Gyakorlattá vált, hogy a könyvkereskedések gazdálkodásának szerves része a kiadói jutalék, elköltik, beforgatják, hogy majd az újabb bevételekből, visszafelé kifizessék. Ez már akkor is gondot okozott, amikor a piac évente két számjegyű növekedést produkált (vagyis szinte minden hónapban több bevétele termelődött a kereskedőknek, mint előtte). A kereskedők elkezdtek késve fizetni a kiadóknak. Így, miközben a kereskedők fejlesztettek a más pénzéből (újabb és újabb ezer könyvesbolti négyzetméterrel gazdagítva az országot meg magukat), aközben a kiadói oldalon egyre-másra időleges forráshiány alakult ki, mert egyre lassabban jutott hozzájuk vissza az eladott könyvek után járó jutalék. Vagyis a könyvpiac rövid távú, dinamikus fejlődése hosszabb távon lelassította az ágazatban a pénzforgalmi ciklust, ezzel rontotta a könyvészet versenyképességét.”

Zárójelben jegyzem meg, hogy az idealisták jelenléte a könyves szakmában nem pusztán a kultúra egyik vagy másik területe mellett elkötelezett, humanisták szerepét jelenti, de azt is, hogy olyan sarlatánok is tömegesen vannak jelen a könyvszakmában, akik a maguk rögeszméinek kiélésén túl nincsenek tekintettel a könyvészeti hagyományokra, a szakmai igényekre. A könyvtermelés volumenéhez képest radikálisan lecsökkent a szakmailag és nyelvileg kontrollált, szerkesztett, korrektúrázott, tipográfiai kivitelükben és tartalmukban is igényesen előállított könyvek. 

Az igénytelen könyvtermelésnél nagyobb probléma az, hogy az idealista kiadóvezetők – nyilvánvaló hiányosságaik okán – nem tudták megszervezni azokat a szakmai érdekképviseleti fórumokat, rendezvényeket, szervezeteket, amelyek a könyvkiadás egyes szereplőinek érdekeit artikulálhatnák és szembeállíthatnák más szereplőkkel vagy képviselhetnék az állami szabályozás során felmerülő egyeztetések során. (Ebben a vonatkozásban igen különös, hogy két, lényegében ellenérdekelt fél – a könyvkiadók és a könyvterjesztők – egy szakmai szervezetben dolgoznak. Ráadásul a tagdíjat forgalomarányosan fizetik, a nagy terjesztők a legnagyobb befizetők, azaz tulajdonképpen ők tartják el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének [MKKE] dolgozóit, ők fizetik a vezetőik tiszteletdíjait. Nem csoda hát, ha a MKKE elsősorban a terjesztőket képviseli.)

Nem túlzás kijelenteni, hogy a rendszerváltás után olyan kihívásokkal kellett szembenéznie a hazai könyvestársadalomnak, amelynek az sem szakmai, sem morális tekintetben nem tudott megfelelni.

Talán a legfontosabb tényező az, hogy a Libri-csoport új többségi tulajdonosának a profitorientált piaci helytállás kívánalma ellenére sem kellene mindenáron profitmaximalizálásra törekednie. Egy ilyen cégnek ugyanis nem kell csak azért növelnie a bevételeit, hogy annak segítségével előnyre tegyen szert versenytársaival szemben. Azaz megtörhetné a bizományosi könyvterjesztés spirálját. Nem kényszerülne arra, hogy tovább emelje a nagykereskedelmi árrést, sőt talán még arra is volna lehetősége, hogy csökkentse azt. Nem kényszerülne arra sem, hogy negyed- vagy féléves ciklusokban számoljon el a kiadókkal, mint ahogyan arra sem kényszerítené semmi, hogy kilencvennapos fizetési hatásidőket vállalva fékezze a kiadói tőke megtérülését. Mi több, bizonyos esetekben – mondjuk éppen a kimagasló értékeket képviselő könyvek tekintetében – talán arra is volna lehetősége, hogy a bizományosi értékesítés helyett részben megvásárolja a kiadók könyveit (természetesen a remittenda visszavásárlásának kötelezettségét róva a kiadóra), amivel forradalmi változást indíthatna el a hazai könyvpiacon. Hiszen egy ilyen lépés megosztaná a könyvpiaci szereplők között azt a kockázatot, amit most egyedül visel a kiadó.

Ráadásképpen még azt is megtehetné a kereskedelmi hálózat új tulajdonosa, hogy piacra segítse azokat a kiadókat, amelyeknek könyvei most nem jutnak el az olvasókhoz. A nagy könyves hálózatok könyvpalotáiból ugyanis jelenleg hiányzik a megjelenő könyveknek fele, harmada. Ennek a hiánynak sajnos nem az az oka, hogy a kereskedők kerülik a könyvszakmai szörnyszülötteket, a könyves sarlatánok kiadványait, hanem éppen ellenkezőleg, az, hogy kerülik a kis példányban eladható magas nívójú kiadványokat. A nagy kereskedelmi láncok ugyanis leginkább olyan könyveket tartanak, amiktől jelentős forgalmat remélnek. Népszerű bestsellerekkel, slágergyanús kötetekkel, botrányhősök, tévés személyiségek könyveivel vagy külföldön már sikert elért kiadványok magyar megfelelőivel vannak tele polcaik, miközben a valóban igényes kiadványokra alig-alig jut hely és figyelem. A teljes könyvkínálatot csak a legnagyobb könyvtárakban, illetve a könyvtári igényeknek megfelelő Könyvtárellátó Kft. kínálatában találhatjuk meg.

Borítókép: Libri könyvesbolt (Fotó: Havran Zoltán)