Százhatvanöt évvel ezelőtt, 1858. október 10-én született a jeles egyházi íróként, a filozófia és a teológia doktoraként is maradandó életművet alkotó Prohászka Ottokár. Székesfehérvár nagy megyés püspöke a felvidéki Nyitrán látta meg a napvilágot, felmenői között morvák és németek is voltak. A német anyanyelvű ifjú a magyart később tanulta meg. Tudott szlovákul, latinul, franciául, héberül és ógörögül is. A losonci gimnáziumban, a nyitrai piaristáknál, a kalocsai jezsuitáknál és az esztergomi kisszemináriumban tanult, majd a Loyolai Szent Ignác és Borgia Szent Ferenc által a XVI. században alapított római Pápai Gergely Egyetemen végezte el a teológiát. 1881-ben kezdte meg papi szolgálatát, 1905-ben Szent X. Piusz pápa szentelte püspökké, megbízva a Székesfehérvári Egyházmegye vezetésével. Püspöki jelmondata ez volt: dum spiro, spero, azaz amíg élek, remélek.
Országosan 1901-ben vált ismertté férfiaknak tartott lelkigyakorlat-sorozatával. Az elmélyült spiritualitás, a megélt hit jellemzője volt Prohászkának, egész életében foglalkoztatta az eucharisztia misztikuma.
Elindítója, motorja volt a papnevelés reformjának, hivatásbeli eszménye a néphez odahajoló, a kor nagy világnézeti-közéleti csatái elől meg nem futamodó, hanem azokban rendíthetetlenül állást foglaló, a híveknek utat mutató egyház volt.
Prohászka szociális elkötelezettségű konzervatív reformer volt, ő fordította magyarra XIII. Leó pápának a munkások helyzetéről szóló Rerum novarum című apostoli körlevelét, mely a krisztusi tanításból fakadó méltányos szociális igazságosság szükségességére hívta fel a figyelmet.
A püspök maga is kiállt a közéleti küzdőtérre, amikor 1894 végén gróf Zichy Nándorral és gróf Esterházy Móriccal megalapította a Katolikus Néppártot, szembeszegülve az állam és az egyház szétválasztásának, különösen a házasság polgári jogi intézményének liberális dogmájával.
Engesztelhetetlen ellensége volt a liberalizmusnak és a marxizmusnak, ugyanakkor elodázhatatlannak tartotta az egyház reformját és az egyházi kommunikáció kiszélesítését. Azt hirdette, hogy lejárt a sok évszázados főnemesi rendiség kora, az egyháznak az egész nemzet alapjára kell helyezkedni.
Prohászka a kor nagy hatású lapjai, a Magyar Sion és az Alkotmány állandó szerzője, az Esztergom kiadója volt, megszervezte a Katolikus Sajtóegyesületet, fáradhatatlanul hirdette a hagyományalapú megújulás és a korszerű, de a korszellemmel harcba szálló közéleti felelősségvállalás programját.
A konzervativizmus történelmi alapon nyugvó szerves fejlődést jelent. Szemben a liberalizmussal, mely elvont eszméket ültet át erőszakosan, tekintet nélkül a történeti fejlődésre. Így minden téren oktalan, erőszakos és veszedelmes helyzeteket produkál. Nem veszi tekintetbe, hogy az élet nem mechanikus, hanem organikus. A liberalizmus hórihorgas, holdkóros, kimángorolt lelkű léhűtőket állít a világba. Olyanokat, akik nem növekednek, hanem kinyújtottak, s akik összeroskadnak ürességük terhe alatt
– írta Az Egyház demokráciája című munkájában.
