Szóval a finom falatok alig csúsztak le Pressman komisszár úr torkán, máris elkövetkezett a pride hónap nyitóbulija a margitszigeti Kristály Színtérben (jók ezek a nevek – minek a színtere lehet ez?). Itt a melegszakma jeles képviselői után fellépve Pressman már-már a nagy előd Fidel Castrót lepipáló beszédet tartott. Hosszúságát tekintve mindenképp, de rögtön kiderül, hogy tartalmilag is helytálló a magállapítás. Többek között látomásaival is megajándékozta a tarka hallgatóságot „Kétségtelenül provokációval vádolnak majd, illetve hogy nyugati bölcsességet importálok és obszcén értékeket erőltetek, miközben beavatkozom Magyarország belügyeibe. Ez legalább annyira kiszámítható, mint amennyire unalmas. Ami egészen biztosan nem fog megtörténni, az az, hogy bármelyik, a kormány által fogva tartott és ellenőrzött médium teljes egészében publikálja ezt a beszédet” – vetítette előre Pressman, de tévedett, mert a beszédet rögtön és csonkítatlanul közölte a Magyar Nemzet és a PestiSrácok.hu – nem mintha magunkra vennénk a jelzőket.
Majd megtudhattuk, hogy mikor történt meg az igazi rendszerváltás: „Magyarország és a magyar emberek döntése volt 2003-ban – húsz évvel ezelőtt – az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény elfogadása. […] Egy olyan döntés, amely az elnyomás és az önkényuralom korszakából a szabadság és – merem mondani – a szeretet korszaka felé mozdul el. Szabadság és szerelem. A magyar emberek ezt választották, mert megtapasztalták az ellenkezőjét.”
Ha nem volnánk – sajnálatos módon – éppen egyidősek, a beszéd stílusa alapján azt gondolnám, hogy Pressman anno titokban kijárta a budapesti foxi-maxit, a Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemet, azaz a buflákabb pártkáderek továbbképzőjét. Azért a nagykövet úr a közelmúlt magyar történelmébe csak beletúrhatott volna, s akkor talán tisztában volna vele, hogy hogyan nézett ki a „szabadság, szerelem és szeretet korszaka” húsz évvel ezelőtt, a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok regnálása idején.
Ugyanakkor – bölcselkedett tovább Pressman – a szabadság és szeretet kora 2010-ben gellert kapott, s felváltotta azt a terror és az elnyomás rémuralma. Minderről a Terror Házában győződött meg: „Nemrég meglátogattam a múzeumot a folyó túloldalán, Pesten. A legmegrendítőbb dolog az volt a számomra, ahogy a kormány az embereket besúgókká próbálta tenni. Magyar embereket a magyar emberek ellen, szomszédokat szomszédok ellen, testvéreket testvérek ellen, szülőket saját gyermekeik ellen – családokat családtagok ellen –, és mindezt az elnyomás szolgálatában […], kevesek felhatalmazása a sokak kárára. […] Lehetetlen nem észrevenni a hasonlóságot az önök parlamentjének év eleji döntésében, amely arra ösztönzi a szomszédokat, hogy jelentsenek a hatóságoknak gyermekeket nevelő meleg szomszédjaikról. A szomszédok egymás ellen fordítása a titkos ügynökök és besúgók, a félelem és az árulás sötét múltját idézi fel ebben az országban és régióban, amit nem kell bemutatnom. Megteszi helyettem a múzeum.”
Majd kiderült, hogy ilyesmire a világon rajtunk kívül csak a legnagyobb Hitler, azaz csak Putyin képes:
„Mind Oroszországban, mind Magyarországon – a melegséggel kapcsolatos társadalmi viták visszaszorítását megelőzően és azzal egy időben – a független intézmények és a civil társadalom fórumait is beszüntették. […] Ártatlannak tűnő, a gyermekek védelmét szolgáló törvényekkel kezdődik. Azután arra kérnek bennünket, hogy jelentsünk szomszédainkról, barátainkról, családjainkról. Elménk gettóit, a politikánk gettóit – és végső soron közösségeink gettóit – tégláról téglára építik fel ezek a lépések.”
És persze mi, magyarok vagyunk a habarcs a gyűlölet falában: „Tömegek hallgatása a habarcs a halálos téglák között” – emelte fel mutatóujját a mi kis Marx-fiókánk. Még szerencse, hogy a barna habarcsban vannak szivárványszínekben csillogó homokszemek, például WhisperTon, ők a jó emberek, „akik legbelül hisznek abban, hogy soha többé nem fogják elfelejteni, hogyan kezdődött mindez. Hogyan ragyogtak a sárga csillagok a rózsaszín háromszögek mellett a kísértetiesen csendes és kora esti órákban. […] Az elképzelhetetlenhez vezető út nem egy éjszaka alatt épül fel. Lépésről lépésre halad, gyűlölettel, opportunizmussal és cinkossággal van kikövezve. […] És persze a tömeges hallgatás!”
Durva.
Egy Márki-Zay Péterbe oltott Vásárhelyi Mária! Persze nemcsak Orbán Viktor a hibás, sőt az ő nemzetközi holokauszt-emléknapon elmondott beszédét példaként idézte Pressman, hanem a kormány opportunistái, akik törvényekkel veszik célba az „LMBTQI+ személyeket”, amelyekkel megkérdőjelezik méltóságukat, aláássák emberségüket és veszélyeztetik az egyetemes értékeket, csakúgy, mint Amerikában a Trump-korszakban és ma is egyes államokban.
