Gondolkodott már külföldi munkalehetőségen? Szívesen íratná gyermekét – más pénzén – nemzetközi iskolába Európa fővárosában? Beérné 26 878 eurós (10,15 milliós) havi fizetéssel? Bruttó vagy nettó? – már vártuk a kérdését. Természetesen adómentesen. (A sofőrt, a benzint, a házvezetést és a legtöbb étkezését sem magának kell fizetnie. Kafetéria és ruhapénz van.) Ha továbbra is érdekli a lehetőség, a Megbízó hamarosan vezető pozíciót kínálhat önnek. Feltételek: kiváló angolnyelv-tudás – lehetőleg amerikai akcentussal (ezt veheti átvitt értelemben is) –, valamint elsőrangú kommunikációs és diplomáciai érzék. Ezeket a továbbiakban sorra részletezzük. Fontos még a megfelelő állampolgárság: ha ön rendelkezik például magyar, román, szlovák vagy szlovén útlevéllel, nincs min aggódnia. Amennyiben ön lesz a szerencsés kiválasztott, a vonzó pozíciót 2023-ban, legkésőbb 2024-ben töltheti be.
Mint a hírekből ön előtt is ismert, a NATO (született: Brüsszel, 1949. április 4., anyja neve: Hideg H. Ború; a továbbiakban: Megbízó) főtitkárt keres Jens Stoltenberg utódául, aki kilenc év után hazatérne már Norvégiába, csak az orosz–ukrán háború miatt hosszabbít még egy kicsit. Lehet, hogy a júliusi NATO-csúcson újra marasztalják még pár hónapra, de a főtitkári poszt hamarosan így is, úgy is megüresedik. Ön most ellenvetheti: az Egyesült Államok az atlanti szövetség óriása, és ön hiába tölti fel önéletrajzát mondjuk a csepeli HÉV-en zötykölődve, egy fajsúlyos amerikai jelölttel szemben bizonyosan nem lenne esélye a szigorú jelöltmustrán. Washington, New York – hiszen ezekből a városokból irányítják a világot, nem igaz?!
De ne legyen annyira kishitű! Bizonyára észrevette, hogy a NATO eddigi tizenöt főtitkára között egy amerikai sem volt. (Ezt kivételesen finoman kezelik; épp elég, hogy a turistáik olyan harsányak.) A harmincegy atlanti szövetséges közül az amerikaiak fedezik a NATO költségvetésének hetven százalékát, mindig ők adják a NATO európai főparancsnokát – jelenleg Christopher Cavoli tábornokot –, de a főtitkár az egész szervezet arca. Az amerikai lólábat pedig nem kell kilógatni, ha egyszer el tudja végezni a feladatot egy lojális európai is.
Például ön! Csak hangolja rá magát, a gondolatait, az érzésvilágát az övékre, és meglátja, menni fog, mint a karikacsapás! A legfontosabb, hogy az amerikai érdekeket tüntesse fel közös, szövetséges, sőt egyenesen európai érdekeknek. Mint Stoltenberg, aki ifjúkorában újságíróként csűrte-csavarta a szavakat. Mondjon majd ön is ilyeneket, mint most ő vagy az új cseh elnök: Ukrajna jogos helye a NATO-ban van. Ha ezt mondjuk Magyarország elhamarkodott kijelentésnek tartja, ön egyszerűen csak hallgasson, amennyiben viszont Zelenszkij szerint a magyarok viselkedése nem felel meg NATO-státusuknak, ahhoz meg bólogasson, mint kutya a kalaptartón!
Kellemetlen fráter ez a Zelenszkij? Szerintünk is. De sajnos el kell viselnie önnek is, már amennyiben reménykedik a Megbízó által meghirdetett munkakörben. Hogy miért? Bizonyára hallott már ön is a patrónus–kliens rendszerről. Ukrajna kiváló terep amerikai külpolitikai érdekek érvényesítésére. Csak tudni kell olyan szépen fogalmazni, mint David Pressman, a budapesti amerikai nagykövet, aki – a minap a Bakonyban látogatva meg országa ideiglenesen hazánkban állomásozó csapatait – így szólt: „NATO-szövetségünk a demokrácia és a szabadság, az egyéni szabadságjogok, a jogállamiság és az emberi jogok közös értékeire épül.”
Milyen szép szavak! Demokrácia! Szabadság! Emlékezhet: ezekben hittünk mi is Nagy Imre temetésén. Meg amikor itt járt nálunk az idősebb George Bush a rendszerváltáskor. Erre majd harmincöt évvel később kiderül: mi, az amerikaiak és még 29 másik ország Ukrajnában védjük a demokráciát és az emberi jogokat. Hogy a kárpátaljai magyarok jogaira nem figyel most senki? Drága uram/asszonyom! Olvasson Brzezinskit, Kissingert! Meg fogja érteni, vannak fontos és kevésbé fontos világpolitikai szempontok.
