Alekszandar Vucsics szerb államfő minapi, szabadkai beszédében olyan véleményt fogalmazott meg, amely felettébb jólesett a magyar füleknek. A szerb és a magyar nép barátságát olyan szintűnek nevezte, mint amikor egy mérkőzésen Magyarország játszik és a szerbek nekik szurkolnak, illetve ha Szerbia mérkőzik, akkor a magyarországi magyarok is őket buzdítják. Az elnök hozzátette: és teszik ezt tiszta szívből. Valóban,
az utóbbi években örömmel szemléltük azt a baráti közeledést, amelynek – főként Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics erőfeszítéseinek köszönhetően – egyre több jele mutatkozott. Örömmel szemléltük, hiszen történelmünk során nem volt ritka a szerbekkel való összeütközés, a különféle sérelmek miatt kialakult feszültség.
Úgy tűnik, hozzá kell szoknunk, hogy a szomszédos országokban, amelyekben nagy számban élnek őshonos magyar kisebbségek, időről időre fellángol a magyarellenesség, a magyarokkal szembeni gyűlölet. E téren manapság főként az ukrán és a román szélsőséges nacionalisták szolgáltatnak példát (Szlovákiában mintha javulna a helyzet), s hiába dolgoznak szorgalmasan a jó kapcsolatok erősítésében érdekelt szervezetek és közéleti emberek, hiába hallani olykor józan hangokat, a rosszindulat ostoba megnyilvánulásai továbbra is mérgezik a levegőt.
A műveletlenség, a tájékozatlanság melegágya az idegengyűlöletnek, és tudjuk, minden népnek megvan a maga csőcseléke. Az országok közötti különbségeket ott lehet tetten érni, hogy az adott jogi és politikai környezet miként viszonyul a civilizálatlan jelenségekhez, miként tűri vagy szankcionálja azokat. Legrosszabb esetben sajnos nemcsak tűri, hanem a jogalkotás eszközeivel támogatja is ezeket, miként ezt újabban Ukrajnában láthatjuk, a kárpátaljai magyarokkal szembeni drasztikus intézkedések nyomán.
