiszter is megértené, hogy nekünk nem területi követeléseink vannak velük szemben, hanem egyenlő jogokat, azonos bánásmódot követelünk a felvidéki magyaroknak. Jó lenne, ha ukrán kollégáival egyetemben megértenék Orbán Viktor szavait a modern nacionalizmusról, amelynek értelmében nem egymás ellen, nem egymástól bármit is elvéve képzeljük el az erős nemzetállamok jövőjét, hanem úgy, hogy kölcsönösen érdekeltté válunk egymás sikereiben. Összefogás a gyűlölködés ellen. Ha valaki így gondolkodik, akkor nem lehetetleníti el az anyanyelvi oktatást nemzeti kisebbségei számára, nem korlátozza sehol a nyelv és a nemzeti jelképek használatát, nem rugdossa ki a magyar nemzetiségű vezetőket az intézmények éléről, és válságos helyzetben sem uszít soha a magyar kisebbség ellen. Ilyen egyszerű lenne, csak jobban oda kellene figyelni a magyar miniszterelnök szavaira.

Ebben a szövegkörnyezetben érthető meg a magyar álláspont a szomszédunkban dúló háborúval kapcsolatban is. 

Egyetlen módon lehet elérni, hogy több gyermek ne maradjon árván, több özvegy ne boruljon zokogva a férje sírjára, több anya ne temesse el a fiát. Azonnali tűzszünetet követelünk, és a béketárgyalások megkezdését. Hány ukrán életet akarnak még feláldozni annak a teljesen értelmetlen célnak az oltárán, hogy megleckéztessék az agresszort? Mennyivel különb morálisan ez a politika Putyinénál, amelyik ukrán véráldozat árán akarja meggyengíteni, szétzúzni Oroszországot? Ki hiszi még el azt a rablómesét, hogy az orosz hadsereg nem áll meg Ukrajna határainál, hanem sorra leigázza majd Európa országait? Közben észre sem vettük, és az Egyesült Államok telerakta a fegyvereivel Ukrajnán kívül Romániát, Lengyelországot, Németországból pedig soha ki sem vonult.

Tényleg az az egyetlen erkölcsös út, ha kirobbantják a harmadik világháborút? Azt vajon érti-e a fegyverszállítások pártján álló lelkes nyugatimádó, hogy a szankciók felszámolták ugyan Európa java részén az orosz energiafüggőséget, de az ezzel elszabadított infláció és energiaválság mellett sikerült azt is elérni, hogy a főleg amerikai érdekeltségű nagy energiacégek milliárdokat kaszáltak az orosz konkurencia kizárásával. De említhetnénk Norvégiát is, ami azért érdekes, mert nem először norvég a NATO főtitkára, aki szintén nagy lelkesedéssel buzdítja a tagállamokat, hogy ha már az alapvetően védelmi céllal létrejött szövetség nem avatkozhat be közvetlenül a háborúba, azért mindenki önálló döntése alapján küldje Ukrajnába fegyverarzenálját. Csak nem érdekelt abban, hogy Oroszország soha ne tudjon többé olcsó energiát szállítani Európába? Különbek ezek az emberek bármiben is Putyinnál?

Arra buzdítom tehát újra és újra mindazokat, akiknek elege van a háború borzalmaiból, hogy álljunk ki bátran a békepárti álláspont mellett. Magyarország nem szállít fegyvert, nem enged át területén ilyen szállítmányokat, és nem küld katonákat akkor sem, amikor a háborús uszítók eljutnak odáig, hogy bevessék és békefenntartónak becézzék az Oroszországot támadó egységeiket. De mindenekelőtt követeljük, hogy azonnal hagyják abba az öldöklést. Ez Magyarország, de Európa érdeke is.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2023. február 18-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)