David Pressman amerikai nagykövet influenszereket látott vendégül a minap. Ott álltak-ültek körülötte egy bolyban, mint valami iskolai osztály, akik megnézhették, hogy is néz ki belülről az amerikai nagykövetség. Nem csoda, hiszen lényegében ők ezek, nem sokban különböznek az iskolásoktól. Azok a fiatalok, akiknek rengeteg tanulnivalójuk van még az életről, de mindenféle védekezés nélkül belerohannak az oroszlán barlangjába. Az oroszlán pedig arra se veszi a fáradságot, hogy morogjon.
Ez az új média, az influenszerek hada. De vajon miért hinne bárki is egy Messiás-tudattal megátkozott, műveletlen huszonévesnek, aki egy kamerát magára irányítva szónokol? Mert a virtuális világ eltorzította az értékeket. Milliók hallgatják meg a srácok néha hajmeresztően buta eszmefuttatásait, és bár nem mondhatni, hogy minden egyes szavukat elhiszik, de hatással van a hallgatóságra a szóözön. Ez biológia és fizika. Az ember így van összeszerkesztve, hogy a szépen megrendezett előadásra reagál, akár elutasítóan, akár egyetértően, de mindenképp valami módon válaszol önmagában. A nyomtatott szó a varázslat első eleme, a szépen rendezett szöveg hihetőbbnek hat, mint a kézzel írt, a rádióban hallott szó erősebb a nyomtatottnál, a tévé által közvetített kép és hang együtt pedig a legerősebb hatású. Az influenszerek pedig pontosan ezt használják ki. Az egész világ pedig együtt ringatózik a zsoldosnak felcsapott tinédzserekkel.