Kohn újságot olvasva megszólal. – Mit szólsz? Az állatkertben vízilóbébi született – kérdezi Grünt, aki kétkedően csóválja a fejét: – Na és, jó az nekünk zsidóknak?
A szövegváltozataival együtt közkeletű zsidó viccnek – emlékezetünknek a néhai Hernádi Miklós őrizte ezt meg – most az ad aktualitást, hogy Heisler András Mazsihisz-elnökségének tíz éve után a legnagyobb magyarországi zsidó szervezet vasárnap új vezetőt választott. Grósz Andor, az új elnök azt mondta, békét, nyugalmat, szeretetet és megértést szeretne. Ahogyan a magyar holokauszt nem pusztán magyar belügy, hanem a magyar múlt 1945 óta kiheveretlen sorskérdése, úgy annak is közéleti rangja van, ki tölti be a Mazsihisz elnöki tisztét. Éppen ezért Grósz Andor szavaihoz annyiban is csatlakozhatunk, jöjjön el a nyugalom ideje a magyar közélet és a vezető zsidó felekezeti képviselet között is!
Heisler András tíz évét elsősorban annak a közösségnek a képviselői hivatottak értékelni, amelynek tagjai megválasztották. Ez a tíz év az egymást követő Orbán-kormányok időszakára esett. Kár lenne tagadni, hogy a magyarországi zsidóság meghatározó része, illetve a kormány viszonyát történelemszemléletbeli viták terhelik. Ezek a holokauszt mellett a numerus claususra, majd az azt követő zsidótörvényekre vezethetők vissza. Ugyanakkor azt is látni kell, a többi fejlett demokrácia sem mentes a heves vitáktól. Aki olvassa a Jüdische Allgemeine németországi zsidó újság cikkeit, maga is képet kap arról, milyen aggodalmak nyomasztják Európa legfontosabb országának zsidóságát.
A Mazsihisz-elnökválasztás előtt e sorok írójában munkált a kisördög, a Mazsihiszen kívüli kibicként aközött vacillálva, hogy a Heisler utódjául bejelentkező két jelölt közül a szülővárosából való Nógrádi Péter budapesti ügyvédnek vagy részben alföldi származásúként, sőt 1944-ben Kecskemétről deportált dédszülők leszármazottjaként a kecskeméti Grósz Andornak szorítson-e inkább. A Mazsihisz-küldöttek mindenesetre vasárnap az utóbbi jelöltet választották meg meggyőző többséggel.
A nyugalmazott dandártábornok személyében (és ez semmit nem von le a saját területén ugyancsak elismert Nógrádi érdemeiből) a magyar társadalom és közélet repülőorvosként és katonaként is elismert képviselője, a Gyurcsány-, majd az Orbán-kormány idején is kitüntetett, vagyis a hazai politikai megosztottságon átívelően jutalmazott egészségügyi szakember lesz a hazai zsidóság egyik vezető képviselője. Grósz doktor a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke is volt. Nézzük a mostani új megbízatását annak a fényében is, hogy a vidéki deportálások, illetve a pesti zsidóság nagy részének megmenekülése következtében a magyar zsidók kilencven százaléka jelenleg a fővárosban él.
„Grósz vagyok, de nem a Dob utcából” – ez Grósz Károly egykori MSZMP-főtitkár szellemessége volt, már amennyiben szellemesség, hiszen virágnyelven azt akarta közölni a Kádár-kori társadalommal, hogy nem zsidó. Grósz Andor számára a nagy feladat majd ezután következik, és nem csak „zsidó fronton”. A Mazsihisz utóbbi évei belvitáktól is hangosak voltak, elég csak a rabbitestület elnökének, Róna Tamásnak – az új helyzetben nem mellesleg: kecskeméti rabbinak – a szervezetből való eltávolítására utalni. Ő a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnevezésű szervezet vezetője lett, miután megromlott a kapcsolata a Mazsihisz világi vezetésével. De az egyes zsidó felekezetek közötti belharcok is riasztó mértéket öltenek a legutóbbi időben, mint például a Kazinczy utcai zsinagóga lezárása, a rendőri intézkedést is követelő ortodox belviszály a már a „kisgazdásodást” idéző Ki az igazi Trebitsch? problémára felhúzva. Kétségtelenül vannak emellett pusztán zsidó belügyek is, így például az, helyet kaphat-e a nagykállói hitközség a Mazsihiszben.
Ez azonban a hazai nem zsidó közvélemény nagy részét aligha érdekli. Az már inkább, nyugalmas évekre számíthatunk-e mi mindannyian, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül? Ennek a közvéleménynek a tekintélyes része üdvözölné, ha a hazai zsidóságnak is megelégedésére szolgálna és elismerné, hogy (felmérésekkel is alátámasztva) milyen biztonságban, zsidó identitását büszkén megélve élhet hazánkban – egyes vezető nyugat-európai országokkal ellentétben. Igazolják ezt az egymást érő zsidó fesztiválok, továbbá a zsidó vallási rítusok, mint a kóser vágás vagy a körülmetélés tolerálása, ami vezető nyugati és északi demokráciákban ma már egyáltalán nem mondható természetesnek. Mi, Pest belső kerületeiben élők azt is látjuk, ortodox zsidók olyan természetességgel közlekednek az utcáinkon a jellegzetes viseletükben, hogy arra talán 1940 óta nem volt példa.
Heisler Andrásnak különösen a legutóbbi időkből való megnyilvánulásai, így a zsidóellenes kijelentéseket tett jobbikos Gyöngyösi Mártonnal való közös széderezése, az erre, nem utolsósorban: az őt ezért kérdőre vonó hittestvéreinek adott magyarázata, valamint a mandátuma utolsó napjaiban tett kormányellenes kirohanása (mintha neki már minden mindegy lett volna) kérdőjeleket vetettek fel. Grósz Andor erre egy interjúban azt mondta, ő nem vett volna részt a Gyöngyösivel közös széderestén, már csak azért sem, mert a pészahi ünnepet mindig a kecskeméti hitközséggel és a családjával tölti, ahelyett, hogy – tesszük hozzá mi – legott az amerikai nagykövethez rohant volna Budára. Nem érdekes vajon, hogy a legegyszerűbb gondolkodás szüli a legjobb válaszokat?!
