Elemér 2024. február 28.
logo

Az időskor határán innen és túl

Faggyas Sándor
2023.09.29. 07:31 2023.09.29. 08:33
Az időskor határán innen és túl

Mikor Buddha még ifjú herceg volt, és apja királyi palotájában a való világtól elzártan élt, egyik kikocsizása alkalmával találkozott egy nyomorék, fogatlan, ráncos, kopasz, görnyedt, botjára támaszkodó öreg emberrel. A tapasztalatlan fiatalember döbbenten bámulta a látványt, mire a kocsihajtó elmagyarázta neki, hogy minden élőlény egyaránt ki van téve az öregedésnek. A herceg felkiáltott:

 „Micsoda szerencsétlenség, hogy az ifjúságra jellemző gőgtől megszédült gyenge és tudatlan emberek nem vesznek tudomást az öregségről!” ­

Buddha a saját sorsára ismert a nyomorult aggastyánban – ezzel a történettel kezdi Az öregség című híres könyvét Simone de Beauvoir. A francia írónő, filozófus élesen bírálja a modern fogyasztói társadalmat, melynek aktív tagjai az öregek kirekesztésével nem hajlandók magukra ismerni eljövendő aggastyán mivoltukban. A fiatalok, de még a középkorúak is úgy viselkednek, mintha sohasem kellene megöregedniük. 

Mindaddig, amíg nem csap le rájuk, az öregség olyasvalami, ami csak másokat érint. Így válik érthetővé, hogyan képes megakadályozni bennünket a társadalom abban, hogy embertársainkat lássuk az öregekben. Szerinte az, hogy egy társadalom hogyan viselkedik az öregekkel, félreérthetetlen módon feltárja elveinek és céljainak gyakran gondosan leplezett, valódi arculatát.

Közhely, de igaz, hogy az ifjúkorból kilépve az idősödést különféle rossz dolgokkal azonosítjuk, annak ellenére, hogy egyetértünk abban, az öregedés/öregség még mindig jobb, mint annak alternatívája. Az tudniillik a halál. Aki ugyanis nem hal meg, előbb-utóbb biztosan megöregszik. Kérdés, mikor? Mikortól számít valaki öregnek?

Mintegy kétezer-ötszáz éve Kung-ce (Konfuciusz) így szakaszolta az emberi életet: 

„Mikor tizenöt éves voltam, a tanulás foglalt el. Mikor harminc voltam, már szilárdan álltam. Mikor negyven, nem tévelyegtem többé. Mikor ötven, megértettem az Ég parancsát. Mikor hatvan, fülem kifinomodott. És amikor hetven lettem, már követhettem szívem vá­gyait, mégsem hágtam át az erkölcsi törvényt.” 

A legnagyobb kínai gondolkodó az öregek uralmát azzal igazolta, hogy a vénséget a bölcsesség birtoklásával azonosította.
A klasszikus európai ókor és a középkor – néhány kivételtől eltekintve – meglehetősen komor képet alkotott az öregségről. Például a VI–VII. században élt Sevillai Szent Izidor szerint az öregség az ötvenedik év után kezdődik, s 

„az öregeknek nincs meg többé az egykori józan eszük, és összevissza fecsegnek vénségükben”. 

Philip de Novara XIII. századi lovag, költő és történész pedig azt írta, az öregek élete csupa kínlódás és fájdalom, s a nyolcvanadik esztendő betöltése után az ember már csak a halál után sóvároghat. ­Dante úgy vélte, hogy az emberi élet zenitje a 35. év körül van, ettől kezdve lassan lefelé halad az ember, 45-től 70 éves koráig öregedik, azután már aggastyán. 

Az öregkor kezdetét az ókori rómaiak a 45. életévtől számították, de pél­dául Cicero azt írta, hogy az öregkornak nincs biztos határa, és addig lehet helyesen élni benne, amíg kötelességeinket teljesíteni tudjuk és a halált megvetjük. 

A nagy római író, filozófus és szónok szerint az öreg jobb helyzetben van, mint a fiatal, mert már elérte azt, amit az ifjú még csak remél: ez ­sokáig akar élni, míg amaz sokáig élt. Egyébként azt tanácsolta, hogy ki-ki érje be annyi idővel, amennyit kapott az élettől. 

