Én csak egyet, a másikat Firenzében hagytam. Cirmos ultra – aki még a fentebb említett Sallai-mozdulatot követő általános zűrzavarban menekült el egy időre – is visszatér a fotelbe, és az ünneplés képei alatt jöhetnek megint az emlékképek. Hogy például volt egy ilyen párharc vége 1-12 is a jugók ellen, most meg ez van. Meg a wolwerhamptoni gálázás, hogy csak egyet említsünk a Rossi-korszakból. Szüntelen huhogás és károgás közepette. A stadionok vs. lélegeztetőgépek értelmezhetetlensége. Hogy miért ez játszik, miért nem amaz.
Mindeközben Rossi kitalálta a szív- és szeretetalapú focit, és divat lett meccsre járni. De nem a divat a lényeg, hanem a kölykök. Hogy lassan több a Szoboszlai-mez, mint a Messi. Azt már évekkel ezelőtt leírtam valamelyik parádé után, hogy a Szoboszlai–Sallai kettőst még órákig elnézegetném, de azóta a (nemzetközi) helyzet csak fokozódott, Varga Barnabással súlyosbítva. Ha beütöm a keresőbe, hogy VAR, megelőzi a vargabélest és az ízletes vargányát. Mint a védőit. Azért persze van, aki szerint Szoboszlai hátrafelé passzol. Igen, szokott arrafelé is, lapozzunk. Nettó hülyeségtől nem vész el az örömünk. Jönnek majd vereségek, kudarcok, mert a foci, mint magának az életnek egy érdekes leképezése, már csak ilyen ugye, de ez már a miénk.
Másnap jön a telefon, hogy meghalt a Pityu. Hosszú csend. Gyertyát gyújtunk. Aztán feltesszük a Betyárnótát. Dehogy halt meg, csak elrepült, gyaníthatóan muzikális angyalok kísérték. A világ legjobb hosszúfurulyását. És még brácsa, bőgő, gitár, ami jött. Tán az utolsó betyár ment el, egy karizmatikus férfi, egy jelenség. Aki tudta és át is tudta adni, hogy a magyar népzene és a blues bizony rokonok, ugyanazok a húrok szólalnak meg a szívben, szakadásig. Éri Péter a világ zenésze volt. A tordasi ház meg a világ közepe. Az alkotó, teremtő és könnycsordulásig vicces világé. Kitölthetetlen űr maradt most, de messze nem üres. Olyan súlyos, ám édes teherrel a közepén, amit vinni kell tovább. A tudást, a humort, az emberséget. Nem lesz könnyű meló, de akkó lösz mindön úgy, ahogy lönni köll. Ő már úgy tött, ahogy tönni köll.
Borítókép: Marco Rossi (Fotó: Mirkó István)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!