A nyugalmazott dandártábornok személyében (és ez semmit nem von le a saját területén ugyancsak elismert Nógrádi érdemeiből) a magyar társadalom és közélet repülőorvosként és katonaként is elismert képviselője, a Gyurcsány-, majd az Orbán-kormány idején is kitüntetett, vagyis a hazai politikai megosztottságon átívelően jutalmazott egészségügyi szakember lesz a hazai zsidóság egyik vezető képviselője. Grósz doktor a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke is volt. Nézzük a mostani új megbízatását annak a fényében is, hogy a vidéki deportálások, illetve a pesti zsidóság nagy részének megmenekülése következtében a magyar zsidók kilencven százaléka jelenleg a fővárosban él.

„Grósz vagyok, de nem a Dob utcából” – ez Grósz Károly egykori MSZMP-főtitkár szellemessége volt, már amennyiben szellemesség, hiszen virágnyelven azt akarta közölni a Kádár-kori társadalommal, hogy nem zsidó. Grósz Andor számára a nagy feladat majd ezután következik, és nem csak „zsidó fronton”. A Mazsihisz utóbbi évei belvitáktól is hangosak voltak, elég csak a rabbitestület elnökének, Róna Tamásnak – az új helyzetben nem mellesleg: kecskeméti rabbinak – a szervezetből való eltávolítására utalni. Ő a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnevezésű szervezet vezetője lett, miután megromlott a kapcsolata a Mazsihisz világi vezetésével. De az egyes zsidó felekezetek közötti belharcok is riasztó mértéket öltenek a legutóbbi időben, mint például a Kazinczy utcai zsinagóga lezárása, a rendőri intézkedést is követelő ortodox belviszály a már a „kisgazdásodást” idéző Ki az igazi Trebitsch? problémára felhúzva. Kétségtelenül vannak emellett pusztán zsidó belügyek is, így például az, helyet kaphat-e a nagykállói hitközség a Mazsihiszben.

Ez azonban a hazai nem zsidó közvélemény nagy részét aligha érdekli. Az már inkább, nyugalmas évekre számíthatunk-e mi mindannyian, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül? Ennek a közvéleménynek a tekintélyes része üdvözölné, ha a hazai zsidóságnak is megelégedésére szolgálna és elismerné, hogy (felmérésekkel is alátámasztva) milyen biztonságban, zsidó identitását büszkén megélve élhet hazánkban – egyes vezető nyugat-európai országokkal ellentétben. Igazolják ezt az egymást érő zsidó fesztiválok, továbbá a zsidó vallási rítusok, mint a kóser vágás vagy a körülmetélés tolerálása, ami vezető nyugati és északi demokráciákban ma már egyáltalán nem mondható természetesnek. Mi, Pest belső kerületeiben élők azt is látjuk, ortodox zsidók olyan természetességgel közlekednek az utcáinkon a jellegzetes viseletükben, hogy arra talán 1940 óta nem volt példa.

Heisler Andrásnak különösen a legutóbbi időkből való megnyilvánulásai, így a zsidóellenes kijelentéseket tett jobbikos Gyöngyösi Mártonnal való közös széderezése, az erre, nem utolsósorban: az őt ezért kérdőre vonó hittestvéreinek adott magyarázata, valamint a mandátuma utolsó napjaiban tett kormányellenes kirohanása (mintha neki már minden mindegy lett volna) kérdőjeleket vetettek fel. Grósz Andor erre egy interjúban azt mondta, ő nem vett volna részt a Gyöngyösivel közös széderestén, már csak azért sem, mert a pészahi ünnepet mindig a kecskeméti hitközséggel és a családjával tölti, ahelyett, hogy – tesszük hozzá mi – legott az amerikai nagykövethez rohant volna Budára. Nem érdekes vajon, hogy a legegyszerűbb gondolkodás szüli a legjobb válaszokat?!

Borítókép: Heisler András (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)