„A színésznek sem kell végig játszania az egész színdarabot, hogy tetszést arasson, elég az, ha sikere van azokban a felvonásokban, amelyekben fellép.”

A mi korunkban az időskor az általános felfogás szerint a 60., illetve ma már inkább a 65. évnél kezdődik. Ugyanakkor egyre jobban terjed az a szemlélet, amely nem a kronologikus, azaz visszatekintő, hanem az előretekintő életkort tartja fontosabbnak, amit a hátralévő várható élettartam alapján számítanak ki.

 N. B. Ryder amerikai demográfus már mintegy fél évszázada azt javasolta, hogy az életkort ne a születés óta eltelt évek, hanem a halálig hátralévő évek számában mérjük. Szerinte az időskorba lépés határát abban az életkorban célszerű meghatározni, amikor a várható élettartam tíz évre csökken. 

Az így meghatározott „előretekintő öregségi küszöb” a várható élettartam növekedésével párhuzamosan egyre magasabb életkorra tolódik.

Warren C. Sanderson és Sergei Scherbov professzorok Előretekintő élettartam című, magyarul a Pallas Athéné Könyvkiadónál megjelent figyelemre méltó könyvükben amellett érvelnek, hogy a népesség öregedését egy új, többdimenziós szemüvegen keresztül vizsgáljuk, mivel

 az emberek egyszerre rendelkeznek egy kronologikus és egy előretekintő életkorral, és az idős(ödő) emberek egészségi állapota, valamint kognitív és egyéb képességei sokkal inkább múlnak a hátralévő, mint a betöltött életéveiken. 

Ők nem tíz, hanem tizenöt év várható élettartamnál húzzák meg az időskor határát. Az előretekintő öregségi küszöb természetesen földrészenként és országonként különbözik, és időben is változik, de gyakorlatilag mindenhol emelkedik. 

Kiengesztelődés

Miért fontos a konstantinápolyi pátriárka magyarországi látogatása és üzenete a háborúba ájult Európában, a béke szigetén?

Számos fejlett és gyorsan fejlődő országban ma már meghaladja a hetven évet. A várható élettartam növekedésének a tudós szerzők szerint az a meglepő következménye, hogy – az előretekintő időskori függőségi ráta forgatókönyveinek lefuttatása alapján – lelassul a népesség öregedése, sőt Európában és az észak-amerikai régióban a század közepétől meg is áll.

Ez merőben ellentétes az ENSZ (és más nemzetközi intézmények) szemléletével, amely 

a 65 éves konstans öregségi küszöb alapján azt jósolja, hogy a világ – és különösen Európa – népességének öregedése megállíthatatlan. Ami érthető, hiszen a demográfiai előrejelzések szerint a 65 éves korban várható (átlagos) élettartam a jelenlegi 17-ről századunk közepéig 19, a század végéig pedig majdnem 22 évre nő. Ezzel azzal is jár, hogy az időskorban leélt felnőtt személyévek aránya is jelentősen növekszik:

 a fejlett európai országokban 2000-ben tapasztalt 0,26-0,28-ról 2050-re 0,35-0,36-ra, vagyis az emberek felnőttkoruk már több mint egyharmadát időskorban fogják tölteni. Igaz, ahogy a mai (átlagos) 60–65 évesek – egészségi állapotuk, életmódjuk, táplálkozásuk, a jobb egészségügyi ellátás, a biztonságosabb életkörülmények stb. következtében – hasonló hátralévő élettartamra számíthatnak, mint négy-öt évtizede az ­50–55 évesek, úgy a jövő 65 évesei sem hasonlítanak majd napjaink 65 éveseire, sokkal inkább az akkori 75 évesek.

De bármilyen szemüveggel nézzük, a népesség öregedése továbbra is komoly kihívást jelent, az idősek helyzete, a fiatalok és az öregek viszonya minden társadalomban, nálunk is egyre fontosabb kérdéssé válik. Az ENSZ Közgyűlése 1990-ben október 1-jét az idősek nemzetközi napjává nyilvánította. Ez is jó alkalom, hogy elgondolkozzunk azon, a népesség öregedése visszafordíthatatlan globális trend, és a hosszabb élet nemcsak az idősek és családjaik, hanem a társadalom egésze számára is új lehetőségeket, egyben új kockázatokat és problémákat rejt magában.

Borítókép: Idősek – illusztráció (Fotó: Teknős Miklós)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.