Európában újraéledt a versailles-i, trianoni szemlélet, ami Magyarországra tekintettel hatalmas kockázatot jelent. Eszerint a vezető nemzetek által kirobbantott világégéseket és konfliktusokat minden esetben rendezni lehet a kis nemzetek kárára meghozott kompromisszumokkal. Más szóval a kis nemzeteknek erkölcsi kötelessége meghozni a kellő áldozatot azért, hogy a nagyok között újra kitörhessen az európai béke.
Brüsszelben eluralkodott az a téves felfogás, hogy a nemzeti szuverenitás felülírható egy egyszerű többségi szavazással, persze csak akkor, ha ez a német és francia érdekeknek megfelel. Teljesen elfeledték azt, hogy a vétójog pontosan a kis nemzeteket volt hivatott védeni az önkényeskedő nagyhatalmak túlkapásaitól.
Egy fékrendszert kiépíteni azon gyarmatosító ösztönök ellen, amelyeket a franciák (történelmileg szerencsére) legtöbbször Európán kívül, a németek pedig sajnos leginkább Európán belül érvényesítettek. Két világháború közt így jutottunk el oda, hogy az európai béke érdekében egyáltalán nem tűnt nagy áldozatnak az, hogy egy közel ezeréves államisággal rendelkező nemzetet – minden humanista és történelmileg indokolható alapelv megsértésével – felszabdaljanak. És ha ez mellesleg hozzájárul a németek és a franciák közti konfliktusok elcsitításához, akkor az amerikaiak is áldásukat adják a nemzetcsonkításhoz. Csak nyugalom legyen ott, Európában.
Ez a szellemiség most újraéledt Brüsszelben, csupán átvedlett egy európai szolidaritás vagy európai egység mantrába.
Azt még sajnos nem értették meg a brüsszeli euroradikálisok, hogy az egység sosem lehet a véleménypluralitás ellenpólusa. A konszenzus nem az ellenkező nézeteket vallók elhallgattatása révén keletkezik – az diktatúra lenne. Pedig sajnos ezt az üzenetet küldte az EU az európaiaknak Orbán Viktor januári brüsszeli látogatása során.