Ma a NATO azt gondolja Ukrajnáról, amit a patrónus Joe kliense, Volodimir hirdet róla. Gyarmatszerűnek érzi ezt? Ne finnyáskodjon annyit, különösen, ha vezető brüsszeli pozícióra vágyik. Bizonyára emlékszik Lord Ismay-re, az első NATO-főtitkárra, aki úgy tartotta, a szövetség célja, hogy a Szovjetuniót kívül tartsa, az amerikaiakat bent, a németeket pedig lent. Csak a Szovjetuniót kell ebben ma Oroszországgal behelyettesíteni. Mármost a derék főrend annak idején a Brit Szomáliföld Rejtő-regénybe illő tevehadtestjéből, majd a brit indiai hadsereg tábornoki karából érkezett a katonapolitika világába. Az ilyen emberek még nyersen megfogalmazták, kinek hol a helye a világban – ellentétben a maiakkal.
Önt esetleg mélyebb kétségek is gyötörhetik, valóban alkalmas-e a poszt betöltésére. Például azért, mert az 1997-es NATO-népszavazáson Magyarország csatlakozása ellen voksolt. Kár aggódnia. A Megbízó nagyra értékeli a megtérteket, a neofiták buzgalmában óriási lélektani erő rejlik. Példa erre Javier Solana, aki az 1980-as évek elején szocialista kulturális miniszterként még ellenezte Spanyolország részvételét Amerika európai érdekeinek szolgálatában. De az 1990-es évekre lelkes NATO-főtitkár lett belőle. Csak az ökör következetes.
A Megbízó diszkrét elvárása lesz a munkakör betöltőjével szemben, hogy kezelje bizalmasan az amerikaiak európai hadiipari érdekeit. Ha esetleg ön lenne a szerencsés kiválasztott, önnek is lesznek majd találkozói a Pentagon és olyan vezető amerikai vállalatok képviselőivel, mint a Lockheed Martin, a Raytheon vagy a Northrop Grumman. Jelentőségüket egy példán érzékeltetnénk. Ha ön az orosz–ukrán háború kitörése előtti napon tízezer dollárt fektetett az öt legnagyobb ilyen cégbe, akkor ezzel 365 nappal később 1277 dollár profitot ért el. Amennyiben nagyban játszik, mint az amerikai államigazgatással összefonódó befektetői körök, és egymillió dollárt tett fel erre, akkor már 127 700 dollárt kaszálhatott tisztán. Ha ellenben ugyanezt a pénzt az általános nagyvállalati tőzsdei mozgásokat követő S&P 500 részvényindexbe fektette volna, akkor 365 nap alatt 50 500 dollár veszteséget könyvelt volna el.
A nagy hadiipari cégek a modern háborúk markotányos Kurázsi mamái, akik ekhós szekerükkel koslatnak a harci szereplők után. A képviselőikkel való találkozói után gondosan tegye el a névjegyüket. Szüksége lesz rájuk. Például Luxemburg az ukrán szabadságért és jogállamiságért való buzgó kiállásában – valójában egyszerű erényfitogtatásként – fegyvereket küld Ukrajnának. Ám kisebb probléma merül fel: az operetthercegségnek nincsenek fegyverei. Ön lehet a legalkalmasabb személy, aki összeboronálja a kínálatot a kereslettel, és az egyik kereskedelmi igazgató máris hívhatja a luxemburgi védelmi miniszert: „Szia, uram! Akciós harci helikopter ukrán nyelvű leírással érdekel?”
Hasonló lehet a helyzet, ha a szlovák válságkormány nem annyira erényfitogtatásból, mint az amerikaiaknak való egyszerű megfelelési kényszerből mindenét odaadja az ukránoknak. Ilyenkor is elkél egy kis céges segítség. Becslések szerint az európai védelmi ipar 2021 és 2026 között a kétharmadával, ötszázmilliárd eurós üzletre bővülhet. Vannak ugyan Európának is nagy hadiipari cégei – bennük amerikai érdekeltséggel is –, a franciák például egész jók ebben az ágazatban. Az amerikaiak azonban szeretik kitúrni őket innen-onnan. Ezen a franciák általában jól felhúzzák magukat, ám mivel mindig mindenen felhúzzák magukat, a világ már alig veszi észre.
Kérjük, ha a Megbízó választása önre esik, kezelje mindezt diszkréten. Hangsúlyozza mindig a közös értékeket, emlékszik: demokrácia, jogállamiság, dicsőség Ukrajnának! Gondoljon a gyerekeire: perfekt angol-, francia-, némettudás. Vagy a feleségére, amint a belga királynéval koktélozik. Ne legyen élhetetlen! Carpe diem, jelentkezzen még ma!
