A harmadik ok, amiért nem áll meg a párhuzam, az Hitler hatalomra kerülésének körülményei, okai. Ami pontosan azért következett be, mert az első világháborút követően a legyőzött Németországot (és szövetségeseit) az antant, a nyugati hatalmak jól meg akarták büntetni, példát akartak statuálni. Békemegállapodás helyett erőszakos diktátum született. Jóvátétel fizetésére kötelezték, területeket vettek el (Németországtól és Ausztriától is, de a legtöbbet Magyarországtól), megalázták.

Németország azonban magához tért, felfegyverkezett, és revansot akart venni. Esély nem volt a kiegyezésre. Németországnak deklarált célja volt a világtérkép nemcsak gazdasági, hanem földrajzi és társadalmi átrajzolása is. Oroszországnak ilyesmire sem törekvése, sem ereje nincs.

A legkevésbé sem kell Putyint szeretni ahhoz, hogy ép ésszel tudjunk gondolkodni. Németország megalázása, az első világháború hibás lezárása egyenesen vezetett a második világháborúhoz. Ugyanígy a Nyugat részéről a vélt erőfölény pozíciójából történő, lekezelő és arrogáns viselkedés, Oroszország geopolitikai érdekeinek semmibevétele és pláne egy keleti NATO-hídfőállás ukrajnai létrehozására való törekvés egyértelműen magában hordozott valamilyen orosz válaszlépést. Meg is történt: az eufemisztikus „különleges katonai művelet” hivatalos elnevezést kapta.

De mindenki annak hívja, ami: háborúnak. Aminek meg sem kellett volna történnie, ha az Egyesült Államok, Victoria Nuland tanácsára, majd pedig külügyminiszter-helyettesként de facto az ő vezetésével nem tűzi ki célul Oroszország végérvényes meggyengítését. Pedig hát Németországnál is kiválóan sikerült, mi baj lehet az ötezer atomtöltettel rendelkező Oroszországnál…

Végül is lehet, hogy mégsem akkora tévedés a Hitler-párhuzam. Csakhogy nem a kétségtelenül nagyorosz soviniszta, de pragmatikus Putyinra. Ha sikerülne likvidálni Putyint, ahogy azt Joe Biden is pedzegette, akkor ne legyenek illúzióink: nem egy Amerika-barát, kedélyes, piázgatós haver, nem egy új Jelcin jönne utána. Hanem egy vérszomjas, bosszút akaró, gátlástalan és bármire képes, monomániás despota. Egy Hitler.

Oroszország a falu bikája, a kocsmai bumburnyák, aki nem tanult meg gyerekkorában késsel-villával enni. De meg kell tanítani. És akkor az ereje a falu szolgálatába állítható. Ő pedig lehiggad és megtalálja a helyét. Nem lesz kezes bárány, mindig egy kicsit nyers és „bunkó” marad. De ha azt érzi, hogy elfogadják, nincs szüksége folyton arra, hogy más módon szerezzen érvényt magának, hogy agresszióval kompenzálja kisebbrendűségi komplexusát. Ahogy az egyéneknél is működik a pszichológia, úgy a társadalmaknál is.

Tényleg hosszú és fáradságos meló. Nehéz elképzelni, ahogy a Hévízen megismert, gazdag, kivagyi oroszok egyszer majd visszafogottabbak, a társadalmi érintkezésben simulékonyabbak lesznek. De valahol el kell kezdeni. Oroszország sosem volt, vélhetően soha nem is lesz alulról építkező, bázisdemokratikus társadalom. Mindig is felülről irányított volt, ez valamifajta zsigeri szükséglete. A szemünk előtt nyílt meg az ablak, jelent meg egy olyan orosz vezetés (Gorbacsovtól indulva egészen Putyinig és Lavrovig), amely minden hibája, „bumburnyáksága” mellett zsigeri hajlandóságot, sőt kifejezett törekvést mutatott Oroszország Európába vezetésére. És van is megfelelő társadalmi hitelessége és támogatottsága ahhoz, hogy az orosz társadalom elfogadja ezt és kövesse ezen az úton. Nem szabadna rájuk csapni az ablakot. Inkább vállalni a hosszú, kemény melót, megtanítani a bunkót késsel-villával enni. Nehéz feladat, de Jézus is megmondta: Menj be a keskeny kapun!

Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólal az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB igazgatótanácsának ülésén Moszkvában 2023. február 28-án (Fotó: MTI/AP/Pool/Kreml/Gavriil Grigorov)