Linda Qiu szépen elkente, meg kell hagyni. Megírja, hogy „van pénzügyi kapcsolat” Soros és Bragg között, de azért „félrevezető” azt állítani, hogy előbbi megvásárolta volna utóbbit. Majd hosszasan ecseteli, hogy ők ketten soha nem is találkoztak, sőt Filantróp György devizabelföldi nem közvetlenül adta át neki az összeget: egymillió dollárt utalt egy szervezetnek, amely pedig félmilliót Braggnek. Nahát! Úgy pénzelte, hogy nem is pénzelte! Nem zseniális? Ezzel az izzadságszagú újságírással bizonyára érdemes volt eltölteni fél napot. Soros a „nyílt társadalom” elképzelése alapján felszántaná az Egyesült Államokat, és ha már arra jár, akkor holnapra megforgatja az egész világot. E törekvése keretében támogatja az amerikai baloldal igazságszolgáltatási szárnyaként működő úgynevezett reform­ügyészek választási kampányát. Személyesen legfeljebb egy futballstadionban találkozhatna velük, ahová nemcsak a pénzt kellene furgonokkal szállítania, de a borítékokat is. A módszert ismerjük a magyarországi dollárbaloldal finanszírozásának történetéből.

Úgy fest, 2024-ben újra Trump és Joe Biden csaphat össze a Fehér Házért. Trump nagy előnye, hogy nem fognak rajta a karaktergyilkosság hagyományos eszközei. Hosszú évek lejárató médiakampánya dacára 2016 és 2020 között tizenegymillió fővel növelte a szavazótáborát. Akik rá szavaztak, nem azért tették, mert valaha is szent embernek gondolták – fogalmazzunk úgy, tisztában voltak azzal, hogy Trump egy New York-i nagyvállalkozó stílusában szolgálja a konzervatív értékeket. Abban a reményben adták rá a voksukat, hogy felrázza és újra az első helyre teszi, a globális érdekek elébe sorolja Amerikát és az amerikai kisember szempontjait. Trump Hillary Clintonnal szemben Washingtonban, a globalizmus fővárosában kapta a legkevesebb voksot, mindössze négy százalékot, és a főként fehér kisemberek lakta Nyugat-Virginiában a legtöbbet (68-at), ahol Clinton egy idejétmúlt iparág képviselőiként röhögte ki a szénbányászokat. Amerikában – ahol velünk ellentétben nem keresik, hanem csinálják (make) a pénzt – szinte minden és mindenki termék.

Botcsinálta politikusként Trump komolyan gondolta, hogy elnökként ő irányítsa az Egyesült Államokat, ahogy mondjuk egy New York-i ingatlanfejlesztő céget. Nem látta előre a láthatatlan falakat, azt, hogyan szúr ki vele a saját apparátusa a temérdek kiszivárogtatással, hol és mivel sért lépten-nyomon érdekeket és milyen mozgósítóereje van a folyamatos lejárató kampánynak, a világvége-rio­gatásoknak.

Van az amerikai képviselőháznak egy fura nevű bizottsága, az „utak és módok”. Biden, aki harminchat évig volt szenátor és nyolcig Barack Obama alelnöke, tökéletesen ismeri az utakat és módokat: népes családjával együtt profin gyakorolva a delaware-i módszernek nevezett szoft korrupciót. Kaparj, kurta, neked is lesz! Ahogy a nem különösebben karakteres Joe egyre jobban bedolgozta magát Washingtonban, a rokonsága ezt felhasználva gyűjtögette a dollárokat. A sok-sok fegyelmezett Biden rokon pechje, hogy az elnök botrányhős fia, Hunter nyomán váratlanul sok visszás dolog került felszínre.

2020-as kampányában, majd beiktatási beszédében azt ígérte, újraegyesíti az amerikaiakat. Elhitették ugyanis, hogy a megosztottságot Trump okozta. Amerika most is megosztott, pedig Trump az elmúlt két évben Floridában golfozott. Valamikor a demokrata és a republikánus címkézést nem kellett véresen komolyan venni. George W. Bush elnökségének fantasztikus éveit – amikor Amerika éppen Afganisztánban és Irakban építette a demokráciát, az ismert eredménnyel – Trump a demokrata oldalon, Michael Bloomberg pedig a republikánuson töltötte. Aztán cseréltek. Ma ez elképzelhetetlen.

Az amerikaiakat nem Trump, hanem a permanens forradalommá lett őrület, a most már egy hatalmas bevándorlóországhoz képest is irdatlan mennyiségű új bevándorló (sátorozó nagyvárosi hajléktalan, gyerekrabszolga, szenvedélybeteg stb.), a „woke”, a kritikai fajelmélet, valamint az emberi mivoltot átértékelő genderideológia ugrasztja egymásnak. A legújabb őrület Biden feltétel nélküli, időhöz sem kötött kiállása az ukránok és egy olyan háború mellett, amelyben (ahogy Dan Steinbock írta e hasábokon) „az ukránok dolga, hogy meghaljanak benne”. Márpedig ezt az amerikai közvélemény – nem az ukránokat sajnálva, hanem a saját érdekét, az otthoni bajokat, az inflációt és a bankcsődöket nézve – előbb el fogja unni, mint hogy a háború véget érne.

Trump az „ilyen még soha nem volt” sorozatos példája. Előtte soha nem lett még senki amerikai elnök érdemi politikai vagy katonai múlt nélkül. Soha nem indítottak elnök ellen kétszer impeachmentet, alkotmányos vádemelési eljárást. Soha nem vittek el volt elnököt bilincsben (talán nem is fognak).

De volt-e már olyan elnök, aki négy évet pihent, mielőtt újra elnök lett volna? Volt, Grover Cleveland – igaz, ő nagyon régen.

Borítókép: A 2024-es amerikai elnökválasztáson újrainduló Donald Trump volt amerikai elnök beszédet mond a texasi Waco városban tartott kampányrendezvényen 2023. március 25-én. (Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)