A család az emberiség legrégebbi intézménye, a társadalom alapvető egysége, legyen szó bármely politikai berendezkedésről. A családok befolyása a társadalomra és magára a politikai rezsimre kulcsfontosságú. Amikor megszületünk, a család az első kapcsolatunk az értékekkel, az oktatással, a neveléssel. Emellett a családban megélt tapasztalatok által nyerünk tudást, nemcsak a szüleinktől, hanem a nagybátyáinktól, nagyszüleinktől és a többi rokontól. A család a mentsvár az indoktrinációval és az állam vagy az elit által gyakorolt ellenőrzéssel szemben. Ezért támadják.
Az 1920-as évek szovjet kommunistái már egy „szexuális forradalommal” megpróbálták eltorzítani a családot, liberalizálni a kapcsolatokat. Meztelenségi felvonulásokat és tömeges abortuszgyakorlatot hirdettek. Mindezt nagyszerűen leírja Alekszandra Kollontaj 1921-es művében (A kommunizmus és a család). Becslések szerint 1930-ban a terhességek hetven százaléka nem „teljesedett ki”. Sztálin aztán, látva az ezzel járó demográfiai veszteséget, elkezdte ismét kriminalizálni az abortuszt, és segített egy kicsit a szovjet családoknak. Persze a kommunista keresztes hadjárat ezzel nem ért véget: a gyerekeket szigorúan nevelték az iskolában, megtanították nekik a rendszernek fontos értékeket, sőt azt is, hogy a kormány és a rendszer védelme érdekében saját családtagjaikat is elárulják.
Miért olyan fontos a család? Először is, a család a kultúra, az értékek és a hagyományok generációk közötti átadásának színtere, az idők során szerzett tapasztalatok pedig jövőbeli tudássá alakulnak. Hasonlóképpen, a tulajdon átruházása családon belül kulcsfontosságú, nemcsak annak, aki kapja, hanem az aktuális politikai rezsimnek is, mivel lehetővé teszi az ember számára, hogy befektessen, tervezzen, mindamellett, hogy arra készteti az egyént, hogy gondoskodjon erről a tulajdonról, a saját eljövendő nemzedékéről, megtakarítson, a legjobbat adja gyermekeinek. Másodszor,
hol is lehet jobban gondoskodni a gyerekekről, mint a családban? Mindig a család lesz az, amelynek őszinte és önzetlen érdeke lesz, hogy ezt megtegye, és megpróbálja a legjobbat nyújtani, nemcsak gazdaságilag, de a nevelésben is.
Végül, harmadszor, bármennyi segítséget is nyújt a modern állam, végül csak a családod lesz, amely segíteni fog neked, amelyhez teljes bizalommal fogsz fordulni. A családban találsz majd érzelmi támogatást is.
Ez ellen a család ellen szüntelen a támadás. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában kialakult az a mentalitás, hogy családra már nincs szükség, az egyéni önmegvalósítás fontosabb, mint a hosszú távú gondolkodás, így a jövőbeli projektek – mondjuk a családépítés – nem menők.
A fősodratú média szolgálja (ki) hűen ezt a gondolatot. Az El País spanyol újságban nem kell sokáig keresgetni a hangzatos címeket:
Nem vállalunk gyereket, hogy ne járuljunk hozzá a környezeti összeomláshoz.
Vagy mondjuk ott van a társadalomban eluralkodó feminizmus: eltorzítja a női szerepvállalást. Nem azt mondom, hogy a nők egyedüli dolga anyának lenni és a háztartást vezetni, de mintha ezt a szerepet a társadalom el is felejtette volna. Sőt, ha van nő, akinek ezzel nem lenne gondja, mindjárt megkapja a feministáktól, hogy „elidegenedett”.
Az abortusz a mai nyugati társadalom másik legelfogadottabb fogalma, mintha csak egy fogamzásgátló módszer lenne. A média nem igazán magyarázza meg a vele járó kockázatokat, a mellékhatásokat vagy a pszichológiai traumát, amit okoz. Félelmetes, hogy a legfrissebb, 2020-as spanyolországi abortuszadatok szerint vannak nők, akik több abortuszt is bevállalnak.
2020-ban Spanyolországban 88 269 abortusz történt (ne feledjük, ekkor tombolt a Covid-járvány). 80 209 esetben a nő kérésére került sor az abortuszra, míg 5005 esetben a nő életét vagy egészségét súlyosan veszélyeztette volna a szülés. 2733 esetben súlyos, 271 esetben pedig az élettel össze nem egyeztethető magzati rendellenességek merültek fel. Ez azt jelenti, hogy a 88 269-ből mindössze 8009 abortuszt végeztek érthető okokból, a többi annak az egyszerű ténynek köszönhető, hogy nem akarták megszülni a babákat.
